KAPRONCZI MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY jegyző: Az ügyrendi bizottság mint Házszabály-értelmezésért felelős bizottság, a Házszabály 143. § (3) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés jegyzőinek kérésére az alábbi általános érvényű állásfoglalást hozza: "A Házszabály 60. § (6) bekezdésének alkalmazása során a számítógépes szavazási lista hitelesítésekor az Országgyűlés jegyzői nem azt tanúsítják, hogy az egyes képviselők a szavazási listán feltüntetettek szerint adták le szavazatukat, hanem kizárólag azt, hogy a számítógépes szavazatszámláló rendszer a listán szereplő szavazási eredményt rögzítette. Az adatrögzítés rendszerének zártságát az adatrögzítő rendszert üzemeltető szervezeti egység biztosítja. Dr. Salamon László, a bizottság elnöke."

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem