BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én egyetértek ezzel, és nincs köztünk vita. Csupán történeti dokumentumként hivatkoztam arra, és azt próbáltam magyarázni, miért is kezdeményeztek a fideszes képviselők az előző ciklusban vizsgálóbizottságot, holott fordulhattak volna az állandó bizottságokhoz is. Azért, mert paritásos bizottságot akartak.
Rubovszky György képviselőtársamnak abban teljesen igaza van, hogy formailag semmi sem kötelezi arra a jelenlegi kormánytöbbséget, hogy paritásos bizottságok szülessenek. Még azt is hozzáteszem, az önök által előterjesztett javaslat nem is paritásos - mint erről hosszú időn keresztül igyekeztem fejtegetni a magamét, amit most természetesen nem ismétlek meg. Csak az önök politikai belátásán múlik, hogy ezek a vizsgálóbizottságok valóban paritásosként fognak-e működni avagy sem, és élnek azzal a lehetőséggel, amit az Alkotmánybíróság más okból - a független képviselők státusza miatt - tálcán kínált, hogy miközben az előző ciklusban, amikor önök ellenzékben voltak, szigorúan paritásos volt minden bizottság, most, amikor többségben vannak, ha önöknek úgy tetszik, nem lesz paritásos, s ebből majd mindenki levonhatja a következtetést.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem