BALCZÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban a tankönyvpiac kérdéseivel akarok foglalkozni. Nem azért teszem ezt most, szeptemberben, mert a családi kasszákat a tanévkezdés nagyon érzékenyen érintette, és talán a fogékonyság nagyobb e kérdés iránt, hanem azért teszem ezt most, hogy e speciális piac ellentmondásainak a felszámolása megkezdődjön, és jövő szeptemberben a tankönyv- és tanszervásárlás ne jelentsen a családok jelentős része számára már-már elviselhetetlen terheket.
Miért nevezem speciálisnak ezt a piacot? A két főszereplő természetesen itt is a termelő és a fogyasztó. A termelő a kiadó, a fogyasztónál a helyzet azonban kicsit bonyolultabb. A fogyasztó - mondjuk így, természetben - a diák, a tanuló, a finanszírozó a szülő, de a fogyasztói döntést nem a szülő hozza, hanem a pedagógus az iskola közvetítésével. Ide, ebbe a láncolatba még beékelődnek, részben szükségszerűen, részben nem feltétlenül szükségszerűen a nagy könyvterjesztők, kiskereskedők és iskolai alkalmazottak. Természetesen a láncolat végén a szülő fizet mindent.
Hadd mondjak néhány adatot erről a piacról, az 1997-98-as tanév tényszámai: a piac nagyságát az iskolai megrendeléseket tekintve csak 6,4 milliárdban állapíthatjuk meg, a legszükségesebb segédletekkel együtt. Itt egy közbevető megjegyzés: vajon ez az igen nagy számú segédlet, amit gyermekeink használnak, módszertanilag feltétlenül szükséges-e, és adott esetben nem arról van-e szó, hogy a szükséges óravázlatot, amihez természetesen tanári segédanyag kellene, a teljes osztálylétszám vásárolja meg?
A kiadók száma körülbelül 130, és érdemes megemlíteni, hogy a piaci részesedésből 48 százalékot a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Nemzeti Tankönyvkiadó birtokol, ennyi a részesedése. Ez természetesen jelzi az állam lehetőségét és felelősségét ezen a téren is.
A tankönyvcsomagok ára - erről a sajtóban is különböző adatokat lehet olvasni. Előzetesen megbecsült, maximált árak jelentek meg. Sajnos, a valóság efölött van. A minisztérium illetékeseinek az a számítása, amely a 6,4 milliárdnál is kisebb számot, tehát egy előző tanévit oszt el a tanulólétszámmal, sajnos, nem helytálló. A tapasztalat az, ha nem is átlag, de nem rendkívüli adott évfolyamokon a tízezer forintos tankönyvcsomagár. Az állam ad támogatást, 1100 forintot, de természetesen komoly bevételei vannak áfában, osztalékban és egyéb adóban.
A tankönyv szabadárassá 1992-ben vált, majd '94-től lett teljesen liberalizált ez a piac. Ugyanakkor van egy '91-es kormányhatározat, amelyik meghatározta, hogy jogszabályban kell megadni, hogy adott évfolyamon a teljes tankönyvcsomagár maximum mennyi lehet. Ez nem érvényesült, egy olyan döntés született '94-ben, ami az egyedi tankönyvárat 700 forintban maximálta, de ez ellentétes volt azzal, hogy hatósági árat nem lehet fenntartani.
Hadd idézzek a Gazdasági Versenyhivatal '96-os állásfoglalásából: "A kedvezőtlen hatások többségének oka az, hogy a tankönyvírás, a tankönyvvé nyilvánítás, kiadás és terjesztés szabályozása nem megfelelő, karakterisztikusan szét kellene választani a szükségképpen szabályozási teendőket a gazdasági tevékenységtől, erőfölényes helyzet alakul ki, és a szükséges intézkedések további halogatása megengedhetetlen."
Mai felszólalásom 1998 szeptemberében ugyanezt kívánja hangsúlyozni: a szükséges intézkedések megtétele elengedhetetlen. Természetesen célszerű lenne azt mondani, és jó lenne, hogy legyen ingyenes a közoktatási tankönyv. Tudom, hogy erre nyilvánvalóan nincsenek források, bár manapság használhatnék egy mértékegységet az állami helytállásra: egy Postabank-helytállás, szerényen számolva, 15 év ingyenes tankönyvellátást eredményezne.
Azt azonban mindenképpen elvárhatjuk és kérjük, hogy ez a kormányzat kezdjen hozzá ennek a nehéz örökségnek a felszámolásához, és kezdje meg mihamarabb az egyeztetéseket ennek a piacnak valamennyi szereplőjével, hogy a jövő tanévben kedvezőbb irányban változzon a helyzet.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem