SZABÓ SÁNDORNÉ

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SÁNDORNÉ
SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Rádióhallgatók! (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Gondolom, nem tetszenek tudni, hogy a rádió élőben közvetíti adásunkat. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)
A rendszerváltás óta több fontos országgyűlési határozatot fogadott el a parlament. Szeretnénk, ha ez az országgyűlési határozat is bekerülne ebbe a sorba, ugyanis csak egy korrekcióra és annak kidolgozására kérjük javaslatunkban a kormányt.
Kik tartoznak az érintetti körbe? Azok, akik rossz évjáratban születtek, illetve rosszkor mentek nyugdíjba, pechesen sokáig dolgoztak, akartak és tudtak dolgozni, és nyugdíjuk az átlagnál jóval többet vesztett értékéből. Tudjuk, minden nyugdíj vesztett az értékéből, de nem egyforma mértékben.
Mi a forrása ennek a korrekciónak? A sokat emlegetett gazdasági fellendülés, illetve a járulékbefizetési növekmény. A generációk szolidaritása tartja fenn a társadalmakat. A szolidaritás mellett azonban van egy másik fontos kötőerő is, a társadalmilag és egyénileg is hasznos munka. Ezt a sokáig végzett hasznos, értéket teremtő munkát szeretnénk kérni a kormánytól, hogy becsülje meg, illetve valahogyan honorálja. A javaslatunk nem érinti a jövő évi törvényben garantált bérkövető, a minden nyugdíjast megillető emelést. Mi nem differenciált nyugdíjemelést akarunk, amely az egyik nyugdíjas rovására emelné a másik nyugdíját - mint ahogy az MDF-es Balsai képviselőtárs javaslata -, hanem a kormány általi rendezését szeretnénk a korábban megállapított alacsony nyugdíjaknak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A H/115-ös országgyűlési határozati javaslatunk a kormánynak segítségére lehetne azzal, hogy felhívja a figyelmet egy speciális helyzetű nyugdíjascsoportra, érveket ad a kormány kezébe, kiken és miért lehetne, kellene segíteni. Kérjük, kezeljék így ezt a szocialista javaslatot! És ne felejtsék el, hogy a polgár idősen is polgár!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem