DR. BOGÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Balczó Képviselő Úr! Való igaz, hatalmas tömegű és valójában máig sem pontosan felmért vagyontömeg privatizációjára került sor az elmúlt évtizedben.
A nehézséget egy komplex leltár elkészítésével kapcsolatban az okozza, hogy annak idején erről a vagyoncsoportról valójában nem készült átfogó vagyonleltár. Különböző szakértői becslések készültek akkoriban, amelyek a kilencvenes évi áron körülbelül kétezer vállalkozás összvagyonát akkori értéken kétezer milliárd forintra becsülték. Természetesen ma már tudjuk, hogy valami egészen más, ennél sokkal nagyobb összegűnek kellene ezt a vagyontömeget becsülni. De a tényleges valorizáció, illetve az időközben bekövetkezett piaci változások miatt ezen vagyontömeg valorizálása nem készült el, és ennek nyomán nyilván rendkívül nehéz feladat elkészíteni azt a vagyonleltárt, amelyik pontosan nyomon követi mindezeknek a mozgását.
Való igaz, ahogyan ön is hivatkozik, a Fidesz-program tartalmazza ennek az egész folyamatnak az áttekintését, és nyilván e folyamat áttekintésének legfontosabb állomása egy komplex vagyonleltár, ha úgy tetszik, egy nemzetivagyon-leltár elkészítése, ami elmaradt. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy utoljára a Magyar Statisztikai Évkönyvben 1988-ban szerepelt az a kifejezés, hogy nemzeti vagyon, ez tíz év óta eltűnt a statisztikai évkönyvekből, és nyilván éppen ideje ennek az áttekintésnek az elkészítése.
Az első lépés a Kincstári Vagyoni Igazgatóság keretében egy nyilvántartási szabályzat elkészítése. Az ebben foglaltak szerint legkésőbb ez év november 30-áig a vagyonkezelők elkészítik az úgynevezett kincstári vagyonkataszter adatbázisához szükséges nyilvántartási adatokat.
Remélem, viszontválaszomban még lesz alkalmam néhány mondattal kiegészíteni mindezt. Sajnos, túl kevés a rendelkezésemre álló idő; azt hiszem, le is járt, elnézést. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem