VÁRHEGYI ATTILA

Teljes szövegű keresés

VÁRHEGYI ATTILA
VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az e témában elhangzott, gyakran elhangzott általánosságok helyett engedje meg, hogy talán első alkalommal, ámde konkrétumokkal válaszoljak az ön kérdésére.
Első és legfontosabb feladatunk a nemzeti filmvagyon még állami tulajdonban lévő része elkótyavetyélésének megakadályozása volt. Ebben szerencsére a kulturális kormányzat jó partnert lelt az Állami Privatizációs Részvénytársaságban. A Mafilm Kft. továbbra is állami tulajdonban van. Ennek kapcsán azonban a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a szakma képviselőivel együtt olyan koncepció kidolgozásába kezdtünk, amely hosszú távra garantálja mind a magyar játékfilmek, mind pedig a történelmi és dokumentumfilmek gyártásának pénzügyi és fizikai bázisát. Ennek értelmében az 1999-es kulturális költségvetés tervezetében több mint 20 százalékkal növelni kívánjuk a Magyar Mozgókép Közalapítványon keresztül a játékfilmek és a filmklubok támogatását. Az előző kormányzat alatt méltatlanul háttérbe szorított Történelmi Filmalapítvány támogatását pedig 25-ről 150 millió forintra kívánjuk emelni.
Ugyancsak meg kell említenem a magyar millennium előkészületeit, melynek során külön is számolunk a játékfilm és a méltán világhírű aminációs film gyártásának támogatására, s ennek kapcsán szeretnénk elébe menni annak a problémának, amely az agresszivitást, s annak megjelenését kívánná visszaszorítani az elektronikus médiában.
Végül a törvényhozást is érintő mozgóképtörvény tervezetéről szólva hadd említsem meg, hogy terveink szerint a jubileumi filmszemle időpontjára a kormány elé, az ezredfordulóra pedig a tisztelt Ház elé terjesztjük javaslatainkat.
Mindehhez kérem az ön, a kulturális bizottság és a tisztelt Ház támogatását is.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem