DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő, az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény három lényeges elemében tekinthető újnak, hiszen létezett a '96. évi LXXXVIII. törvény az egészségügyi hozzájárulásról, ennek helyébe azonban a kormány egy új törvénytervezetet hozott elénk. Az első ilyen lényeges új elem, hogy az egészségügyi szolgáltatásokra jogosultak, de a szolgáltatásokhoz hozzájárulni nem képesek után kiegészítő forrásokat kell keresni a szolidaritási elv szerint. A jelenlegi rendszerben a rászorulók ezen körére a járulékfizetőkön túl az állami költségvetés biztosítja a fedezetet.
Mivel hozzászólásomban erre a tételre már nem szeretnék újra kitérni, itt kell megemlítenem, hogy Frajna képviselő úr ezt úgy idézte: a kormány megpróbálja visszaállítani az egyébként már elveszített keresztfinanszírozást. Én azonban azt gondolom, hogy ez az összeg és ez a tervezet legfeljebb csak kísérletet tesz vagy megkezdi a keresztfinanszírozás visszaállítását, hiszen az e körben ellátandók körének a szolgáltatásul megtervezett fedezet bizonyára nem elég ezeknek a szolgáltatásoknak a teljesítésére.
A második új elem, hogy kételeművé teszi ezt az egészségügyi hozzájárulást - a fix és a százalékos egészségügyi hozzájárulásra -, és kiterjeszti azon jövedelmekre, melyekre eddig nem volt kivethető a társadalombiztosítási járulék.
A harmadik, hogy az egészségügyi hozzájárulás a törvény alkalmazásában adónak minősül, így bevallása és megfizetése az egyéb típusú adóval együtt az APEH szervein keresztül valósul meg.
Mit várhatunk ettől az új konstrukciótól? Elsősorban elvárhatnánk az egészségügyi szolgáltatások fedezetéül szolgáló források bővülését azáltal, hogy a kirótt és behajtott bevételek lényegesen megnövekednek. Ma az egészségügyi ellátások nagy paradoxona, hogy az orvostudomány fejlődésével egyre több szolgáltatásra vagyunk képesek, egyre több, eddig hozzá nem férhető betegség vált gyógyíthatóvá, az orvostechnológia robbanásszerűen fejlődik, a gyógyszerek köre bővül, ennek azonban az az ára, hogy ezek a szolgáltatások, a technológiák, a gyógyszerek árai is jelentősen növekednek, és kormányoktól - és szinte azt mondhatjuk, államrendszerektől - függetlenül fennáll az az ellentmondás, hogy miközben az igény egyre nő, a rendelkezésre álló források köre nem bővíthető korlátlanul.
Ma tehát az egészségpolitikusok nagy többsége elismeri, hogy a szolgáltatók és a finanszírozók is úgy látják: az egészségügyi ellátások korlátja nem az orvosilag lehetséges mérték, hanem a rendelkezésre álló források szűkössége. A társadalombiztosítás költségvetése állandóan egyensúlyi gondokkal küszködik, és kormányról kormányra ennek a felborulással fenyegetett egyensúlynak a kiegyenlítésére törekszik. Most nincs még előttünk a társadalombiztosítás költségvetése, ezért nem láthatjuk, hogy a bevételi és kiadási oldal egyensúlyát hogyan kívánja a kormány a jövőben biztosítani.
Az arányos közteherviselés szempontjából meg kell vizsgálnunk a százalékos mértékű és a tételes egészségügyi hozzájárulást is. E szempontból lényegesen nagyobb bevételt várhatunk a fix összegű vagy tételes egészségügyi hozzájárulástól; a törvényjavaslat mellékleteként adott számoszlop, a Pénzügyminisztérium tervei szerint ez 150 milliárd forintnyi bevételt jelent, míg a százalékos kivetéstől ez körülbelül 21 milliárd forint.
Az arányosság és a méltányosság vagy a közteherviselés szempontjai a fix összegű egészségügyi hozzájárulás esetében nem merülhetnek fel. Ezt a fix összegű hozzájárulást ugyanis a jövedelem, illetve a kifizetett bér mértékétől teljesen függetlenül kell megfizetni az egyéni vállalkozónak, az alkalmazónak, a munkáltatónak.
Az előttem szólók már elmondták, hogy kinek a terhei fognak megnövekedni: elsősorban azoknak az egyéni vállalkozóknak, akiknek a jövedelme a minimálbér körül van; továbbá azokban a foglalkoztatási ágazatokban, amelyeket alacsony bérezési ágazatoknak nevezhetünk, ilyen a textilipar, a mezőgazdaság, de ide sorolhatjuk az egészségügyet is. És mivel az országban területenként eltérő mértékű az ezekben az ágazatokban foglalkoztatottak száma, ez nem egyszerűen foglalkoztatási ágazatokat érint, hanem régiókat sújt. Ezért - és azért is, amit az előttem levő képviselők már elmondtak, hogy a kormány kellően nem indokolta, hogy a 2100 forintnyi fix összegű hozzájárulás emelése miért éppen 3600 forintra módosul - mi az oka a mintegy 70 százaléknyi emelésnek? Ezért ez számunkra így, indokolás nélkül nem elfogadható.
Megvizsgálhatjuk, hogyan érinti jövedelemkategóriánként ez a 3600 forintra emelt fix összegű egészségügyi hozzájárulás az e bérezési körbe tartozókat. A legalacsonyabbak, tehát a minimálbér-körüliek esetében ez körülbelül 14,4 százalék, míg a százezer forint körüli jövedelmek esetében ez már alig éri el a 3 százalékot. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a jövedelmekkel nem arányos fix összegű egészségbiztosítási járulék vagy adó ezen mértéke így sem a szolidaritás elvének, sem a munkaadói tehervállalás csökkenésének, sem az össztársadalmi közteherviselés elvének nem felel meg.
Csak részben elégséges érv, hogy az alkalmazó a foglalkoztatáskor a munkavállalói társadalombiztosítási járulék pár százalékpontos csökkenésével most majd érdekelt lesz a minimálbér fölötti béren való alkalmazásban. Ezt csak akkor mondhatnánk biztosan, ha azok köréről beszélnénk, akik most szándékosan járulékkikerülés címen foglalkoztatnak minimálbér körül alkalmazottakat. Most azonban ebből az előterjesztésből nem derül ki, hogy a magas járulékot fizető egyéni kis- és középvállalkozónak milyen támogatás jut, hogy a maga lehetőségei közepette legalább a csődközeli helyzetből kikerülhessen, hiszen megtudtuk, hogy az egyéni vállalkozó például nem fordulhat a Foglalkoztatási Alaphoz ezeknek a kompenzálására. A kételemű hozzájárulásnak tehát a százalékos mértékű hozzájárulás a másik eleme.
Ezek a törvényi szakaszok kísérletet tesznek arra, hogy bevonjanak a járulékfizetési körbe olyan jövedelmeket és juttatásokat, amelyek eddig nem viseltek társadalombiztosítási járulékterhet, de elvárható, hogy e jövedelmek valamilyen módon legalább részben bekerüljenek az egészségügyi szolgáltatások körébe is. A bizottsági vitában is elmondtam: önmagában az a tény, hogy a járulékalapokat kiszélesítjük, és megsértünk vele olyan érdekköröket, amelyek eddig szándékosan kerülték ki ezt a kötelezettséget, számomra elfogadható. Ebben a törvényjavaslatban azonban összekeveredik a szándékos járulékkerülők köre azokkal, akik egyébként nem tartoznak ebbe a fizetői körbe.
(13.30)
Schwarcz Tibor képviselőtársam ezt egy szolidaritás alapú adónak nevezte, ami önmagában véve elég érdekes kifejezés, de rámutat a dolog lényegére, hiszen ezek a jövedelmek egyszer már természetesen adóztak.
Jó lenne, ha látnánk a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási alapok költségvetését, mert ebből kiderülne, hogy a társadalombiztosítás költségvetésének bevételi oldalán valóságos forrástöbblet jelent-e meg, vagy egyszerűen arról van szó, hogy a járulékfizetési terhek könnyítése mellett a forrásoldalon egy felismert visszapótlási vagy forráskiegészítési szándékról van szó.
Azt is meg lehet vizsgálni, hogyan folyik be ezeknek az adóknak egy része vagy mindegyike. Az egészségbiztosítás, illetve az egészségügyi ellátás folyamatosan igényli, hogy a rendelkezésre álló források ott legyenek a szolgáltatóknál. Legalábbis a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás esetében ez biztosan nem lesz így, hiszen az adózás rendjéből fakad, hogy ezek szakaszosan fognak beérkezni az APEH-hez is, és szakaszosan fognak továbbkerülni az Egészségbiztosítási Alapba.
A törvényjavaslat bizottsági vitája során az előterjesztő képviselője maga is úgy fogalmazott, hogy míg a járuléktörvény a jó intézkedéseket tartalmazza, a kevésbé jót az egészségügyi hozzájárulás. Azt gondolom, ezzel tökéletesen egyet is lehet érteni.
Összefoglalva: míg a társadalombiztosítási járulékterhek mérséklődnek, a törvényjavaslat benyújtásakor az előterjesztők, úgy gondolom, már látták, hogy a forrásoldalon egy jelentős bevételkiesés várható. Ezért ezt megpróbálták kiegyenlíteni az egészségügyi hozzájárulás fix összegű megemelésével, a százalékos egészségügyi hozzájárulás beterjesztésével, a járulékfizetők körének kiterjesztésével. Ennek lesz az eredménye, hogy a kis- és középvállalkozói körben, illetve az alacsonyabb bérezésű ágazatokban a munkáltatói terhek nem csökkennek, hanem nőnek, a járulékfizetői kör kiszélesítéséből várható bevétel nem lesz túl jelentős, beérkezése legalábbis bizonytalan, a társadalombiztosítási költségvetésbe való beáramlása nem garantált, behajtása nem egyszerű; és ahogy az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat vitájakor képviselőtársaim már elmondták, nem is hatékonyabb, de az adatok összekapcsolása legalábbis aggályos.
A beterjesztők szándéka az egészségügyi reform irányában ma még nem látható tisztán. A járulék adóvá minősítése, a társadalombiztosítás vagyonának tervezett felélése azonban magában hordja annak a veszélyét, hogy hosszú távon a biztosítás elvű egészségügyi rendszert egy ma még általunk nem ismert másik váltsa fel. Szerencsésebb lenne egy ilyen döntést egy jobb, részletesebb, szakmai-politikai konszenzust is igénylő módon előterjeszteni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
