KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány gyakorlott, munkája iránt elkötelezett, életét a közigazgatási munkában töltő köztisztviselői kar kialakulását segíti elő - hirdeti a kormányprogram. Sajnálattal tapasztaltuk ugyanakkor, hogy ezzel szemben a miniszter úr, aki egyébként nagy jártasságot szerzett a szervezetátalakításban, nem a kormányprogram - ettől sajnálatosabb, hogy nem a hatályos törvények - betartásával menesztette az APEH két, a szakmában nagy tiszteletnek örvendő elnökhelyettesét. Augusztus 14-ei határnappal, átszervezésre hivatkozással, az új elnök kinevezésével egyidejűleg a miniszter úr felmentette őket tisztségükből. Augusztus 14-én az egyik elnökhelyettes szabadságon volt, a másik betegállományban. Ezen a napon senki, az ezt megelőző napokon még inkább nem vehette, nem vette át a felmentő ítéletet. Nem kétséges, a felmentésük csak visszamenőleges dátummal következhetett be.
Ami pedig az átszervezést illeti: valószínűsíthető, hogy az ugyanezen a napon kinevezett APEH-elnök - most már tudva azt is, hogy akkor nem volt a legjobb egészségben - nem tudott előrukkolni megalapozott átszervezési elgondolással, amely alátámasztotta volna az átszervezés szükségességét. Ez persze nem is nagy baj, hiszen egy adóhivatal élén illik nemcsak az elnök számára természetes, hanem egyidejűleg törvényes intézkedéseket is meghozni. Ezek után már azon sem lehet csodálkozni, hogy augusztus közepétől egészen szeptember elejéig - fittyet hányva az adótitokra - kinevezés nélkül töltötte be ugyanazt az elnökhelyettesi munkakört az elnökkel közös vállalkozásban edződött bizalmasa.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az APEH új elnöke a méltánytalan bánásmód miatt megkövette az egyik felmentett elnökhelyettest. Mikor követi a megkövetésben a miniszter úr a beosztottját az elfogadhatatlan módszer és eljárás miatt? Kérem válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem