BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nem azért kértem még egyszer szót az általános vita második, azaz utolsó napján, mintha önöknek valószínűleg nem lett volna már elegük belőlem korábban is, hanem azért, főképpen azért, mert azóta, hogy az általános vita elkezdődött, fontos új információk birtokába jutottunk, amelyek bizonyos tekintetben új megvilágításba helyezik a törvényt. Nevezetesen: kezünkbe került a költségvetés. A költségvetést alaposan áttanulmányozni nekünk, szabaddemokrata képviselőknek még nem volt módunk, hiszen csak a hét végén jutottunk hozzá - ki mikor a hét végén -, de azért egy nagyon fontos következtetésre éppen a személyi jövedelemadó törvénnyel kapcsolatban módot ad a költségvetés, és ez lesz a legfontosabb mondandóm ebben a mai felszólalásomban. De ezt megelőzően szeretnék még két megjegyzést tenni.
Az első megjegyzésem egy egészen rövid kis megjegyzés lesz; Horváth Zsolt képviselőtársunk itt azt mondta, hogy itt ehhez a törvényhez most a Pénzügyminisztériumtól milyen kitűnő elemzést kaptunk, és úgy hallotta, hogy korábban ilyen nem volt vagy ritkán volt. Szeretném megnyugtatni, hogy amióta ez a Pénzügyminisztérium ilyen típusú adótörvényeket, személyi jövedelemadó törvényeket benyújt - mármint ez az épület, mert ugye ez most már egy polgári Pénzügyminisztérium, szemben az előzővel -, amióta a Pénzügyminisztérium ilyen személyi jövedelemadó törvényeket benyújt, azóta ilyen típusú számítások, táblázatok mindig vannak. Tehát ugyanilyen táblázatokkal dolgozott az ellenzék meg a kormánykoalíció is az elmúlt években, tehát vannak ilyen táblázatok. Ezek a hatásvizsgálatok, amelyeket most ez a vékony füzet tartalmaz, azonban talán fontos összefüggésekre nem térnek ki. Ezeket a fontos összefüggéseket azonban a vitában itt mi valamennyien összeszedjük.
A második kérdés, amiről szeretnék beszélni, egy olyan kérdése a személyi jövedelemadó törvénynek, amiről ma is sok szó esett, a múltkor is sok szó esett, és annak, hogy mégis visszatérek rá, az az oka, hogy itt is egy új szempontra hívták fel az én figyelmemet is, és erre az új szempontra szeretném én is felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Nevezetesen az adójóváírás csökkentéséről, illetve megszüntetéséről van szó, különösen a csökkentéséről, tehát arról, hogy az adójóváírást egymillió forintig 20-ról 10 százalékra csökkentik, fölötte pedig meg is szüntetik - ez most érdektelen abból a szempontból, amiről én beszélni akarok. Ezt a döntést, vagyis más szóval, ahogy én erre már a vezérszónoklatban felhívtam a figyelmet, azt, hogy megszűnik a nullkulcs; amit egyébként akkor, amikor korábban látszólag szűnt meg, valamennyi akkori ellenzéki és jelenlegi kormánypárt élesen ellenzett (T. Asztalos Ildikó közbeszól.), megadóztatni a minimálbért... - akkor nem valamennyi, csak a többségük, ahogy az államtitkár asszony itt figyelmeztet engem a pontatlanságra.
Tehát amiről most beszélni szeretnék, az a következő. Önök azt mondják: az az elv, hogy mindenki adózzon, és ennek jegyében mondják azt, hogy ezt az adójóváírást csökkentik a felére, 20 százalékról 10 százalékra, tehát a legalacsonyabb jövedelmek is adózni fognak.
(18.40)
Ezt eddig szocialista és szabaddemokrata képviselők egyaránt helytelenítették, alapjában véve szociális megfontolásból. Tehát azt mondtuk, arra hívtuk föl a figyelmet, mind a szocialista, mind a szabaddemokrata képviselők, hogy ez a lépés - vagyis hogy részben az adójóváírás megszüntetéséből finanszírozzák a családi adókedvezményt, mert erről van szó, egy átcsoportosítás a személyi jövedelemadón belül - egy társadalmilag igazságtalan, elfogadhatatlan jövedelemátcsoportosítást vagy más szóval a terheknek a magasabb jövedelműektől az alacsonyabb jövedelműek rovására való átcsoportosítását jelenti. Azt hiszem, hogy ez a bírálatunk egy helyes bírálat. Nem helyes dolog egy gazdasági válságból éppen kilábaló országban a szegények rovására, a gazdagok javára csoportosítani át a jövedelmet.
De szeretnék továbbmenni ebben az érvelésben, és szeretném még egy szempontra fölhívni valamennyiünk figyelmét. Nem tudom, ki olvasta képviselőtársaim közül azt a rövidített közlést, amely Leszek Balcerowicz lengyel miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter parlamenti beszédéből jelent meg a múlt pénteki Magyar Hírlapban. Balcerowicz - akire a Fidesz vezető politikusai is pozitív értelemben szoktak hivatkozni - arról beszél, hogy Lengyelországban kiszélesítik a személyi jövedelemadó-rendszerben az adómentes sávot. Mire hivatkozik Balcerowicz ezzel kapcsolatban? Azt mondja, azért szélesítik ki, hogy fokozzák az alacsony jövedelmű munkakörökben foglalkoztathatók munkavállalási hajlamát. Vagyis, hogy kisebb legyen a költsége annak, hogy ezek közül - akiknél ez egyáltalán szóba jön, és akik a munkanélküliség határán mozognak - valakik kevésbé legyenek hajlamosak arra, hogy inkább munkanélküliek maradjanak, és munkanélküli-segélyből vagy feketemunkából próbáljanak megélni, és inkább legyenek hajlamosak arra, hogy legális munkát vállaljanak.
Mert, tisztelt képviselőtársaim, maga a személyi jövedelemadó is a bérnek egy terhe, a bérjárulék is a bérnek egy terhe. Hogy ezek közül a bérterhek közül mit fizet a munkáltató, mit fizet a munkavállaló, közgazdaságilag tulajdonképpen mindegy. Ez is meg az is a munkáltató munkaerőterhe és a munkavállaló által ténylegesen felvett bér közé ékelődő állami jövedelem. Minél nagyobb ez az állami jövedelem, annál nagyobb a különbség a munkáltató terhe és a munkavállaló jövedelme között. S ha ez a teher növekszik, az csökkenti a munkáltató hajlandóságát, hogy azt az illetőt foglalkoztassa, mert ha magasabb az adó, vagyis megszűnik az adójóváírás, ami azt jelenti, hogy magasabb annak az alacsony jövedelmű valakinek az adója, ez bizony azt jelenti, ahhoz hogy ugyanolyan nettó bért érjen el, magasabb bruttó bért kell neki fizetni. Ez ugyanolyan, mintha a bérjárulékot emelnénk, méghozzá a százalékos bérjárulékot, amit önök állítólag most éppen csökkentenek.
Mit jelent tehát ez a változtatás, az adójóváírás csökkentése az alacsony jövedelemkategóriákban? Azt jelenti, szemben azzal a jelszóval, hogy az adórendszer átalakítása segítse a többletfoglalkoztatást, a munkahelyteremtést, valójában ez az intézkedés gyengíti a többletfoglalkoztatásban való érdekeltséget. Tehát ezen a ponton az adójóváírás csökkentésével - azt is mondhatnám, anélkül, hogy végiggondolták volna a dolog közgazdasági összefüggéseit - a saját hirdetett céljaik, választási kampányukban hirdetett céljaik ellen ható lépést vezetnek be pusztán azért, hogy valahol megkeressék annak a forrását, hogy egy másik ígéretüket, a családi adókedvezményt be tudják vezetni. Tehát ismétlem, az adójóváírás megszüntetése nemcsak szociális, hanem merőben közgazdasági szempontból is egy elhibázott intézkedés.
Ezek után jutok el - vagy jutok vissza, mert már a múlt héten is beszéltem róla - ahhoz az intézkedéshez, amire önök a legbüszkébbek, az úgynevezett családi adókedvezmény bevezetéséhez - vagy ha tetszik, visszaállításához. Erről az intézkedésről két összefüggésben szeretnék beszélni. Tállai András képviselő úr elmondta, hogy ez azért jó intézkedés, mert arra készteti a munkavállalót, hogy vállaljon legális munkát, vagy a valódi bérét fizessék ki neki, mert ha magasabb a deklarált bér, azt adójóváírásban visszakapja. Ezt nem gondolhatja komolyan, Tállai képviselő úr! Hiszen, ha azt nem fizetnék ki, akkor nem kapná vissza, ha kifizetik neki, akkor visszakapja. Hol itt a nyereség? Sehol! Ha más nem teszi érdekeltté a legális munkavállalásban vagy a magasabb legális bér kifizettetésében, ez biztos nem fogja arra késztetni. Az az állítás, hogy a gyerekek utáni adókedvezmény legális munkavállalásban, legális jövedelmekben tesz érdekeltté a feketegazdasággal szemben, egyszerűen nem igaz. Ez nem szól semmiféle adókedvezmény mellett; csak olyan érv szólna, ami azt jelentené, hogy legális bérkifizetéssel több pénzhez jut, mint feketemunka vállalásával. Ez azonban nem ilyen, tehát ez az érv egyszerűen nem állja meg a helyét.
És akkor most visszajutok ennek az egész személyi jövedelemadó-vitának az alapkérdéséhez vagy az egyik alapkérdéséhez, a családi adókedvezményhez. Miért térek vissza erre a kérdésre, amikor a múlt héten már elég sokat beszéltünk róla? Azért, mert a múlt héten, amikor még nem ismertük az önök által benyújtott költségvetést, még csak annyit tudtunk mondani, hogy a családi adókedvezmény azt jelenti, hogy a jobboldali kormány, amikor többletpénzt ad a gyerekeseknek, a gyerekeket nevelő szülőknek, akkor ebben válogat, és csak azoknak adja, akiknek adóköteles jövedelmük van, sőt az adóköteles jövedelem elér egy bizonyos mértéket, mert akinél ezt nem éri el, annak csak részben adja, és azoknak pedig nem adja, akiknek különböző okokból: vagy mert munkanélküliek vagy mert nyugdíjasok, vagy mert mezőgazdasági kistermelők vagy egyéb, nincs akkora jövedelmük.
Azok után azonban, hogy látjuk a költségvetést, ehhez hozzá tudunk tenni egy fontos szempontot. Ugyanis a költségvetésből kiderül az, amit korábban nem tudtunk, hogy a családi pótlékot nem kívánják emelni. Vagyis - hiszen 11 százalékos inflációt terveznek - a családi pótlék reálértéke 11 százalékkal csökkenni fog 1999-ben. Ha nem emelik, az azt jelenti, hogy csökkenni fog. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Úgy tudom, hogy amennyiben a magasabb összeget fogadják el, a magasabb adókedvezményt, akkor csökkenni fog, ha az alacsonyabbat, akkor 8 százalékkal nő, vagyis még mindig veszít a reálértékéből.
Tisztelt Országgyűlés! Mit jelent ez? Gondoljuk csak végig! 1990 és 1996 között, amikor a bérek reálértéke körülbelül 25 százalékkal, a nyugdíjaké 40 százalékkal csökkent, akkor a családi pótléké 60 százalékkal csökkent. Akkor, amikor az ország gazdasági válságban volt, a családi pótlék reálérték-csökkenésének körülbelül a fele esik az Antall-kormány időszakára, a másik fele az MSZP-SZDSZ-kormány időszakára. Ugyanebben az időszakban a béreknek és a nyugdíjaknak is csökkent a reálértéke. Amikor elindul a gazdasági fellendülés, akkor nyilvánvalóan mód nyílik arra, hogy a veszteségeket visszakapják az érintettek. Először a bérek reálértéke kezd el emelkedni, és ezt tapasztaljuk '97-ben, '98-ban, tapasztalni fogjuk '99-ben; másodszor, tisztelt Országgyűlés, a nyugdíjak reálértéke kezd el emelkedni, egy kicsit már emelkedett, és szerintünk méltányos lenne, hogy a hatályos törvény szerint tovább emelkedjen; és harmadszor, s ez is indokolt, hogy emelkedjék a gyerekek után a családoknak juttatott támogatások reálértéke is.
(18.50)
Mi ezért azt tartanánk indokoltnak, hogy az inflációnál lényegesen gyorsabban emelkedjék a családi pótlék.
Ezzel szemben mit csinál a Fidesz vezette kormány, amely a családok kormányának hirdeti magát? Azt mondja, hogy nem a családi pótlék reálértékét emelem - sőt, ha jól értem, az még csökkenni is fog -, hanem adókedvezmény formájában juttatjuk vissza vagy pótoljuk a korábbi évek veszteségeit, de ez az adókedvezmény csak a közepes és magas jövedelmű családokat érinti, és a legkedvezőtlenebb helyzetű, leginkább rászorult családoknál maradjon azon a szinten a családi pótlék, ahová a gazdasági válság hat éve alatt visszaesett. A költségvetés ismeretében most már tehát világos, miről szól az a megoldás, amit önök választottak.
Akkor most visszatérek azokhoz a kifejezésekhez, mert hiszen, ha jól emlékszem, Tállai András használta a "diszkrimináció" kifejezést, amikor arról beszélt, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány idején bevezették a jövedelemkorlátot. Azt tekintette diszkriminációnak, hogy a magas jövedelműek nem kapnak családi pótlékot, illetve lépcsőzetesen csökken, miközben a közepes és alacsony jövedelműek kapnak.
Ezzel szemben mit mondanak önök? Mádi László képviselőtársunk pozitív diszkriminációról beszélt a vezérszónoklatában. Kinek a javára? A középen és magasan levő családosok javára!
Aki ismeri a szociológiai irodalmat, önök közül hallott már valaki arról, hogy egy társadalomban a magas és közepes jövedelműek élvezzenek egy kormány részéről pozitív diszkriminációt? Ha valaki hallott ilyet a szociológiában, mutassa meg, mert én még csak arról hallottam, hogy pozitív diszkriminációt a hátrányos helyzetűek szoktak élvezni, és az Alkotmánybíróság, amikor a pozitív diszkrimináció fogalmát egyáltalán tárgyalja, akkor mindig valamilyen hátrányos helyzet kiegyenlítéseként beszél a pozitív diszkriminációról. Micsoda pozitív diszkrimináció az, amiből pont a leghátrányosabb helyzetűek maradnak ki?!
Tisztelt Országgyűlés! Igen, egyetértek azzal, amit, ha jól emlékszem, Tállai András mondott, miszerint itt két filozófia van. Igen, ezen a ponton egyetértünk: van egy olyan filozófia, amelyik azt mondja, hogy diszkrimináljuk az alacsony jövedelműeket, a nyugdíjasokat, a gazdasági válság kárvallottjait; és van egy másik filozófia, amelyik azt mondja, hogy elsősorban az alacsony jövedelműeket, a munkanélkülieket, a tartós munkanélküliségtől sújtottakat, az elmaradott területeken élőket és az időseket kell egy társadalompolitikának is és egy adópolitikának is előnyben részesíteni.
Úgyhogy valóban két filozófia van. És a költségvetés ismeretében és a költségvetést az adótörvényekkel egybevetve ez ma világosabb, mint egy héttel ezelőtt volt.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
