DR. BAZSA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. BAZSA GYÖRGY
DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szükségét érzem annak, hogy csatlakozzam Lotz Károly képviselőtársam szóban is elmondott javaslataihoz. Ezek közül egy ügyében, a kutatói bérek növelése kérdésében magam is benyújtottam írásos módosító indítványt, mert valóban fennáll az a helyzet, amit ő itt részletesen is exponált, hogy a kutatói bérek elmaradtak az egyetemi szféra - különböző pótlékokkal ehhez képest valóban előrébb tartó - béreitől. A helyzet az utóbbi időben egy kicsit javult, annyiban, hogy az elmúlt időszak intézkedéseinek eredményeképpen a kutatóintézeti dolgozók számára is megnyílt a Széchenyi professzori ösztöndíj és a Bolyai-ösztöndíj lehetősége, de ezzel együtt az egész bérrendszer, bérszínvonal valóban néhány 10 százalékos elmaradást mutat, és feltétlenül indokolt, hogy egy önmagában is európai vagy nemzetközi szinten jól szereplő, dokumentáltan eredményesen dolgozó szféra ne maradjon azon a nagyon alacsony szinten, ahol most van.
Másik két javaslatát is messzemenően támogatom. Az OTKA meghatározó módon az alapkutatásokat támogatja, és az országos műszaki fejlesztési alapprogram e tekintetben csak egy halvány besegítést jelenthet, annak más a funkciója. Ez az alapkutatás Magyarországon hagyományosan, mondhatnám, lassan talán egy évszázada is, de hosszú évtizedek óta nemzetközi mércével mérve abszolút eredményes és sikeres ágazat, Európa-konform maga az OTKA rendszere is, és ha itt egy csak egy reálértékszinten tartás vagy egy-két százalékos növelés van, akkor az biztos nem lesz elégséges ahhoz, hogy a feltételrendszer ennél közismerten sokkal meredekebben emelkedő árait kompenzálni tudja. Azt, hogy milyen forrásból, gondolom, a kormányra is bízhatjuk, de azt, hogy ezt mind a két tekintetben emelni kell, magam is messzemenően támogatom és aláhúzom. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem