JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A T/46. számú törvényjavaslat részletes vitája során is nagy valószínűséggel egy kérdés körül fog folyni a vita, konkrétan ami az általános vitában is felmerült, ami az általános vitában is a legnagyobb érdeklődésre tartott számot. Én is tulajdonképpen erről a kérdéskörről szeretnék szólni, konkrétan arról, hogy pontosan a törvény szempontjából ki minősül volt hadiárvának, volt hadigondozott családtagnak, illetve volt hadigyámoltnak.
Mielőtt erről a kérdésről szólnék, engedjék meg, hogy két, a törvényjavaslattal kapcsolatos más kérdéskörről is szóljak. Igaz, ez a két kérdéskör nem olyan nagy horderejű, de azért úgy gondolom, hogy fontos kérdések. Szeretném kérni a képviselőtársaimat, hogy a módosító, illetve pontosabban a kapcsolódó módosító indítványaimat majd támogassák.
Az egyik kérdéskör arra vonatkozik, hogy a törvény úgy fogalmaz, hogy a hadigondozás iránti igény határidő-korlátozás nélkül bármikor előterjeszthető. Ez a megfogalmazás nagyon helyes, nagyon jó a hadigondozási ellátás szempontjából. Az egyösszegű térítés szempontjából úgy gondolom, hogy ez nem egy jó megfogalmazás. Az egyösszegű térítés egy egyszeri kárpótlás jellegű dolog. Jó lenne ennek a kérdéskörnek egyszer s mindenkorra valamikor véget vetni. Éppen ezért az indítványomban azt kezdeményezem, hogy az egyösszegű térítésre vonatkozó igényt egy meghatározott, méltányos határidőn belül lehessen benyújtani. A javaslatom a 2000. június 30-a. Ez azt jelentené, hogy 2000 végére valamennyi ilyen igényt kielégítenénk, és ezt a kérdést lezártnak tekinthetnénk.
A másik ilyen kérdéskör a hatályba léptető rendelkezésekkel kapcsolatos. Az eredeti törvény 29. § (1) bekezdése nem megfelelő szót használ az egyösszegű térítésre. Azt a szót használja, hogy a "megállapítható" egyösszegű térítés kifizetésére mikor kell hogy sor kerüljön. Az Alkotmánybíróság kifogásolta a 2/1998. (II.4.) AB határozatában, hogy ez a szó nem helyénvaló, félreértésre adhat okot. Indítványozom ehelyett a szó helyett egyértelműen, hogy a "megállapított" egyösszegű térítésről rendelkezzen ez a hatályba léptető rendelkezés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most arról a kérdéskörről szólnék, amely a legnagyobb vitát jelenti itt, a parlamentben. A honvédelmi bizottság ülésén három módosító indítvány szerepelt ennek a problémának a rendezésére. Érdekes módon ez a három módosító indítvány három oldalról érkezett: egy fideszes képviselőtársunk, egy MIÉP-es képviselőtársunk kezdeményezte, a harmadikat pedig a szabaddemokrata képviselőtársainkkal közösen kezdeményeztük. Sajnos, a bizottság egyik módosító indítványt sem támogatta. Éppen ezért engedjék meg, hogy most itt újból kísérletet tegyek arra, hogy meggyőzzem képviselőtársaimat e kérdés fontosságáról, e fontos kérdés megnyugtató rendezéséről. Természetesen szeretnék kísérletet tenni arra is, hogy meggyőzzem a kormányt, illetőleg a kormány nevében jelen lévő honvédelmi miniszter urat és a Honvédelmi Minisztérium munkatársait, hogy ez egy olyan kérdés, amelyet most meg kell hogy oldjunk.
Nem tartom helyénvalónak azt a magatartást, amit a miniszter úr az expozéjában elmondott, miszerint tudjuk, hogy még nem megoldott a probléma, de majd később megoldott lesz.
Úgy gondolom, hogy ezt a kérdést valóban ideje lenne rendezni most, a rendszerváltás után kilenc évvel. (Közbeszólás: Így van!)
(17.40)
Igyekszem röviden három érvet, és remélem, három elég nyomós érvet felsorakoztatni arra, hogy miért kell kiterjeszteni a volt hadiárvák körét nemcsak azokra, akik a jelenlegi törvény hatálya alá tartoznak, tehát akiket hadigondozásba vettek valamikor, hanem azokra is ki kell terjeszteni ezt a kört, akiknek a kérelmét politikai okból elutasították, és ezért nem is került sor a gondozásba vételükre, illetve azokra is, akiket nem vettek hadigondozásba, mert a kérelmük el sem jutott az illetékes helyekre.
Elsőként egy erkölcsi, morális okot szeretnék említeni. Másodikként pénzügyi, gazdasági okok meg nem létét szeretném hangsúlyozni, mert a módosító indítványok elutasításának döntő indoka pénzügyi jellegű volt. A harmadik komoly érvem alkotmányossági ok, alkotmányossági indok.
Először az erkölcsi, morális okokról hadd szóljak. Ezt nem kívánom hosszan taglalni, az általános vitában többen szóltunk erről. Most csak azt szeretném most kormánypárti képviselőtársaim emlékezetébe idézni, hogy az 1997. évi parlamenti vita során milyen álláspontot képviseltek az akkori ellenzéki pártok, és milyen álláspontot képviselnek ma mint kormányzó pártok. Én úgy gondolom, hogy ilyen kérdésben az nem lehet meghatározó szempont, hogy egy képviselő ellenzéki vagy pedig kormánypárti. Ez a kérdés nem olyan, amit eldönthet, hogy ki milyen székbe ült. Úgy gondolom, ez egyértelműen erkölcsi kérdés, és most nem emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy akkor nagyon hangosan kérték, követelték például az egyösszegű térítések valorizálását, mert akkor azt mi, akkori kormánypártiak nem kezdeményeztük. De úgy gondolom, mint mostani ellenzéki képviselők kérhetjük azokat a dolgokat, amelyeket mi is képviseltünk és az akkori ellenzéki képviselők is.
A második kérdéskör a pénzügyi, gazdasági ok. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokat gondolkodtam azon, hogyan közelítsem meg ezt a dolgot. Arról is lehetne szólni, hogy ez a törvényjavaslat a jogalkotási törvényben előírt alapvető követelményeknek nem felel meg. Lehetne arról szólni, hogy e törvényjavaslat úgy került benyújtásra, hogy a legkisebb mértékű számítás sincs mögötte, nincsen hatástanulmány. Természetesen az nem vinné előre a dolgot, ha én most ezt követelném, mert tudom, hogy a kormány elé kerülő előterjesztésben ilyen dolgok szerepeltek; és azt is tudom, hogy ott milyen számok szerepeltek.
Éppen ezért nagyon furcsállottam a Független Kisgazdapárt képviselőjének a múlt heti általános vitában elhangzott felszólalását, amikor óriási számokat hozott ide a parlament nyilvánossága elé, olyan számokat, amelyeknek ha utánaszámolt volna, akkor pontosan tudhatta volna, hogy nagyságrendileg nem stimmelnek. Tehát én tudom, hogy vannak számok, vannak számítások, éppen azért tudom, mert - mint erről már volt itt szó - 1997 végén már képviselőtársaimmal kezdeményeztük ezt a törvényjavaslatot, majdnem szó szerint ugyanezt, és akkor is számítások végzésére kértük fel a Honvédelmi Minisztériumot, az önkormányzatoknál, közigazgatási hivataloknál elvégezték-e. Én kaptam erről egy írásos tájékoztatást is a Honvédelmi Minisztériumból, és tudom, hogy ezek a számok 200 millió forint nagyságrendűek. Éppen ezért határozottan mondom, hogy nem 2 milliárd forintról van szó, hanem 200 millió forintról. De ha ennek kétszeresét vesszük, akkor sem szabad ennél a kérdésnél anyagi, pénzügyi okokra hivatkozva nemet mondani.
Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik ok - és talán ez fogja önöket meggyőzni - egy alkotmányos jog. Az Alkotmánybíróság nagyon sok beadványt megvizsgált, és alkotmányossági szempontból a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvényt megkifogásolta. A kifogás oka az volt, hogy a törvény indokolatlanul és az alkotmánnyal szemben megkülönböztetést tett a sérelmet szenvedett társadalmi csoportok között. Pontosan az Alkotmánybíróság azt kifogásolta, hogy a hadigyámoltakat és a hadigondozott családtagokat mint sérelmet szenvedett társadalmi csoportot ez a törvény kihagyta az egyösszegű térítésből. A hadigyámoltakat, a hadigondozott családtagokat ugyanúgy megillette a második világháború után a hadigondozotti ellátás, és ezen ellátást is sok esetben politikai okból megvonták. Tehát őket is ugyanolyan sérelem érte, és őket is a törvény szerint ugyanolyan egyösszegű térítésben kell részesíteni. Az Alkotmánybíróság nagyon egyértelműen, nagyon világosan kifejtette, hogy a magyar parlament, a Magyar Köztársaság parlamentje dönthetett volna úgy, hogy nem ad térítést, nem ad egyösszegű térítést, de ha már úgy döntött, hogy ad, akkor nem lehet különbséget tenni a sérelmet szenvedett társadalmi csoportok között.
Tisztelt Képviselő Urak, Hölgyek! Most, ha így fogadjuk el ezt a javaslatot, akkor megint megkülönböztetést teszünk, most egy másik társadalmi csoport esetében fogunk megkülönböztetést tenni. Ha a beterjesztett javaslatot fogadjuk el, akkor azon hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek egyösszegű térítést állapít meg a törvény, akiknek a beadott kérelmét elutasították, illetve azoknak, akik a kérelmüket be se adták, félve a politikai retorziótól, de most utólag előhozták a kérelmüket, és azóta bizonyították, hogy az ő jogos kérelmük fennáll, és ezért a törvény már rendezte is a dolgukat. Tehát ez az egyik csoport, akik megkapták az egyösszegű térítést. A másik csoport pedig a hadiárvák, hadigyámoltak és hadigondozott családtagok azon csoportja, akik ugyanígy beadták a kérelmüket, de elutasították politikai okból, vagy ugyanúgy nem merték beadni politikai okból a kérelmüket.
Tehát ezen ellátottakat, sérelmet szenvedetteket megint két csoportra osztjuk, és az Alkotmánybíróság határozata nagyon egyértelműen, nagyon világosan elmondta azt, hogy nem teheti meg a törvényalkotó - nem lehet ilyen törvényt hozni -, hogy azonos sérelmet szenvedett társadalmi csoportok között megkülönböztetést tesz.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy a több képviselőtársammal együtt elkészített kapcsolódó módosító indítványt mindenféleképpen el kell a parlamentnek fogadnia, vagy ha azt nem, akkor egy bizottsági módosító indítványt kell megszerkeszteni, amelyet a magyar parlamentnek el kell fogadnia, és rendezni szükséges a volt hadiárvák, hadigyámoltak és hadigondozott családtagok körében az egyösszegű térítések kérdéskörét.
Úgy gondolom, ez valamennyiünk felelőssége. Ehhez kérem a miniszter úr támogatását, kérem a Honvédelmi Minisztérium dolgozóinak támogatását, és természetesen végső soron képviselőtársaim, az önök támogatását. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
