KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném megnyugtatni Lentner képviselőtársamat, hogy én nem neheztelek azért, mert kifogást emelt az ellen, hogy bizonyos költségvetési-adótörvényi és egyéb más költségvetési összhangokat magam is kifogásoltam.
Valószínűleg elkerülte a képviselő úr figyelmét az, hogy a költségvetési törvényjavaslattal egyidejűleg az adótörvényeken kívül más törvényeket, törvények módosítását is értelemszerűen kezdeményezi a kormány. A gond abból származik, hogy mi most nem vagyunk abban a helyzetben, amikor az adótörvényekről állást foglalunk, hogy lássuk azt, hogy a kormány mit akar a szociálpolitikában és egyéb más területeken. Én ezt kifogásoltam.
Valójában a vita is azt erősíti meg: az egy szerencsétlen dolog, hogy az adótörvényekről nem úgy tárgyalunk, hogy ismeretében vagyunk a költségvetésnek vagy a költségvetési törvényjavaslatnak és az ezzel párhuzamosan beterjesztett azon törvénymódosításoknak, amelyeket nem kell kihirdetni november 15-éig.
Itt érzékelhető, hogy amikor a kormány módosította az államháztartási törvényt, akkor vagy megfeledkezett arról, vagy tudatosan nem akarta, hogy együtt, párhuzamosan tárgyaljuk a költségvetéssel az adótörvényeket, és ez mindenképpen nehéz helyzetbe hozza, meggyőződésem, nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti képviselőket is - már ha egyáltalán érdekli őket az, hogy mi van a költségvetésben. A mai vitából úgy tűnik számomra, hogy ez kevésbé érdekli őket, hiszen itt ilyen részvételi arány mellett folyik a vita. Tehát mindenképpen jó lett volna látni azt, hogy a kormány mit gondol más egyéb területen, nemcsak a költségvetésben és nemcsak az adótörvényekben.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem