VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm a kérdését, mert ez lehetőséget teremt arra, hogy néhány mondatban tájékoztatást adjak az Országgyűlésnek az államháztartás '99-re várható pozícióiról, és ezen belül az ön kérdésére is válaszolva a társadalombiztosítási alapok helyzetéről, a várható tervszámokról.
Bizonyára egykori miniszter asszonyként emlékszik arra, hogy most az a munka folyik a Pénzügyminisztériumban is, amit minden kormány el kell hogy végezzen: a következő évi költségvetéskor a különböző társadalmi csoportok és célok között kompromisszumot próbál teremteni, ennek a keretszámait kívánja meghatározni.
Kérdésére válaszolva: a kormány már ismertette azokat a keretszámokat, amelyekben a következő évi költségvetéseket el kívánja helyezni. Ennek alapján a kormány a következő esztendőre egy 4,5-5,5 százalék közötti gazdasági növekedéssel számol, ezen belül a beruházások 11-13 százalékos növekedésével, a fogyasztás 2,5 százalékos növekedésével, reményeink szerint egy, a jelenleginél jóval alacsonyabb, körülbelül 11 százalékos inflációval. Természetesen nehéz most a keretszámokon túl adatokról beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy milyen lesz az a pozíció, ami a következő évben meghatározza az államháztartás különböző részterületeinek működését, de ma azt mondhatom, hogy exportbővüléssel és importbővüléssel is számolunk, 10-13, illetve 11-14 százalék közötti mértékben.
Az ön második kérdésére válaszolva: a Pénzügyminisztérium szintén részt vesz a társadalombiztosítási alapok költségvetésének előkészítésében. Folyamatos egyeztetésben vagyunk a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkár asszonyával, aki a különböző keretszámokat részünkre már megadta.
Szeretném azt is elmondani, hogy október 31-éig, ha az államháztartási törvény módosításra kerül, a kormány be fogja terjeszteni ezeket a költségvetéseket, és akkor a képviselő asszony is megismerkedhet azokkal a számokkal, amelyek egyelőre a tervezés szakaszában vannak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem