JAUERNIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Atyánszky képviselőtársunk hozzászólására szeretnék kétperces reagálást tenni.
Ő rögtön felszólalása után elment a teremből, ezért gondolkodtam, de úgy vélem, a jegyzőkönyv kedvéért feltétlenül indokolt azt elmondani, hogy az a 7 milliárd forintos összeg sehogyan sem állja meg a helyét, nagyságrendi tévedés lehet. Úgy gondolom, hogy a megyei közigazgatási hivataloknál, az önkormányzati, polgármesteri hivataloknál, a jegyzőknél elég pontosan felmérhető számok szerepelnek. Az én ismereteim szerint a Honvédelmi Minisztériumban vannak erre számok, vannak erre számítások.
Tehát itt nem milliárdos összegekről kell beszélni, hanem százmilliós nagyságrendről lehet szó. Erről lehet vitázni, lehet felméréseket készíteni, de nagyságrendi eltérés van, és én ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy a képviselőtársaim tudatában legyenek ennek, és ennek tudatában hozzák majd meg a döntésüket.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem