DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit visszatérve a '97. évi tb-alapok zárszámadásához, én azzal szeretnék foglalkozni - hiszen a napirendi pontban tulajdonképpen a '97. évi zárszámadás szerepel, nem pedig a '98. évi tb-alapok pénzügyi helyzetének a vizsgálata.
Örök mementó a tb-alapok '97. évi zárszámadása. Arra tulajdonképpen jó példaként szolgálhat, hogy úgy, ahogy az '97-ben történt, közpénzekkel még társadalombiztosítási alapok szintjén sem lehet gazdálkodni. Ez a gazdálkodás, amely 1997-ben kialakult a társadalombiztosítási alapoknál, igen nagy fokban a pontatlan és a pongyola tervezési munkának köszönhető. Hadd érzékeltessem ezt néhány számmal:
A Nyugdíjbiztosítási Alap esetében a '97. évi tervszám mínusz 9,7 milliárd volt az előző, '96. évi 25 milliárdos veszteség után, majd a '97. évi tény 5,2 milliárd pozitívum lett. Ennél jóval nagyobb a baj, mármint a konkrét tényszámok tükrében, az Egészségbiztosítási Alap esetében. Itt a '97. évi tervszám 3,9 milliárd veszteséget takart. Ugyanakkor időközben módosítani kellett az Egészségbiztosítási Alap '97. évi költségvetését - látva a fokozatosan emelkedő veszteséget - mínusz 41 milliárd forintra. Ezek után '97-ben mínusz 56 milliárd forint lett a veszteség. Tehát látszik az, hogy a tervezés pontatlansága a rendszer áttekintését és a felelős vagyongazdálkodás kialakítását igen nagyban megnehezíti.
Itt, tisztelt képviselőtársaim, hadd utaljak az Állami Számvevőszék '97 októberében készült jelentésére, amely a pótköltségvetés indoklását tartalmazza. "Az Egészségbiztosítási Alap '97. évi költségvetését annak idején 3,9 milliárd forintos hiánnyal hagyták jóvá. Már az év első felében nyilvánvaló volt, hogy ez a viszonylagos egyensúlyi állapot nem fog teljesülni, a bevételek időarányosan nem folynak be. Ugyanakkor egyes ellátási kiadásoknál a vártnál dinamikusabb növekedést mutatott. A pótköltségvetés készítésének törvényben előírt feltételei az Egészségbiztosítási Alapnál már '97 májusában egyértelműen fennálltak." - írja az Állami Számvevőszék '97 októberében készült jelentése. Ezen körülmények alapján látható az, hogy a vagyongazdálkodásnak, úgymond, még csak csírájában sem voltak meg a követhető rendszerei.
A tervezés pontatlansága mellett hadd utaljak egy másik körülményre, amely eddig a vitában nem nagyon hangzott el. Ez pedig a társadalombiztosítási alapok hiányának inflációgerjesztő hatása. A társadalombiztosítási alapok '97. évi gazdálkodásának megítélése során már csak ebből kifolyólag is lehangoló kép bontakozik ki. A Nyugdíjbiztosítási Alap 5,2 milliárdos bevételi többlettel, az Egészségbiztosítási Alap pedig 56 milliárd forintos hiánnyal zárta az évet. A belföldi államadósság kamatkiadásai között 600 millió forintos növekedést, 4 milliárd 800 millió forint állományú kiadást jelent a tb-alapok hiányát finanszírozó kötvények kamata. A belföldi államadósságot csökkentő bevételek között 3367 millió forint - vagyis 2330 millió forinttal több az előirányzottnál ez az érték - a tb-alapok hiánya miatti költségvetési pénzeszközök igénybevétele.
Mindez természetesen a kincstári egységes számlán forgalmazódik, így belejátszik a költségvetés és az MNB kamatbevételeinek és kiadásainak egyenlegébe is, majd végső soron abba, hogy a költségvetés kamatcsapdája folytán a hatás, ha másban nem, az MNB nyereségében tükröződik. Tehát itt egy összefüggő rendszer van a társadalombiztosítási alapok, a központi költségvetés, illetve a Magyar Nemzeti Bank vonatkozásában.
A vitában eddig tehát konkrét tényszámok hangzottak el, ugyanakkor ennek a konkrét tényszámokkal bizonyítható hiánynak tovagyűrűző hatásai vannak az államháztartás más alrendszereire is. Magyarul teljesen mindegy az, hogy honnan indulunk ki, a folyamat végső hatását a költségvetés sínyli meg. Azon keresztül, ha az MNB több kamatot fizet az egyes elkülönített alapok pénzállománya miatt, akkor ezzel csökken a költségvetés felé a kötelezettség, nőnek a kiadásai, így csökken a nyeresége. Vagy ugyanez másképp fogalmazva: ha nem kell az alapokat hitellel finanszírozni, akkor a kamatbevétel mérséklődik, így nem lesz az MNB-nek nyeresége és a központi költségvetésnek bevétele. Az állam egyik zsebéből a másikba rakja a bevételt és a kiadást, közben a kamatpolitika révén ezért még fizetnek is, végül is így a zsebek üresek maradnak.
A tb-alapok az egészség- és nyugdíjbiztosítási kiadások fedezetére, illetve a fizetési ütemkülönbségek miatt a kincstári egységes számláról az év eleji, tehát '97 eleji 56 milliárd helyett év végére 136 milliárd forintot vettek fel átlagban, ahol a minimálérték 28 milliárd, a maximumérték pedig 184 milliárd forint volt. Igaz, hogy erről az 1997. évi költségvetési zárszámadási vitában már bővebben szóltunk, végül is ezek a körülmények nagyban meghatározzák az államháztartás más alrendszereinek hiányát is.
Tény ugyanakkor, hogy az alapok kintlévősége 230 milliárd forint, amelyből közel 150 milliárd forint a tőketartozás.
(12.20)
Ha csak a felére sikerülne ezt az 150 milliárdos kintlévőséget csökkenteni, akkor a társadalombiztosítás alapjai igen nagy fokban egyensúlyba kerülhetnének.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. évi zárszámadás kapcsán milyen következtetések vonhatók le? Hiszen le kell vonnunk a következtetéseket, mert ennek a vitának más értelme tulajdonképpen nincs. Az 1997. év megtörtént, elmúlt, most erről a zárszámadásról vitatkozunk. Azonban, hogy ne ismétlődjenek meg azok az elkövetett hibák, felelőtlen vagyongazdálkodási körülmények, amelyek a múltban történtek, bizony néhány megszívlelendő dolgot szeretnék felemlíteni.
A szakszerűtlen gazdálkodás okozta problémák áthidalására 1998-ra, illetve jobbára 1999-re egy erőteljes privatizációs kényszer érvényesül a tb-alapok vonatkozásában. Az 1999. évi 915 milliárd forintos főösszeggel megtervezett, lényegében nullszaldós Nyugdíjbiztosítási Alap csak 39 milliárd forintos vagyonértékesítéssel hozható egyensúlyba. Tehát 1999-re ez prognosztizálható, de való igaz, hogy ennek a gyökerei tulajdonképpen az 1997. évhez nyúlnak vissza, tehát a '97. évi áldatlan gazdálkodás következménye, hogy majd '99-ben oda jutunk, hogy a tb-alapok vagyonát jelentős részben el kell adni.
A vagyonértékesítés mellett nagyfokú bizonytalanságra utal, hogy a vagyonértékesítés tételes bevételi tényezői nincsenek kitöltve a néhány hete részünkre átadott kormányzati költségvetésben, amit majd rövidesen tárgyalni fogunk. A gazdálkodás vagyonértékesítési bevételei az ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodási bevételekből tevődnek össze. Tehát itt arról van szó, hogy a vagyontárgyat eladják a tb-alapok, ugyanakkor működési folyó kiadásokba forgatják be a befolyó árbevételeket. Tehát nem újabb beruházásokat valósítanak meg ebből a tetemes összegből, hanem úgymond felélik 1999-ben.
Az áldatlan állapotok mellett tulajdonképpen az 1997. évi zárszámadás tárgyalásakor szólnunk kell arról is, hogy pont 1997-re datálható a nyugdíj-biztosítási reformkoncepció. A múlt heti vitában már a tb-jogszabályok általános vitájakor néhány képviselőtársam említette pro és kontra a nyugdíj-biztosítási rendszer újra meghonosítását. Az ülésteremben most jelen nem lévő Kökény Mihály képviselő úr utalt a nyugdíjreform bevezetését annak idején háttér-információ gyanánt megalapozó szakértői anyagokra. Természetesen én ezt már '96-ban, '97-ben is nyomon követtem, azonban az érdekesség kedvéért magammal hoztam ezt a könyvet. Idézni szeretnék belőle annak bizonyítására, hogy az 1997-ben bevezetett nyugdíjreform-koncepció mennyire nem volt alaposan átgondolva, mennyire illúziókon, mennyire feltételezéseken múlott az új nyugdíjrendszer akkori bevezetése.
A hatástanulmány azt írja: "A vizsgálat azt igazolta, hogy megfelelően méretezett tőkefedezeti nyugdíjelem beépítése a rendszerbe nem okoz kezelhetetlen problémákat az államháztartásban. Természetesen a tőkefedezeti elem kiépüléséig egy bizonyos elfogadható nagyságú hiányt az államháztartásnak vállalnia kell. Ez azonban nem korlátozza az államháztartás más kiadásának lehetőségét, mert a deficitet az első időszakban hitelből finanszírozza a költségvetés, majd a gazdasági növekedés élénkülésével a kötelező többletbevétel segítségével a hiány fokozatosan csökkenthető, majd megszüntethető."
Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1997. évi hatástanulmány ezt tartalmazza. Ezzel szemben mit tapasztalhatunk? Azt, hogy nőnek a társadalombiztosítási alapok veszteségei. Főleg a nyugdíjbiztosítási alapoknál érhető tetten egy dinamikus, rohamos mértékű veszteségképződés. Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, hadd utaljak arra is, hogy ez a bevezetett rendszer nagyfokú bizonytalanságot szül a nyugellátottak körében, illetve a potenciálisan a rendszert igénybe vevők számára is. Ebben a '97. évi nyugdíjreform-koncepcióban olyan fontos kérdések nincsenek kifejtve: a hatásszámítások nem teljes körűek és esetenként nem megalapozottak, hiányzik a szakértői kontrollról való tájékoztatás; ezek tulajdonképpen azt jelentik a számunkra, hogy mi most itt egy időzített bomba robbanását várjuk. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez a nyugdíjreform-koncepció egyes pártok véleménye szerint kevésbé, más pártok véleménye szerint nagyon, de végeredményben elhibázott.
A bevezetett rendszer nem foglalkozott hatástanulmány szintjén olyan lényeges kérdésekkel, mint a rokkantnyugdíj rendszerének módosítása, az átalakuló nyugdíjrendszer személyi és tárgyi feltételeivel, annak költségeivel. Nem mutatta be a nyugdíjak nagyság szerinti struktúráját, annak változását és a jellemző életpályák alapján elérhető nyugdíjarányokat, csak mindössze a rendkívül optimista, Európában ez idáig még soha nem tapasztalt és a jelen európai uniós, amerikai, észak-atlanti gazdasági teljesítmények alapján a közeljövőben is nehezen érvényesülő makrogazdasági pálya feltételezésével számol. Tehát egy optimista prognózis, ami tulajdonképpen illúzió, a gazdasági növekedésünk lassulását tényszámokkal érzékelve, megtapasztalva. Nem mutatta be a nyugdíjrendszerhez kapcsolódó állami járadékrendszert. Az előzőekben említettek nélkül nincs, illetve nem volt komplexen bemutatva az egész nyugdíjrendszer-koncepció.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből a megközelítésből is látható, hogy az a nyugdíjrendszer-koncepció, ami '97-ben az országban meghonosodott, jelentős korrekciókra szorul, és a '97. évi tb-alapok zárszámadásáról szóló törvényjavaslatnak az a fontos üzenetértéke, hogy a rendszerbe hathatós változtatásokat kell beiktatni. Ebben a munkában a polgári kormányt a Magyar Igazság és Élet Pártja támogatni fogja. Mi azt szeretnénk, ha a tb-alapok, önkormányzatok úgymond államosítása után a tb-alapok szintjén egy felelős, kiszámítható, átlátható vagyongazdálkodás valósulna meg, s ennek a vagyongazdálkodásnak a hozamát, eredményét a most nyugellátottak, illetve majd a későbbiekben nyugdíjba vonuló állampolgárok biztonsággal élvezhetnék.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
