IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény jelenlegi módosítása része az átfogó járulékigazgatási reformnak. Ezt a gazdasági bizottság előtt zajló vita is pregnánsan megmutatta, az elvi egyetértés talaján állva: szükséges az adóreform és szükségesek ezek az összevonások, és végeredményben a centralizálással is egyetértettek a jelen lévő képviselők. A részletekkel és az ennek a folyamatnak a kivitelezésére rendelkezésre álló idővel kapcsolatban voltak elsősorban aggályok. Ezeket részben feloldja az a rendelkezés, hogy a tényleges összevonás 2000-ben következik be.
Az állami adóhatóság jogköre, illetve ennek kiterjesztése a társadalombiztosítás és a vámigazgatás területére az alapvető változási kör, a többi végeredményben ennek következménye, kiegészítése. Természetesen alapvető fontosságú az információs rendszer korszerűsítése. Ehhez kapcsolódik azonban az adóazonosító jel kötelező használata, a nyugtaadási kötelezettség és számos olyan intézkedés, amelyet az államtitkár az expozéjában kifejtett.
A javaslat a törvény alapelveinek kiegészítésével, az adóhatóság ellenőrzési eszköztárának és információs rendszerének hatékonyabbá tételével, az adóbecslés feltételeinek kiegészítésével kívánja javítani az adóhatóság működési feltételeit, tehát próbálja a javaslat komplex megközelítésben kezelni ezt az adózás szempontjából alapvető törvényt.
Az adminisztrációs terhek csökkentéséhez a törvénymódosítás a bevallási kötelezettségek ritkításával, az adók és a költségvetési támogatások bevallásának egységesítésével is hozzá kíván járulni.
Az alkotmányban rögzített egyenlő teherviselési követelmény az adózás rendjére vonatkozó etikai következményeket is származtat. Ezek teljesítésének színvonala adja vagy inkább tükrözi az adómorált.
Véleményünk szerint a jelenlegi helyzetben ez egy alapvető szándéka. A piacgazdaság eddigi tapasztalatait leszűrve nyugodtan mondhatjuk, hogy a költségvetési követelmények és az állampolgárral szemben a kormányzat, illetve az adóigazgatóság felelőssége egyértelműen fennáll a hatékony, igazságos és időarányos adóbeszedés szempontjából. Ezeket a követelményeket véleményünk szerint ezekkel az itt megjelölt célokkal, illetve eszköztárral lehet javítani. Természetesen a folyamatnak nem ez a vége, és azt a kényes egyensúlyt valóban mindig hatékonyan - és az ellenzék, illetve a társadalom észrevételeit is figyelembe véve - folyamatosan figyelemmel kell kísérni, hogy hogyan valósul meg az állampolgári jogok, a vállalkozás szabadságának a kérdésköre és az a morális követelmény, hogy az egyenlő teherviseléshez minden adófizető a szabályok betartásával járuljon hozzá.
Mindezeket figyelembe véve a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak találta a bizottság, és az elfogadását is javasoljuk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)