JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előttünk levő törvényjavaslat a hadigondozásról szóló '94. évi XLV. törvény másodszori módosítását indítványozza. Az alaptörvényt '94 áprilisában az akkori parlament az egyik utolsó döntéseként fogadta el. Az akkori Országgyűlés, igaz, nagy többséggel szavazta meg ezt a törvényt, de a képviselők egy része már akkor biztos volt abban, hogy ezzel a kérdéssel még foglalkozni kell, mert az idő rövidségére való tekintettel látható volt, hogy nem sikerült minden kérdésben megnyugtató módon szabályozni a hadigondozás kérdéskörét.
A törvény végrehajtása során ezek a gondok, problémák meg is jelentek. Konkrétan két kérdéskör volt az, amely a törvény gyakorlati végrehajtása során gondot okozott: egyrészt az egyösszegű térítésre való jogosultság határidejének, határnapjának kérdésköre; a másik kérdéskörbe pedig - amely bizonytalanságot és gondot okozott - a bizonyítási eljárással kapcsolatos kérdések tartoztak.
Ebből következett az, hogy az előző parlamentnek újból foglalkoznia kellett a kérdéssel. Sokan - közöttük én is - úgy gondolták, hogy az 1997. évi XIX. törvénnyel a meglévő problémák megoldódnak. Sajnos nem így történt. Igaz, nagyon sok problémát a törvénymódosítás rendezett, szabályozott, egyszerűbbé tett, és az addig látható gondok jó része megoldódott, de sajnos még mindig maradt gond és probléma. Ezek miatt ennek a parlamentnek, immár a harmadik parlamentnek újból foglalkoznia kell a hadigondozás kérdéskörével.
Mielőtt a konkrét törvényjavaslatot vizsgálnám, talán érdemes megnézni és megvizsgálni azt a kérdést, hogy mi vezetett ide, mi vezetett ahhoz a helyzethez, hogy kilenc évvel a rendszerváltás után még mindig nem rendezett ez a kérdéskör. Úgy gondolom, az alapvető gond abból adódik, hogy ez az alaptörvény két, szerintem jól elkülöníthető dolgot egyszerre akar szabályozni. Az egyik kérdéskör a hadigondozás kérdése, a másik pedig a hadigondozottak kárpótlásának kérdése. Itt most már nyugodtan említhetünk "kárpótlás" szót, annak ellenére, hogy a törvény nem használja ezt a kifejezést, minden esetben a törvény az elmaradt pénzellátás kompenzálása miatti egyösszegű térítés kifejezést használja. De az Alkotmánybíróság határozatában egyértelműen kárpótlást említ, és ezt a kifejezést is használja. Tehát úgy gondolom, ha ezentúl itt, ebben a kérdéskörben kárpótlásról beszélünk, mint ahogy miniszter úr is tette expozéjában, akkor nem követünk el semmi hibát, sőt egyértelműbbé, világosabbá tesszük a kérdést.
Ezt a két kérdéskört megítélésem szerint a törvény különböző színvonalon szabályozta. A hadigondozás kérdését szerintem a törvény jól szabályozza, pontos fogalmakat használ, felsorolja az ellátási formákat, a jogosultak körét, pontosan megmondja a definíciókat, meghatározza a járadékokat, a támogatásokat, a kedvezményeket. Ez a kérdés, úgy gondolom, rendben van. Ilyen irányú negatív észrevétel hozzám nem érkezett.
Az Alkotmánybírósághoz az elmúlt évek során nagyon nagy számú beadvány érkezett. Ezek között is csak néhány volt, amely érintette magának a hadigondozotti kérdéskörnek a témáját. Az Alkotmánybíróság ezeket megvizsgálta, és egynek sem adott helyt. Tehát ebből azt a következtetést leszűrhetjük, hogy ez a kérdéskör a törvényben jól szabályozott, rendben a helyén van.
A másik kérdéskör, a hadigondozottak kárpótlásának kérdésköre, úgy gondolom, nem megoldott, nem volt megoldva 1994-ben, de mint említettem, '97-ben sem került sor egy végső, megnyugtató megoldásra. Miniszter úr expozéját hallgatva egy kicsit sajnálatosnak tartom, hogy miniszter úr még most is úgy érzi, hogy ez a kérdéskör még mindig nem teljes körű, még mindig nem pontos, pedig úgy gondolom, ennyi idő, ennyi módosítás után most már törekedni kellene arra, hogy megnyugtatóan rendezzük ezt a kérdéskört.
Azt, hogy jogtechnikai szempontból mennyire hibás e két kérdéskörnek az egy törvényben való szabályozása, nem kívánom taglalni, a jogászok ezt biztosan el tudnák mondani. De minden valószínűség szerint kifogásolható ez a dolog, mert az egyik kérdés egy hosszú távú szabályozás, a másik pedig - ez a kárpótlás kérdése - egy egyszeri. Emellett amivel foglalkozni akarok: ez abból a szempontból szerencsétlen, és hibásnak tartom az ilyen szabályozást, hogy összemosódnak a dolgok. Még ma is találkozni olyan tapasztalattal - gondolom, nemcsak engem, hanem más képviselőtársaimat is többen megkeresik -, hogy nem ismerik az állampolgárok pontosan ennek a törvénynek a lényegét. Még ma sem világos az emberek előtt, hogy nem alanyi jogon jár ez az egyösszegű térítés, hanem - mint ahogy itt ma már többen elmondták, és ami nagyon fontos - azoknak jár ilyen egyösszegű térítés, akiktől a hadigondozotti ellátást megvonták, szüneteltették, avagy meg sem állapították és mindez politikai okokra vezethető vissza.
Tehát ez nagyon fontos, és nagyon remélem, hogy a mai parlamenti vita is hozzájárul ahhoz, hogy ezt az állampolgárokkal megismertessük, megértessük, és felhívjuk erre a figyelmet. Tehát az a személy, aki hadigondozotti ellátását a háború után folyamatosan kapta - bármilyen méltánytalanul kis összeg is volt az a tizen-egynéhány forint -, sajnos nem jogosult erre az egyösszegű térítésre.
Ugyanakkor a másik kérdéssel is foglalkozni kell. Megint remélem, hogy ez a parlamenti vita azért hozzájárul ahhoz, hogy azok a személyek, akik még mindig nem szereztek arról tudomást, hogy ilyen egyösszegű térítésre nekik jogosultságuk van, elmenjenek az önkormányzati hivatalokba, és beadják ezeket a kérelmeket. A számokat, ha megvizsgáljuk - miniszter úr nem szólt róla, de tudom, a Honvédelmi Minisztériumban ezek a dolgok pontosan nyilván vannak tartva -, még jelentős számban vannak olyanok, akik nem vették igénybe az őket megillető egyösszegű térítést.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Most már nézzük konkrétan a benyújtott törvényjavaslatot! Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban fejtsem ki véleményemet és egyben a szocialista frakció véleményét. Ha röviden akarunk fogalmazni: ez a törvényjavaslat jó, de nem teljes. Ha ezt a törvényjavaslatot változatlan formában fogadja el a parlament, akkor még mindig nem tettünk eleget annak a kötelezettségünknek, hogy a hadigondozottak, volt hadigondozottak egyösszegű térítésének kérdését megnyugtatóan, tartósan, igazságosan, méltányosan rendezzük.
Természetesen úgy látjuk, hogy módosító indítványok benyújtásával és azok elfogadásával ez a törvényjavaslat alkalmassá tehető arra, hogy megnyugtatóan, hosszú távra rendezze ezt a problémát. Képviselőtársaimmal már eddig is adtunk be módosító indítványt - és ha szükséges, még ezután is kell -, hogy azokat a szükséges változtatásokat végrehajtsuk a '94. évi XLV. törvényen, ami tartós, megnyugtató megoldást jelent ebben a kérdésben.
Miért mondom azt, hogy még mindig nem jó így ez a törvényjavaslat, ahogy benyújtásra került? Azért, mert ez a javaslat csak és kizárólag - vagy majdnem kizárólag - az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes helyzet megszüntetését tartalmazza. Azért mondom, hogy majdnem kizárólagosan, mert egy kis ponton azért rendez egy más kérdést is, amely felmerült a gyakorlat során, mégpedig azt, hogy a hadirokkantak esetében, ha a járadékba besorolásuk változik, és időközben változott, akkor ez nem jelenti azt, hogy az egyösszegű térítésre irányuló igényük újból megnyílik, és ha ez számukra pozitív, akkor az esetleges különbözetet megkapják.
(10.10)
Úgy gondolom, ez nem alkotmánybírósági kérdés, hanem a gyakorlat hozta föl, hogy ezt célszerű törvényben szabályozni, mert ez eddig is így volt, de a törvény nem mondta ki egyértelműen, hogy ez az igény, illetve - pontosan fogalmazva - az átsorolás nem keletkeztet újabb igényt. Úgy gondolom, ezt el kell fogadjuk, még akkor is, ha tudom, hogy néhány hadirokkant számára kedvezőtlen ez a megfogalmazás, de úgy gondolom, belátható, hogy itt ez az egyösszegű térítés kárpótlási jellegű, egyszeri valami, és nem lehet állandóan fölnyitni ezt a kérdést.
Természetesen hozzátartozik az, hogy minden hadirokkant a tényleges állapotának megfelelő járadékba sorolása után annak a járadékosztálynak megfelelő járadékot kap, tehát ő folyamatosan a valós helyzetének megfelelő járadékot kap. Itt tehát megint csak fontos hangsúlyozni, hogy csak az egyösszegű térítési igénnyel kapcsolatos szabály az, amit ez a törvényjavaslat tartalmaz.
Mi az, amit szerintem még bele kell építeni a törvényjavaslatba a módosítás során? A hadirokkantak, hadiözvegyek tekintetében az én ismereteim szerint nincs gond, ilyen észrevétel, panasz nem érkezett hozzám, tehát csak a hadiárvákkal és az Alkotmánybíróság határozatában megfogalmazott hadigyámoltak és hadigondozott családtagok kérdésével kapcsolatban van gond.
A gondot a jelenleg hatályos törvény 10. § (3) bekezdése okozza, mert ez a bekezdés az, amely szerintem nem szabályoz tökéletesen. Ez a 10. § (3) bekezdés azt tartalmazza: "Volt hadiárva az, akit szülőjének halála miatt hadiárvaként gondozásba vettek." Tehát a törvény e passzusa behoz egy új fogalmat, mégpedig a "volt hadiárva" fogalmát. Erre szükség van. Szükség van rá azért, mert az, aki a hadigondozásból kikerül, ma már nem hadigondozott. Tehát a hadigondozotti törvény értelmében, aki eléri a törvényben meghatározott életkort - vagy egyéb körülmények álltak elő -, az ma már nem tekintendő például hadiárvának vagy hadigyámoltnak. Éppen ezért ennek a fogalomnak a behozása szükséges; hogy ezen személyeket - a volt hadiárvákat - ennek az egyösszegű térítésnek a körébe, tehát a rendszerbe visszahozzuk, ezt a fogalmat be kellett hozni. Ez idáig helyén is van.
Ott van a gond, hogy leszűkítette ezt a kört, mégpedig azon személyekre, akiket gondozásba vettek. Mi ebből a gond itt, ma, a '90-es évek végén? Megint kétirányú a probléma: az egyik probléma az, hogy vannak olyanok, akiket nem is vettek hadigondozásba; a másik pedig az, hogy vannak olyanok, akik nem tudják bizonyítani, hogy őket hadigondozásba vették. Meggyőződésem és a szocialista frakció meggyőződése az, hogy ezen személyek gondját, problémáját is orvosolni kell; főleg azért kell orvosolni, mert ők nincsenek már olyan nagy létszámban a társadalomban, hogy ennek az anyagi terhe olyan jelentős lenne, amit a társadalom nem tud vállalni. Ennek a társadalomnak, ennek a parlamentnek néhány százmillió forintos kiadás nem jelenthet olyan feladatot, amelyet ne lehetne megoldani!
Nézzük az első körbe tartozó személyeket! Ők azok, akiket nem vettek hadigondozásba. Több oka lehet annak, hogy egy hadiárvát a '40-es évek végén, az '50-es évek elején nem vettek hadigondozásba. Milyen okok lehetnek ezek, és méltányolhatóak-e ezek az okok? Úgy gondolom, hogy egyértelműen méltánylandóak ezek az okok, mégpedig azért, mert többen kerestek meg ilyen ügyben, hogy segítsünk, és elmondták a problémájukat. Nagyon jó volt, hogy engem is és több képviselőtársamat fölkerestek volt hadiárvák ilyen ügyben, mert mi, akik sokkal később születtünk, nem ismerhettük azokat a történelmi helyzeteket, amelyek akkor voltak.
Az egyik hölgy elmondta nekem azt, hogy több évig várták haza az apukáját; várták - nem volt holttá nyilvánítás. '50-ben már nem lehetett tovább várni a kérdéssel, megindították a holttá nyilvánítási eljárást. '52-ben meg is történt a holttá nyilvánítás, de az akkori procedúra, az akkori eljárás után az anyuka már nem merte kezdeményezni a hadigondozotti eljárási kérelmet is. Azt mondja, hogy az akkori eljárás, az, hogy az apukája az orosz fronton, a Szovjetunióba hurcolás közben veszett oda... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási időkeret leteltét.) Tehát nem merték, és ennek politikai oka van, hogy nem merték: féltek a retorziótól. Én nem éltem akkor, nem tudom, de elfogadom ezt az indokot. Elfogadom azért is, mert nem ez az egy ilyen eset volt, hanem nagyon sok ilyenről tudunk. Tehát úgy gondolom, ebben az esetben meg kell hagyni azt a lehetőséget, hogy ezen személyek belekerüljenek így e rendszerbe.
A másik csoport azok, akik nem tudják bizonyítani (Az elnök a csengő megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási időkeret leteltét.) okirattal...
