DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondoltam, hogy az ügyrendi javaslat, amellyel kapcsolatban a Házszabály szerint el is rendelte a kétperces hozzászólásokat, önmagáért beszél, tehát az ügyrendiről külön nekem már nem kell nyilatkoznom.
Még arra hívhatnám föl a figyelmet, hogy a Házszabálytól való eltérésben egyébként, azzal szemben, ami itt elhangzott, szerepel az október 27-ei dátum is, tehát ennek megfelelően a megállapodásnak is teljes mértékben megfelelő. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Arra is felhívnám a figyelmet, hogy éppen külpolitikával, biztonságpolitikával foglalkozó képviselőtársaink vannak jelenleg nagy számban külföldön, ami a hiányzások egyik fő oka. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Ennek következtében azt gondolom, hogy egy ilyen fontos kérdésben az eredmény elérése érdekében szükséges, hogy a jövő héten immár nagyobb létszámban... (Közbeszólások.) Jelen szavazásban - csak annak, aki ezt a vitát hallgatja, és nem tudja - minden távol lévő szavazat "nem" szavazatnak számít. Ilyen értelemben a távollevőknek biztosítani kell a lehetőséget, hogy ne a távollétükkel tudják kifejezni a "nem" szavazatot. (Horn Gábor: Ha nem jönnek, akkor várunk még egy évet! - Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(17.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem