DR. FRAJNA IMRE
DR. FRAJNA IMRE
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A törvényjavaslat hosszára való tekintettel feltehetőleg nem fog az a veszély fenyegetni, hogy a 15 percet túllépjen, főleg ha ellenzéki képviselőtársaim sem fogják ezt gondatlanságnak minősíteni a törvényjavaslat kapcsán.
A javaslat valóban technikai módosításokat tartalmaz az egészségbiztosítási törvényben, és ennek jó része pontosítást szolgál, igen kevés érdemi jellegű változtatás van rajta.
Az 1. pont, ahogy a miniszteri expozéban hallhattuk - többször fogunk még vele találkozni a törvénykezés során - azt a dilemmát oldja fel, hogy az oktatási törvény kapcsán a tankötelezettség időtartama kitolódott a 18. életévtől kezdve. Tehát az ingyenes fogászati ellátást indokolt kiterjeszteni mind a középiskolai tanulmányaikat még folytatókra, abban az esetben, ha betöltötték a 18. életévüket, illetve azokra is, akik a szakiskolai tanulmányaikat nem képesek eddig az időpontig befejezni.
A következő lényeges pontja az utazási költségtérítés kérdése. Ebből a szempontból a jelen szabályozás jó kiterjesztést tesz, hiszen az eddigi szabályozás szerint a területileg illetékes ellátóig térítették az utazási költségeket, de a területileg illetékes ellátó egészségügyi intézmény igen sok esetben nem rendelkezett az ahhoz szükséges eszközökkel, hogy megfelelően ellássa a beteget. A jogszabály tételes betartása kapcsán a betegnek nem fizették az utazási költségét abban az esetben, ha magasabb szintű ellátásra szorult, mint amit a területileg illetékes ellátó intézmény tudott volna nyújtani.
Ebből a szempontból az a szabályozási elv, miszerint az utazási költséget, ha a területileg illetékes kórház nem képes megfelelő színvonalon ellátni a beteg betegségét, a legközelebbi alkalmas helyig megtérítik, egy helyes álláspont. De valóban felmerülnek azok a kérdések, hogy a jogalkalmazás során ez ügyben problémák merülhetnek fel, tehát pontosítani szükséges a szabályozást, ha nem is a törvény szintjén, de rendeleti szinten mindenképpen. Hiszen az viszont nyilvánvaló, hogy nem a társadalombiztosítás pénzéből kell az utazási költségtérítést fizetni abban az esetben, hogyha a beteg indokolatlanul távoli gyógyintézményben kívánja magát kezeltetni.
Megítélésem szerint a térítési díjak kifüggesztése egyfelől egy helyes előírás, hiszen mint minden olyan intézményben, ahol az állampolgárnak fizetnie kell, a szolgáltatás igénybevétele kapcsán előzőleg ismernie kell az árakat, ez minden üzleti intézményre érvényben lévő szabály, tehát ebből a szempontból az egészségügyi intézmények sem lehetnek kivételek. Sokkal inkább az a probléma, hogy a kifüggesztés törvényi előírása feltehetőleg a jelen helyzeten nem fog sokat változtatni.
A külföldi kiküldetés kapcsán egy régi probléma kerül ismét elénk. A probléma ott kezdődött, amikor az egészségbiztosítás számára törvényi előírás lett, hogy fizesse meg a külföldi gyógykezelés költségeit. Egész hamar kiderült, hogy a kassza számára igazából vállalhatatlan terhet jelentenének a magyar állampolgárok külföldi gyógykezelésének költségei, és lépett be az a szabály, hogy azt a költséget hajlandó kifizetni az egészségbiztosítás, amit az itthoni ellátónak fizetnénk abban az esetben, ha a beteget itthon látnánk el.
Ekkor került elő az a probléma, hogy ennek a szabálynak az alkalmazása kapcsán az állami kiküldetésben lévők számára igazából nem biztosított a külföldi ellátásuk, különösen azért, mert a Külügyminisztérium költségvetésében ennek a fedezete nem volt megteremtve, ráadásul a kettős finanszírozás több egyéb problémát jelentet meg. Tehát ebből a szempontból ez a szabály rendezi azt a kérdést, hogy az állami kiküldetésben lévő alkalmazottak külföldön is hozzájussanak az egészségügyi ellátásukhoz.
Szintén helyes szabály a társadalombiztosítási kassza védelmében az, hogy intézményeknek ne lehessen hitelezési célra használni a társadalombiztosítás pénzét; tehát amennyiben jogosulatlan támogatáshoz jut az intézmény, ebben az esetben a visszafizetés mellett fizesse meg ennek a kamatát is. A probléma abban merül fel, hogy az intézmények anyagi helyzete kapcsán ez több intézménynél súlyos gondokat okozhat.
A gyermekápolási táppénznél szintén egy kiskapu bezárására kerül sor, hiszen a jelenlegi szabály nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy ha valamelyik szülő gyesen van otthon a gyerekkel, akkor a gyerek betegsége esetén a másik szülő felvehesse a táppénzt, ami nyilvánvalóan ellentétes a jogalkotói szándékkal.
A táppénz kapcsán, mint az előadó úrtól is hallhattuk a bizottsági expozéban, ismét előkerül az a '75. évi II. törvényből ismert szabály, hogy meg kell vonni a táppénzt attól, aki felróhatóan késlelteti a gyógyulását. Ez a szabály elvileg helyeselhető, a nagyobbik probléma a gyakorlati kivitelezhetőségével van. Már csak azért is problematikus ez, hiszen az előző törvényben létező szabálynak az alkalmazására is roppant ritkán került sor, egyrészt mert igen nehezen bizonyítható, hogy ha valaki felróhatóan késlelteti a gyógyulását, másrészt az orvos-beteg bizalmi viszony kapcsán valóban nem várható el az orvos részéről, hogy ezt a problémát ilyen formában jelezze az illetékes társadalombiztosítási szerv felé.
Az új egészségügyi törvény szabályozása kapcsán felmerülnek azok a problémák, hogy ebbe a körbe beletartoznak-e azok a magatartásformák, amikor a beteg visszautasítja az orvos által javasolt kezelést, mondjuk, nem hajlandó beleegyezni egy műtétbe, és az állapota konzervatív kezelését kéri. Azt gondolom, hogy ezeknek a szabályoknak a tisztázásával lehet alkalmazni ezt a szabályt.
(9.20)
A javaslat utolsó része szintén egy fontos elvi deklarációt tartalmaz, ami azt mondja ki, hogy amennyiben valaki kárt okoz az egészségbiztosítónak - mégpedig aszerint, hogy ha károsítja valakinek az egészségét úgy, hogy munkáltatóként nem tartja be vagy nem tartatja be a munkavédelmi szabályokat, vagy más módon károsítja valakinek az egészségét -, akkor meg kell térítenie az így okozott kárt az egészségbiztosító számára.
A deklaráció elvi részével a magam részéről egyetértek, a problémám különösen a második kiterjesztő értelmezés, szintén a jogalkalmazási gyakorlat kapcsán merül fel. Annak az ellenőrzése, hogy egy üzemi balesetnél betartották-e a munkavédelmi szabályokat, viszonylag egyszerűen megoldható feladat. Az a megoldás viszont, hogy valaki károsította más egészségét - leszámítva, mondjuk, a közlekedési baleseteket -, igen nehezen bizonyítható procedurális eljárást igényel, úgyhogy azt gondolom, ebből jelentős bevételre a közeljövőben aligha lehet számítani, de magának az elvnek a kimondását a törvényben a magam részéről támogatom.
Azt kérem tisztelt képviselőtársaimtól is, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot az esetleges szükséges pontosításokkal.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
