DR. HEGEDŰS MIHÁLY
DR. HEGEDŰS MIHÁLY
DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvény elsősorban technikai részletek megoldását javallja a tisztelt képviselőháznak, amelyek alapos kivesézésére a parlament által biztosított részletes vita még bőven fog lehetőséget nyújtani. Jómagam úgy érzem - engedtessék meg, hogy a számomra biztosított tíz-tizenöt percben ezt elmondjam -, hogy szükség van az egészségügy egész stratégiáját magába foglaló koncepcióra, annak megbeszélésére és megvitatására. A mai nap különösen alkalmas lehet erre, mivel elsősorban az egészségügyben érdekeltek, érintettek és az egészségügyet szeretők vesznek részt a vitában.
Ez a törvény rendkívül fontos. A technikai módosítások ugyan kis jelentőséget sugallnak, mégis óriási jelentőségük van ezeknek az apró részleteknek, hiszen az egész egészségügy két főszereplőjének a viszonyát szabályozzák. Szabályozzák a szolgáltatást megvásárló Egészségbiztosítási Pénztár viszonyát - amely sokszor hatalmaskodó - a szolgáltatókkal szemben, amelyek jelentik a kórházakat, az alapellátást és a háziorvosi ellátást.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat módosítja a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997-es törvényt. De ez a törvény csak akkor éri el eredeti célját, ha a rendelkezésre álló erőforrásokat a lehető legjobban és leghatékonyabban segít felhasználni. Az elmúlt egy év tapasztalatai azt mutatják, hogy az alapvető elvek megfelelően működtek. A Független Kisgazdapárt véleménye szerint a törvénymódosító javaslat általános vitája szükséges. Az egészségügyi és szociális bizottság vitáján kiderült, hogy a miniszter úr által javasolt módosítások mellett nagy valószínűséggel számos módosító javaslatot tesznek a frakciók. Ez is azt mutatja, hogy a módosító törvényjavaslat nagyon szükséges.
A tárgyalt törvény lényegében arról szól, hogy az egészségügyi ellátás két főszereplője milyen színvonalon képes ellátni a legfontosabb szereplőt, a beteg - vagy a későbbiekben megbetegedő - magyar állampolgárt. Képes-e megteremteni az összhangot a szükségletek és a szűkös lehetőségek között? Mert a szükségletek igen nagyok. Magyarország az egyik legrosszabb népegészségüggyel rendelkező ország Európában. Az egyik főszereplő ebben a rendszerben az alapellátás, a kórházak és a járóbeteg-ellátás, a másik főszereplő ezen egészségügyi szolgáltatások vásárlója, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. De az OEP nem működhet a szabadversenyes piaci körülmények között. Mindenképp kívánatos, hogy az egészségügyi szolgáltatások szabályozott piac formájában valósuljanak meg.
Az is tény, hogy a magyar egészségügyi ellátás túlzottan kórházcentrikus, annak ellenére - ami már a korábbi programokban is sokat szerepelt -, hogy nagyobb súlyt kezd helyezni az elsődleges ellátásra. Ez az egészségügyi költségvetési szerkezetben nem tükröződött. Ahelyett, hogy az alapellátást alkalmassá tették volna magasabb szintű és definitív, befejezett ellátásra, megkezdték a túlzottan kórházcentrikus ellátóstruktúra fizikai leépítését. Így egyszerre valósult meg az alapellátás fejlesztésének leállítása és a kórházak leépítése, aminek törvényszerűen a szolgáltató tevékenység elégtelensége lett a következménye. Így az egészségügy harmadik szereplője, a beteg - vagy a potenciális beteg - joggal érezheti, hogy nem valósulhat meg a közfinanszírozáson és a társadalmi szolidaritáson alapuló társadalombiztosítás, és nincs garantálva a szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzájutás esélye.
A nálunk gazdagabb országokban is nehezen teremthető meg az egészségügyben az igények és lehetőségek közötti egyensúly. Gyakran hasonlítják az egészségügyet egy sötét alagútban robogó vonathoz, amelynek nem működik a fékrendszere. Ez akadályozza a szakmailag szükséges és a gazdaságilag lehetséges elfogadható összhangját. Ezen összhangot az új egészségügyi vezetés kezében lévő karmesteri pálcával lehet segíteni. Sok új törvényt - köztük kétharmadost is - szükséges létrehozni. Szükséges módosítani, bővíteni a tisztiorvosi szolgálatról szóló törvényt. Új feladatuk lehetne a minőségbiztosítás országos szinten való megszervezése és a minőségi tanúsítványrendszer működtetése, ellenőrzése.
Az önkormányzati törvény is javításra szorul. Nem sikeres az egészségügy szempontjából az úgynevezett duális finanszírozás. A jelen állapot szerint a kórházi szakellátási és az alapellátási eszközrendszert mindig a fenntartó önkormányzatnak kellene fejleszteni, fenntartani. Például egy városi vagy megyei kórház fenntartási kiadásait a fenntartó önkormányzatnál kell hogy terveztesse, miközben az ellátási körzete ennél sokkal nagyobb. A rendkívül szűkös önkormányzati támogatás miatt a helyi egészségügyi vezetés kénytelen szabálytalanul e működésre szánt pénzekből - amelyeket az OEP biztosít - fejlesztést végezni, új műszereket beszerezni.
Az elmondottakból kiderül, hogy szükség van egy olyan törvényre is, amely a kórházak jogi, finanszírozási helyzetét teszi törvényessé, létüket, jövőjüket megnyugtató törvényi keretek közé helyezi. Másik törvényben kellene rögzíteni az alapellátás megújuló, megújult működési feltételeit. Biztosítani kell a jobb működés reményében a privatizáció törvényi környezetét.
Az egészségügy biztonságos működéséhez adótörvényeket kell módosítani. Lehetőséget kell találni - még ha átmeneti időre is - a nullakulcsos áfa bevezetésére. Amortizációban kell elismerni a jelenleg több százmilliárdot kitevő ingatlan- és műszervagyont, amely jelenleg az egészségügy működtetésében van.
Rendkívüli fontosságú az alacsonyabb szintű rendeletek módosítása is. Példaként megemlítem az elhíresült 103/1995-ös kormányrendeletet, amely magában hordozza a kísérletezések sok hibáját. Ez a rendelet megkísérli összhangba hozni a szolgáltatók igényeit a finanszírozó szűkös lehetőségeivel. Ez nem nagyon sikerült. A rendelet a három lábon álló szolgáltatórendszert háromféleképp díjazza: az alapellátást fejkvóta szerint, a járóbeteg-szakrendeléseket megjelenés szerint, míg a legdrágábbat, a kórházit, betegségcsoportok szerint. Bebizonyosodott, hogy ez a rendszer a minőségre érzéketlen, teljesítményelvű finanszírozás. Ebből következik, hogy az intézmények megtanultak kódolni, pontot gyártani. Sok egészségügyi menedzser abban látta a csődtől való menekülés útját, hogy pontsokszorosító programokra alapozta kórháza anyagi jövőjét. Az előttünk fekvő törvénymódosítás is foglalkozik ezen "bűnösök" megbüntetésével.
El kell mondanom az e rendeletet hozó szakemberek védelmében, hogy a legjobban bevált külföldi módszereket próbálták adaptálni a magyar viszonyokra. De ezek a módszerek külföldön is nagyon sokszor mérsékelt sikert érnek el, ugyanúgy, mint Magyarországon.
Tisztelt Képviselőház! A sok felvetett probléma is bizonyítja, hogy milyen nehéz jó törvényeket hozni. Ha az egészségügyi vezetés következetes lesz és a napi feladatok útvesztőjében nem veszíti el a főirányt, akkor megvalósulhat az Egészségbiztosítási Pénztár vásárlói, megrendelői szerepköre. Létrehozhatunk egy olyan finanszírozási, szabályozási rendszert, amely az egészségügy szolgáltatóit az eredményességben teszi érdekeltté, és nem a teljesítmény fokozásában. Ehhez szükséges egy jó jogszabályi környezet. Ha ezeket képesek leszünk megvalósítani, akkor az egészségügyi szolgáltatásban jelentős javulást érhetünk el.
(9.40)
Tisztelt Képviselőház! Befejezésül még egyszer azt a gondolatot szeretném megerősíteni, hogy ne sajnáljuk az időt ettől a törvénytől. Bele fog férni a részletes vita folyamán az előreláthatólag sok módosító javaslat megtárgyalása, hiszen ezen javaslatokat általában a jó szándék és a jobbítás szándéka vezérli. Kérem szavaim figyelembevételét. Köszönöm szépen. (Taps.)
