DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Egyszer már elhalasztottuk ezt a döntést; remélem, a mai napon alkalmasak leszünk a döntésre.
A helyzetnek a polgárokkal való ismertetése céljából hadd mondjam el, hogy 296 ember végez idegen területen pozitív, elismert tevékenységet: építkeznek, hidat, templomot építenek. Ezeket az embereket a kormány vonja vissza? Arról nem is szólva, hogy ha a kormány visszavonná, mint ahogy az előbb elhangzott módosító indítvány ezt tartalmazza, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy az SFOR-parancsnokság alóli kivonásuk válik szükségessé, ami igazán kérdéses, hogy az eddig hangoztatott politikai együttműködésünkkel milyen viszonyban áll.
Hogyan számíthat a NATO Magyarországra mint szövetségesére a jövőben, hiszen más nemzet egységei, alegységei természetesen felfegyverzettek? Mi viszont ebben a helyzetben elvárnánk, hogy minket más védjen meg. Ez önfeladást is jelent egyúttal, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az ENSZ-kéksisakosokat is éppen azért váltották fel a NATO felfegyverzett egységei, mert szükség van arra az elrettentésre, amit a módosító javaslat indoklásával szemben egyáltalán nem provokációnak, hanem elrettentésnek, a fegyverek láthatóvá tételének tartunk.
Ha a kormány követné ezt a javaslatot, és abban az esetben, ha a fenyegető harci cselekmények, változó politikai helyzet és a többi megítélése miatt kialakuló veszélyhelyzetben rendelné el a visszavonást, ez oly mértékű időkéslekedést okozna egy helyi akut veszélyhelyzet megítélésében, ami nyilvánvalóan működésképtelenséget jelentene.
(17.20)
A jelen helyzetben az önvédelmi fegyverekkel felfegyverzett műszaki alegység esetében mi a helyzet? Abban az esetben, ha tényleg éri valami veszély, támadás, a páncélos járművekbe történő bevonulás után a konzerv szituációja alakul ki. Igaz, hogy bizonyos védelmet élveznek, de ugyanakkor - mint a konzervben - nem is tudnak belőle kifelé tájékozódni vagy elhárítani. Tehát ez egyúttal céltáblahelyzet is. Azt hiszem, ezt a vitát nem szabad az atomerőmű és a biciklitároló ismert példájára folytatni, hanem gondoljunk arra, hogy sokszor esett már szó ebben a Házban arról, hogy a határon túli magyarok védelme fontos számunkra. Nos, ez az alegység határon túl van, magyarokból áll, védjük meg őket is!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem