MÁDAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

MÁDAI PÉTER
MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Egy héttel ezelőtt valamivel többen voltunk e vitán. Gyakorlatilag majdnem minden elhangzott, most a részletes vita van, tehát indokolnom kell azt a három módosító javaslatot, amelyet végül is a parlamentben helyet foglaló pártok többsége támogat.
Az a megtisztelő öröm jutott számomra, hogy Kéri Kálmánnal - remélem, tudják, hogy kiről beszélek - '94-ig a honvédelmi bizottságban együtt dolgoztam. Ő valamikor, '93 körül azt mondta: tudod, fiam, két esetben leszek boldog, ha egyszer a II. magyar hadsereg katonáinak a Donnál emlékművet állítunk, és ha a második világháború sérültjeinek - ő így fogalmazott - valamilyen módon kárpótlást nyújtunk.
Az első megtörtént, mert hisz tavaly a Don-kanyarnál az emlékművet felállítottuk. '90 óta elindult a kárpótlási törvény, amely anyagi kárpótlást kíván nyújtani, nem egészen kellő súllyal kihangsúlyozva az erkölcsi kárpótlást. Ennek a törvénynek most a végére jutunk, ahogy előbb képviselőtársam említette, egy kicsit az Alkotmánybíróság noszogatása kapcsán is. Azt hiszem, a "noszogatás" kifejezés itt helyes, mert végül is nem erőszakos ráhatás volt.
Egyetlen dolog maradt ki ebből, ez pedig az, hogy a saját hibájukból vagy egyéb okok miatt kimaradottak egyszeri kárpótlását tegyük helyre. Ez fejenként 50 ezer forintot jelent, egyszeri, nem folyamatos, nem megismétlődő, nem kiemelt nyugdíjtámogatás, hanem olyan emberek egyszeri, nagyon kicsi összegű, 50 ezer forintos kárpótlása, akik féltek, nem tudták, nem ismerték. De mit mond az Alkotmánybíróság? Idéztem a múltkor, most csak egy mondat: ha az állam úgy dönt, hogy kárpótlást biztosít, akkor az azonos sérelmet szenvedettek között nem tehet hátrányos megkülönböztetést. Ha a parlament nem fogadja el bármely módosító javaslatot - amely tényleg szinte az egész patkó egyetértésével találkozik -, akkor egyrészt szembe megy az Alkotmánybírósággal, másrészt szembe megy saját lelkiismeretével. A hangosakat valamilyen módon jutalmazzuk, a csendeseket, a szerényeket, a félénkeket nem? Akkor valószínűleg rosszul döntünk.
Október 20-án kell majd e Háznak döntenie a módosító javaslatokról, legalábbis a program szerint. Azt gondolom, hogy nem kell a módosító javaslatokról dönteni - miután az előterjesztők azonos tőről fakadó gondolatot támogatnak -, ha a kormány beépíti a javaslatába ezt az egyetlen mondatot, amely elfogadható, és akkor nem kell az időt rabolni azzal, hogy a módosítókról döntsünk, hanem egyetlen törvényről kell október 27-én döntenünk.
Tessenek nekem megengedni, hogy hadd legyek egy egész picit patetikus. Október 20. és 27. között kell hogy e Ház döntsön a második világháború alatt sérelmeket szenvedettekről. Aki akkor nemmel szavaz majd e törvényre, az egy kicsit gondoljon '56. október 23-ára is.
Az utolsó előtti mondat: többen elmondtuk, hogy ez költségvetési pénz. Nem kívánom ismételni, ez nem több mint körülbelül 200 millió forint. Költségvetési pénz, ez igaz. De tessenek nekem megmondani: mire nincs pénze a magyar állam költségvetésének? Amit a parlament nem szavaz meg! Tehát ha ez a 200 millió nem lesz meg, akkor valószínűleg mi hibáztunk valahol nagyon nagyot. Olyan nagyot, amit nehezen fognak nekünk megbocsátani.
Tényleg nem kívánom hosszúra nyújtani. Ez elfogadható, értelmes, jó törvény, amit az Alkotmánybíróság is igazol. Három javaslat, amelyből lehet egyetlen mondatot a törvényben támogatni, és így egy hosszú évek óta tartó folyamatot - '90-ben kezdődött ez az egész - végre megnyugvással tudunk rendezni. Múltkor Mikest idéztem, most nem szeretném. Azt gondolom, mindenki lelkiismerete szerint szavazzon majd, és aludjon jól úgy, hogy a lelkiismerete tiszta, amikor igennel szavazott. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem