DR. DÁN JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. DÁN JÁNOS
DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tulajdonképpen egy hosszú vita után hozzászólni és olyan konklúziókat levonni, ami mindenkinek tetszik, nyilvánvalóan nem lehet.
Azonban szabadjon néhány gondolatot elmondanom - egy kicsit még a kormánypárti képviselőtársam összegzésére is reagálva -, hogy a fiatal korosztálynak, fiatalabb képviselőtársaimnak valóban azért kötelessége ezzel az üggyel foglalkozni, mert képviselőként állampolgárok, választópolgárok megbízottaiként vagyunk itt. A másik, az idősebb korosztály pedig így vagy úgy, sajnos, átélte ezeket a dolgokat. Azt hiszem, ha ezzel ilyen kimerítően foglalkozunk, akkor kötelességünk ezt egyszer s mindenkorra megnyugtatóan rendezni. Azt kell mondanom, hogy a rendezésnek az a módja, hogy minden igényt, amennyire lehet, valóban számba kell venni.
Visszautasítom azon képviselőtársaimnak a véleményét, akik a kormányt garasoskodással, a garast a fogukhoz veréssel vádolják. Úgy hiszem, hogy ez nem igaz.
(18.20)
Ugyanakkor Lentner képviselőtársamhoz kapcsolódom egy módosító indítvánnyal, méghozzá állampolgári, tehát választópolgári megkeresés kapcsán, ugyanis a hadiárvák egy része azért nem lett legalizálva, nem lett adminisztratívan bevezetve, mert akkor a megmaradt szülő helyzete, a politikai helyzet olyan volt. Ennek következtében, valamint annak következtében, hogy akár a központi levéltárban, akár a helyi, községi, városi, megyei levéltárakban megfelelő dokumentáció nincs, ugyanakkor a hadiárvaság tényét tanúval bizonyítani tudnák. Azt kérem, hogy mérlegeljék ezeket a dolgokat. Tehát mindenféleképpen mindenkinek rendezett és mindenkinek megfelelő megoldást kellene találni.
Ezzel kapcsolatban pedig, ha ezek a választópolgári megkeresések valósak, márpedig valósak, több dokumentum fekszik itt az asztalomon, sajnos, ezek a választópolgárok mentek a községi jegyzőhöz, a községi jegyző határozata miatt fellebbeztek a közigazgatási hivatalnál, az dokumentumok előírását rendelte el, visszakerült a községi jegyzőhöz, újra közigazgatási hivatal, és mire itt összeszámolnánk, nyolc-tíz ügyirat keletkezett ebben a dologban. Nyilvánvaló, hogy a rendezésnek az a módja, ha egyszer, s mindenkorra valamennyiük, és itt lelkiismereti dologra hivatkozva, jogos igényét rendeznénk. Az idősebb korosztály igényét - mint bevezetőmben említettem - azért, mert ők sajnos átélték, különösen az, akinek hozzátartozója, közeli rokona volt a fiatalabb korosztálynak pedig figyelembe kell vennie azt, hogy ezek borzasztó szenvedések voltak, és valahol megválasztott képviselőként állampolgári felelősségünk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem