BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Megint abban a helyzetben vagyunk, mint egy hónappal ezelőtt: zárszámadást vitatunk, egy előző kormány által benyújtott költségvetés előző kormány általi végrehajtásáról. A dolog természetéből fakadóan a jelenlegi kormány nyújtotta be a zárszámadást, ami természetesen visszafogottságra készteti mind a két oldalt a zárszámadás tárgyalásában. És egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a mai vitában elsősorban a tanulságokat kell levonnunk.
Valójában nem is egy, hanem két költségvetés zárszámadásáról van szó, egyfelől a Nyugdíjbiztosítási Pénztár, másfelől pedig az Egészségbiztosítási Pénztár zárszámadásáról, s ezt azért érdemes hangsúlyoznunk, mert nem ugyanolyan jellegű gazdasági, pénzügyi folyamatokról van szó ebben a két zárszámadásban.
(11.10)
Először a nyugdíjbiztosítóról, utána az egészségbiztosítóról, a végén pedig ennek a törvénynek a legfontosabb részéről, a záró rendelkezésről fogok beszélni.
Ami a nyugdíjbiztosítót illeti: elmondták itt előttem már többen, az előterjesztő is, a Számvevőszék képviselője is és más vezérszónokok is, hogy a nyugdíjbiztosítás egyensúlyban volt, a nyugdíjbiztosítás bevételei fedezni tudták a kiadásokat, többlettel zárult a pénztár. Látni kell azonban, hogy miközben ez, ha úgy tetszik, nagyon megnyugtató - persze azért megnyugtató, mert a nyugdíjak alacsonyabbak és alacsonyabbak voltak '97-ben is, mint szeretnénk -, azért ez egy rövid távú egyensúly volt 1997-ben, amelyhez már hozzájárult az, azért volt lehetséges ez az egyensúly, mert az előző, a szocialista-szabaddemokrata kormány és az Országgyűlés vállalta azt a nagyon népszerűtlen feladatot, hogy elfogadta a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényt, és ennek következtében már '97 januárjától elindult a nyugdíjkorhatár emelése, és ennek következtében már kevesebben léptek be a nyugdíjasok közé a nők közül, mint amennyien enélkül léptek volna. Ha ezt nem vállalta volna az előző Országgyűlés, akkor a mostani kormány és a mostani Országgyűlés is nehezebb helyzettel kellene hogy szembenézzen - de hát az előző Országgyűlés mindig hosszú távra tekintett előre, és ezért ezt a kellemetlenséget is vállalta.
Másrészt azért lehetett egyensúlyban rövid távon a nyugdíjpénztár, mert akkor még teljes mértékben egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer működött Magyarországon, és a felosztó-kirovó rendszernek az az alapelve, hogy miután a folyó járulékbevételekből fedezzük a folyó kiadásokat, az az illendő, ha a nyugdíjak mozgása a keresetek mozgásával függ össze, hiszen ez megoldódik azáltal, hogy a keresetemelkedéssel együtt nőnek a járulékok, tehát van is mód arra, hogy a nyugdíjakat is ezekkel együtt emeljék. Ezért működött, működik 1991 óta egészen a jövő évig ebben az országban hatpárti konszenzus alapján egy olyan alapelv, hogy a nyugdíjemelkedést a keresetemelkedéshez kötjük. Persze tudjuk, hogy a korösszetétel alakulása miatt ez a dolog hosszú távon nem működőképes és hogy ezen változtatni kell, ilyen változtatást azonban csak konszenzussal indokolt csinálni. A dolog lényege azonban az, hogy a nyugdíjkassza egyensúlyban volt '97-ben is, '98-ban is, és egyensúlyban maradhatna '99-ben is, a törvényes nyugdíjemelés mellett is, ha ebbe nem akarna a Fidesz vezette kormány belenyúlni.
Nyilvánvalóan ellenem vethetik, hogy no de a nyugdíjreform elvitte a magánnyugdíjpénztárakba a pénz egy részét. Ez, tisztelt Országgyűlés, igaz. És csak úgy megemlítem itt Hegedűs képviselő úrnak, hogy nyugdíjreformot most már nem kell tervezni, mert nyugdíjreform van, életbe is lépett. Erről a nyugdíjreformról is szeretnék egy-két szót szólni.
Ez a nyugdíjreform éppen azért került elfogadásra, éppen azért fogadta el az előző Országgyűlés többsége, hogy két alapproblémát megoldjon. Az egyik alapprobléma - és ez az egész társadalombiztosítás alapproblémája - a járulékfizetés, a járulékfizetési kedv, a járulékfizetési hajlandóság; mert kedvről, azt hiszem, itt nem szerencsés beszélni, járulékfizetési hajlandóságról már helyes beszélni.
Miért olyan rossz a járulékfizetési hajlandóság Magyarországon? Azért, mert az eddig működő nyugdíjrendszer, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer és az eddig működő egészségbiztosítási rendszer mellett senki sem veszi észre, hogy olyan szolgáltatást kaphat, amilyet a saját befizetéseiből finanszíroz. Az eddigi nyugdíjrendszer elszakította a nyugdíjbefizetést a nyugdíjtól. A nyugdíjreform éppen afelé tett egy nagy lépést, hogy a magánnyugdíjpénztárak bevezetésével érzékelhetővé tegye a polgárok számára: a kettő összefügg.
Ha megnézik a hétfői Magyar Hírlapban a TÁRKI részéről ismertetett közvélemény-kutatás adatait, akkor azt lehet tapasztalni: ennek a nyugdíjreformnak már ez a rövid működése is oda vezetett, hogy megnövekedett a polgárok bizalma a nyugdíjpénztárakban, méghozzá nemcsak a magánnyugdíjpénztárakban, hanem még a központi, az állami nyugdíjpénztárban is, ami jó esélyt ad arra, hogy a járulékfizetési hajlandóság javuljon. Erről szól ez a nyugdíjreform, és nagyon szomorú, hogy a miniszterelnök úr rendszeresen elhibázottnak nevezi ezt a nyugdíjreformot; szomorú volt az, hogy a jelenlegi kormánypártok elutasították ezt a nyugdíjreformot, holott ha valamit tett a Magyar Országgyűlés a feketegazdaság, a járulékelkerülés ellen, az éppen ez a nyugdíjreform volt.
Az egészségügy, az egészségbiztosítás terén még nagyobb a probléma, mint a nyugdíjbiztosítás terén. Míg a nyugdíjbiztosítót, nyugdíjpénztárat legalább rövid távon sikerült egyensúlyba hozni az elmúlt években, és azok a lépések, amelyeket az előző Országgyűlés tett, esélyt adnak arra, hogy a nyugdíjbiztosítás hosszabb távon is egyensúlyban legyen, az egészségbiztosítás hiánya egy hosszú-hosszú évek óta tartó jelenség. Amióta önálló egészségbiztosítás van, amióta kivált az egészségbiztosítás a nagy államháztartásból, azóta állandó hiánnyal küszködik. És ennek nem az az oka, hogy rosszul terveznek, nem az az oka, hogy felelőtlenül gazdálkodnak - még akkor sem ez az oka, ha olykor valóban felelőtlenül gazdálkodnak. Az egészségbiztosítás finanszírozási problémája világjelenség. Világjelenség azért, mert miközben a járulékbegyűjtéssel ugyanaz a helyzet, mint a nyugdíjnál, az egészségügyi kiadások szerte a világon, így Magyarországon is, dinamikusan növekednek, növekednek a gyógyító-megelőző ellátás kiadásai is, és különösen gyorsan növekednek a világon mindenütt, így nálunk is a gyógyszerkiadások, illetve különösen a gyógyszerkiadások növekedésére való nyomás nagyon erős, amelyet különböző rendszerek, különböző kormányok különböző eszközökkel igyekeznek féken tartani, de ezeknek az eszközöknek a hatásfoka bizony nagyon korlátozott. Ez az oka annak, hogy '97-ben is jóval nagyobb lett a tervezettnél az egészségbiztosító hiánya, mert egyfelől a bevételek nem folytak be úgy, ahogy azt tervezték, az egészségügyi hozzájárulással nem sikerült olyan összeget beszedni, amilyet terveztek; másfelől a kiadások különösen gyorsan, a tervezettnél gyorsabban nőttek, mind a bérek, az egészségügyi bérkifizetések oldalán, mind pedig a gyógyszerkiadások oldalán.
Szeretnék arra emlékeztetni, hogy ilyen gondokkal bizony a következő évek egészségügyi-egészségbiztosító költségvetésének is szembe kell néznie, különösen, mivel - ami az egészségügyi szféra béreit illeti - a választási kampányban csillagászati ígéretek hangzottak el, hogy milyen egészségügyi béremelésekre kerül majd sor, aztán a benyújtott költségvetés fényévnyi távolságra van azoktól az ígéretektől. Ez persze nagyon nagy csalódottságot kelt, és nagyon fel fogja erősíteni az egészségügyi bérek növelésére irányuló nyomást, amivel most már a kormánynak kell majd szembenéznie.
Ezek tehát azok az okok, amelyek '97-ben is a tervezettnél nagyobb hiányhoz vezettek az egészségügyi költségvetésben, ezt a hiányt '97 végén az Országgyűlés - az államháztartási törvény előírásainak megfelelően - pótköltségvetéssel rendezte. Akkor is a költségvetésnek, mármint a központi költségvetésnek a tervezettnél kedvezőbb alakulása teremtett erre bizonyos mértékig fedezetet. Az alaptanulság számomra az, hogy ahogy a nyugdíjrendszerben nem szigorral, nem valamifajta rendteremtéssel, nem személycserékkel, hanem reformmal, a rendszer alapelemeinek reformjaival lehetett olyan új helyzetet teremteni, amely hosszabb távra is biztosíthatja a nyugdíjak finanszírozását egyfelől, a befizetések előteremtését másfelől, ugyanúgy az egészségbiztosítás terén is csak egy alapvető reform lehet az, ami kiutat jelenthet a jelenlegi helyzetből.
A múlt héten egy sajtóértekezleten értesültünk arról, hogy - összhangban a jobboldali kormány programjával - egészségbiztosítási reformot tervez a kormány.
(11.20)
Szeretném hangsúlyozni, ezt a szándékot a magunk részéről üdvözöljük. Ha ez a reform valódi reform lesz, akkor függetlenül attól, hogy hol ülünk az Országgyűlésben, támogatni is fogjuk.
Valódi reform az egészségbiztosításban olyan reform lehet, ami a nyugdíjbiztosításhoz hasonlóan teljesíti azt a követelményt, hogy ösztönzi a járulékfizetést. Valódi reform olyan reform lehet, amely a nyugdíjbiztosításhoz hasonlóan a biztosítási bevételekkel és alapokkal való felelősebb gazdálkodásra teremt kényszereket. Mindkét követelményt a tavaly elfogadott nyugdíjreform teljesíti.
Az egészségbiztosításban azonban egy többletfeladat is van, amely a nyugdíjbiztosításnál nincs, nevezetesen a kiadások terén. Az egészségügyi anyagi és dologi kiadások terén kell a mostaninál hatékonyabb gazdálkodást és ellenőrzést biztosítani; sokkal nehezebb feladat az egészségbiztosítási reform, mint a nyugdíj-biztosítási reform feladata. Olyan egészségbiztosítási reformot kell kialakítani, amely nemcsak látszatváltoztatást teremt, nemcsak olyan változtatást, amikor az egy állami egészségbiztosító helyett lesz, mondjuk, négy állami egészségbiztosító - az egykori szocializmusból ismerjük az ilyen látszatreformokat -, és akkor úgy, mint ahogy az ismert történetben, álmomban két macska voltam és beszélgettem egymással, majd valahogy úgy lesz itt egy több-biztosítós rendszer, hanem egy olyan valódi egészségügyi reform kínálhat megoldásokat, ahol valódi verseny van a biztosítók között, ahol valóban felelős gazdálkodás van az egészségbiztosításban, és ahol a nyugdíjreformhoz hasonlóan a magántőkét is belevonják az egészségbiztosításba. Ha ilyen reformot fognak javasolni, akkor ezt támogatni fogjuk, és készek vagyunk ebben szakmai és politikai segítséget nyújtani.
Végül a harmadik megjegyzés: a '98-as zárórendelkezés. A Számvevőszék sem és Keller képviselőtársam sem tartotta elfogadhatónak azt, hogy pótköltségvetés helyett a kormány egy zárórendelkezéssel módosítja a '98-as társadalombiztosítási költségvetést. Én ezt a formai megoldást önmagában véve, különös tekintettel a kormányváltásra, a magam részéről és az SZDSZ-frakció részéről még hajlandó is lennék elfogadni azzal a feltétellel, hogy tartalmi indokolást, a tartalmi folyamatok elemzését bemutatják az Országgyűlésnek; ha elmondják, hogyan adódik a hiánynak az a növekedése, amit ez a zárórendelkezés tartalmaz; ha elmondják, hogy milyen folyó jövedelemfolyamatok, folyó pénzfolyamatok és milyen vagyoni folyamatok húzódnak meg emögött. Ha ezt az Országgyűlés elé tárják, az ország nyilvánossága elé tárják, ha tehát valóban megindokolják, ahogy ezt illik, ezt a zárórendelkezést, akkor meg tudjuk szavazni. Mert ne felejtsék el, tele van a sajtó az olyan mendemondákkal, hogy mit vett, mit adott el a két társadalombiztosítási pénztár azóta, hogy az ezért való teljes felelősséget a kormány vállalta magára az önkormányzatok megszüntetésével.
Önmagában véve attól, hogy azok a döntések, amelyek valaha Simsa Péter és Szeremi Lászlóné kezében voltak, most Selmeczi Gabriella államtitkár kezében vannak, ettől még nem jönnek rendbe a dolgok, csak attól jönnek rendbe a dolgok, ha ez egy demokratikus ellenőrzés mellett és a nyilvánosság ellenőrzése mellett történik.
Egy újságírónak mondhatja azt az államtitkár asszony, aki most éppen kiment, hogy nem válaszol a kérdésre, az Országgyűlésnek ezt nem mondhatja. Én választ kérek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az államtitkár asszonytól itt az Országgyűlés előtt arra a kérdésre, amire újságíróknak nem válaszolt, hogy milyen vagyoni folyamatok, milyen részvényvásárlások, eladások történtek a funkció átvétele óta. Ha ezt a választ megkapjuk (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), akkor tudjuk elfogadni a benyújtott törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
