DR. HÁMORI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. HÁMORI JÓZSEF
DR. HÁMORI JÓZSEF, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Engedjék meg tehát, hogy még egyszer Széchenyi Istvánra hivatkozzam, aki 1832-ben "A Magyar Játékszínről" című röpiratában így fogalmazott - némileg rövidítem és magyarítom:
Négy oszlopra állítom a Játékszín általános sikerének titkát. Az egyik az, hogy Pesten állíttassék föl, a másik az, hogy egy lépés se tétessék meg kezdetére is, míg elegendő somma - vagyis pénz - egybe nem folyt. Harmadszor: a pénz továbbá - a lehető legnagyobb - a legjobban használtassék föl. S negyedszer: végre oly igazgatókra bízassék az egész, kik a dolgot nemcsak hallomás és képzelet szerint értik, hanem azt praktikusan is vinni képesek.
Az előző kormány 1996-os döntésében, azt kell mondjam, nem sokat vett figyelembe Széchenyi intelmeiből. Döntött úgy, hogy a pénz nem volt együtt, hogy nem voltak számítások, becslések, hogy valójában nem is Nemzeti Színházról, hanem pénzköltésről volt szó; hogy az egyébként létező színházi társulatot mint nem létezőt kezelték, ahelyett, hogy köszönetet mondtak volna neki a túlélésért.
Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném biztosítani arról, hogy a polgári koalíció kormánya visszafizeti mások adósságát, visszafizeti a magyar nemzetnek és visszaadja azt, amit elvettek tőle: azaz felépíti a Nemzeti Színház épületét, de széles körű megegyezéssel, szakmai, politikai és nem utolsósorban pénzügyi támogatással. A döntés azonban még hátravan, azt a kormány októberben fogja meghozni. Addig a döntésig azonban a ma érvényben lévő kormányhatározat szerint tudom megválaszolni az ön kérdését, hiszen az Erzsébet téren folyik a beruházás.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem