HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engem valóban elkeserít az a cinizmus, ahogy tárgyaljuk, vagy ahogy sokan mosollyal fogadják ezt a számomra igen fontos kérdést. Az én értelmezésemben arról van szó, hogy a rendes ülésszakban az eddig, nyolc év alatt megszokott heti ülésezéstől a kormánypárti többség egy igen cinikus, erőszakos és minden valódi érvelést nélkülöző hatalmi taktikával elállhat-e vagy sem. Tisztelt képviselőtársaim, önökkel szemben ülünk, látjuk önöket: amikor Répássy, majd Kósa képviselő urak beszéltek, akkor a tisztelt kormánypárti padsorokból is többen mosolyogtak, hiszen nyilvánvalóan értették, érezték, hogy az érvek aligha állnak meg.
Természetesen megáll az a többség, amit önök le tudnak az ujjukkal gombként nyomni (Szórványos derültség.), és valószínűleg érvényesíteni is tudják ezt a többséget. Újságíróként tettem már néhány jóslatot, amely sajnos vagy szerencsére bevált; szerencsére persze akkor, amikor kedvezőnek tartottam, negatív módon akkor, amikor nem örültem neki, de mégis látnom kellett.
Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim - főleg azokból a kisebb kormánypárti frakciókból, amelyek most lelkesen tapsolnak és éljeneznek -, ha önök kormánypárti nagy testvérüket, a Fideszt abban támogatják, hogy a jogot, az etikát félretéve cinikusan, mindig csak erőből politizáljon, előbb-utóbb a Kisgazdapárttal és az MDF-fel szemben is ezt a taktikát fogja alkalmazni. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Akik ismerik a történelmet, tudják azt, hogy ha egy nagy párt megsérti a jogot, akkor előbb-utóbb saját kisebb szövetségeseivel is megvalósítja ezt. (Moraj és derültség a kormánypárti padsorokban.) Volt már erre példa, tisztelt képviselőtársaim! (Moraj és szórványos taps a kormánypárti padsorokban.). Köszönöm szépen. Az tapsolt, aki egyetértett ezzel a gondolattal. (Kósa Lajos: Le a kommunistákkal!)
Azt gondolom, hogy 1990 óta rend volt ebben a Házban, lehetőség szerint minden héten ülésnap volt. Ha önök megkérdőjelezik ennek a jogi alapjait, természetesen egy évben lehet két hétig is ülésezni - téli ülésszak, nyári ülésszak -, erre is volt már példa, akkor nem voltam tagja a parlamentnek, tisztelt képviselőtársaim. (Deutsch Tamás: Házelnök Úr! Hegyi Gyulát üzemorvoshoz kellene berendelni!) Úgy gondolom, érdemes odafigyelni erre a szavazásra, mert fontos kérdésekről szól. (Deutsch Tamás: Arányt tévesztett!) Egyébként Répássy képviselő úr a végén azt mondta: más módja is van annak, hogy a parlament ellenőrizze a kormány működését, mint hogy ülésezik és kérdéseket tesz fel. Nem tudom, hogy még milyen módra tetszik gondolni.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)