DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Három viszonylag rövid terjedelmű, de súlyát tekintve nagy jelentőségű törvényjavaslat vitáját kezdtük ma meg. Minden szakember és a téma iránt érdeklődő állampolgár jól tudja, hogy nagyon hosszú ideje folyik a vita hazánkban az ügyészség alkotmányos helyzetének újraszabályozásáról, mégis kissé meglepő volt, hogy az új Fidesz-kisgazda kormányzat igazából alapos előkészítés és részletes egyeztetés nélkül egy alkotmánymódosítást, azaz jelentős ellenzéki támogatást is igénylő, három törvényjavaslatból álló csomagot terjesztett a parlament elé. Egy ilyen súlyú új alkotmányos és törvényi szabályozás nemcsak egy néhány alkalomból álló szakmai egyeztetést, hanem egy elemi bizalmat is feltételez, amely bizalom ma kétségtelenül hiányzik az Országgyűlésben, ezért remény sincs arra, hogy a javaslatokból a közeli jövőben hatályos törvény lehessen.
Részletes, hatpárti egyeztetésre lett volna szükség, konszenzus kialakítására még az előkészítés szakaszában, hiszen így az előterjesztés kérdésessé teszi a kormányzat szándékának komolyságát és azt, hogy valóban akarja-e ezeket a törvényeket, és nem csak jó ürügyet akar teremteni későbbi hivatkozásokhoz, amikor majd a sikertelenség számlájára lehet írni, hogy a kudarcok a mostani javaslatok támogatásának elmaradásával magyarázhatók. 1993-ban kísértetiesen hasonló volt a helyzet.
Azt hiszem, Bánk Attila képviselő úr elhagyta a termet, de szeretnék röviden utalni az ő egyik első megjegyzésére, amely szerint Gál Zoltán bejelentésével vált akadémikussá ez a vita. Nem ezzel a bejelentéssel vált akadémiussá a vita, hiszen mindenki nagyon jól tudta, hogy itt jelentős nézetkülönbségek húzódnak parlamenti frakciók között. Ezeket a nézetkülönbségeket egy plenáris ülésen lefolytatott vitán már nagyon nehéz feloldani, ezeket a nézetkülönbségeket a benyújtást megelőző szakmai egyeztetéseken lehetett volna könnyebben csökkenteni, és ez talán nagyobb eredménnyel kecsegtetett volna.
Fontosnak tartjuk a javaslatok feletti vitát, de azt is fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a három törvényjavaslatnak, meggyőződésünk szerint, nincs közvetlen, rövid távon ható köze és összefüggése a szervezett bűnözés elleni harccal. Itt egészen más kérdésről, az ügyészség közjogi helyzetének esetleges megváltoztatásáról, újragondolásáról van szó. A szervezett bűnözés elleni harcot az ügyészség a maga területén szakmailag megfelelő módon végzi, a helyzet romlása ezen a területen nem az ügyészség számlájára írható. Meggyőződésem, hogy nem az egyes bűncselekmények büntetési tételének szigorításával lehet ezen a téren eredményt elérni, hanem talán azzal, ha az elkövetőkben kialakul a büntetés elkerülhetetlenségének biztos tudata, és az eljárás a cselekményt követően rövid időn belül lezajlik.
Nem tudjuk elfogadni a kormánynak azt az érvelését sem, hogy amennyiben nem történik meg az ügyészség kormány alá rendelése, akkor a jobboldali kormány nem tud felelősséget vállalni a bűnüldözés hatékonyságáért. Ha ezt az érvelést elfogadnánk, akkor tulajdonképpen már csak egy lépés kellene ahhoz, hogy a bíróságok kormány alá rendelése is felmerülhessen; nyilvánvalóan ezen az úton nem szabad elindulni, ez beláthatatlan következményekkel járna.
A Magyar Országgyűlés a rendszerváltás óta eltelt időben több tucat olyan törvényt alkotott, amelynek köszönhetően kiépültek a jogállamiság alappillérei, és ma már a működési zavarok megszüntetése, az intézményrendszer tökéletesítése, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozásunk érdekében szükséges jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése van a jogalkotás napirendjén. Ezen az a körülmény sem fog lényegesen változtatni majd, ha talán valamikor megszületik a ma még csak körvonalazódó új alkotmány, hiszen az elsősorban az eddig elért eredmények új formában történő összegzése lesz és nem alapvetően új szabályok megalkotása.
Viszonylag kevés nyitott kérdés maradt az állami intézményrendszer felépítésével kapcsolatban, de kétségtelen tény, hogy az ügyészség jövőbeni alkotmányos helyzete ezek közé tartozik. Mint az alkotmányügyi bizottság ülésén és a miniszteri expozéban is elhangzott, és sokak által jól ismert tény, ez a vita több mint száz éve folyik Magyarországon, és végleges megoldást várhatóan most sem fogunk találni.
A kétharmados támogatottság hiányában, azaz az alkotmány módosítása nélkül önállóan egyik javaslat elfogadásának sincs értelme. Ha az eltérő álláspontok a vita során nem tudnak lényegesen közeledni, akkor a mi felszólalásaink csak egy későbbi vitához szolgálhatnak majd adalékul, további jelentőségük valószínűleg nem lesz.
A Szabad Demokraták Szövetsége az elmúlt tíz évben következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy bizonyos fontos feltételek teljesülése mellett támogatja, sőt szükségesnek tartja az ügyészség kormány alá rendelését, hogy a mindenkori kormány büntetőjogi jogpolitikájának érvényesülését az ügyészség működése útján is hatékonyabban lehessen biztosítani, és az ügyészség közjogi helyzete megoldódjon.
Ezt az elvet tartalmazza az 1990-es, az 1994-es és az 1998-as választási programunk is. Hasonló rendelkezéseket rögzített az 1994-es kormányprogram is, hiszen annak a "Közjog, jog- és közbiztonság" fejezete is tartalmazza azt az igényt, hogy az új alkotmány megalkotásakor újra kell szabályozni az ügyészség alkotmányos helyzetét. Rövid, utalásszerű megfogalmazás a mostani kormányprogramban is van, amely szerint az igazságügy-miniszter feladata az alá rendelt ügyészi szervezet közreműködésével a kormány büntetőjog-politikájának kidolgozása és végrehajtása.
Az előző ciklusban az új alkotmánytervezet megfogalmazásakor sem sikerült ennél sokkal előrébb jutni. A vita hevességére és az álláspontok távol eső voltára utal, hogy a tárgyalások során az MSZP itt vétót is bejelentett.
Az évtizedek óta zajló vitában - és persze más kérdések felvetése során és a mai vitában is - sokan hivatkoznak a legkülönfélébb külföldi megoldási módokra elsősorban az európai országok köréből. Fontos kiemelni, hogy ezen a téren hazánknak nincs az uniós csatlakozás kapcsán felmerülő jogharmonizációs kötelezettsége, és szerintem nincs olyan egyedül üdvözítő megoldási mód sem, amely kétséget kizáróan a legjobb lenne.
(11.40)
Az európai államok egymástól eltérő szabályokat alkottak. Mind a kormánytól teljesen függetlenül működő ügyészségekre lehet jó és rossz példát felhozni, és a kormánynak alárendelten működő ügyészség is lehet alkalmas és alkalmatlan alapvető funkciójának betöltésére. Nem a szabályozási mód, hanem a törvények alkalmassága, kidolgozottsága, a jogrendben betöltött helyzete dönti el, hogy egy adott országban működő ügyészi szervezet képes-e ellátni feladatát. Mint más esetekben is, ezúttal is helytelen lenne egy megoldási módot kiragadni egy adott ország jogrendszerének egészéből és megpróbálni valamilyen módon beleerőltetni azt a hazai intézményrendszerbe.
Kétségtelen tény, hogy az ügyészség alkotmányos helyzete rendezetlen. Hiányzik a működésével kapcsolatos megfelelő társadalmi kontroll, így ezen a helyzeten változtatni indokolt lehet. Meg kell teremteni az ügyészséggel kapcsolatos közjogi felelősségi rendszert, amelyet nemcsak az alkotmányban kell deklarálni, hanem érdemi rendelkezésekben kell annak konkrét formát öltenie.
A jelenlegi helyzet ellentmondásos. Az alkotmány ugyan önálló fejezetben rendelkezik az ügyészségről, a Magyar Köztársaság ügyészségéről önálló törvény is szól, de a rendezetlen helyzetre utal, hogy a legfőbb ügyészt a hazai jogrendben speciális módon az Országgyűlés egyszerű többséggel választja meg a köztársasági elnök javaslatára hat évre. Az alaptörvény azt is deklarálja, hogy az ügyész nem lehet tagja pártnak és politikai tevékenységet nem folytathat, de ellentmond ennek az elvnek az a tény, hogy a legfőbb ügyész a parlamentben interpellálható és hozzá kérdés is intézhető. A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős, a működéséről köteles beszámolni, de ezzel a beszámolási kötelezettséggel az érdemi felelőssége ki is merül. Mindez érdemi ellenőrzésre aligha adhat lehetőséget, pedig a parlament ellenőrző funkcióját több területen is indokolt lenne növelni és érdemivé tenni.
Az ügyészségre vonatkozó új szabályozás úgy fogadható el, ha a legfőbb ügyész interpellálhatósága a parlamentben megszűnik ugyan, de ezekben az ügyekben az igazságügy-miniszter lesz majd interpellálható és tartozik majd felelősséggel, mert ez a garanciális feltétele az Országgyűlés ellenőrzési funkciója megmaradásának. A legfőbb ügyész nem politikai tisztséget tölt be, indokolatlan lenne, ha tevékenységéért politikai felelősséggel tartozna, ami természetesen nem azt jelenti, hogy tevékenységéért ne lenne felelős, csak ennek a felelősségnek más természetűnek kell lennie.
A hazai ügyészi szervezet jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt években. A '90-es években az ügyészi funkciók látványosan szűkültek, és az ügyészség szervezeti módosulások nélkül is közeledett a klasszikus ügyészi funkciók irányába. Bár formálisan az ügyészi funkciók ma is több területre terjednek ki, az általános törvényességi felügyelet mára lényegében igazi súlyát elveszítette, és nagyban csökkent az ügyész részvétele a polgári eljárásban is.
Az Alkotmánybíróság az 1/1994.(I.7.) határozatában az ügyész polgári perbeli jogait lényegesen korlátozta, és megállapította, hogy "az ügyészség - a kontinentális jogrendszerekben általában véve elfogadott helyzetének megfelelően - a Magyar Köztársaságban elsősorban az úgynevezett vádfunkciót ellátó szervezet". Az ügyészség szerepének átalakulása a három törvényjavaslat elfogadásával jelentősen megváltozna.
Elveiben elfogadhatónak tartjuk, ha a fent említett társadalmi kontroll a kormányon keresztül valósul meg, hiszen a kormány az Országgyűlésnek közvetlenül felel a tevékenységéért, de ennek megengedhetőségéhez fontos elvi feltételeknek kell előbb teljesülniük. Korábban is és most is az egyik ilyen elvi feltételnek tekintettük, hogy az igazságügy-miniszternek szűnjenek meg a bírói szervezet feletti adminisztratív jogai. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hosszú vitát követő létrehozásával és érdemi működésének megkezdésével ez a feltétel mára megvalósult. További fontos elvi feltételnek tartjuk, hogy a büntetőeljárás során a nyomozati szakban az állampolgári, alapvető garanciális jogok érvényesülésének ellenőrzését feltétlenül bírói felügyelet alá kell vonni. Az új büntetőeljárási törvény 2000. január 1-jei hatálybalépésével remélhetőleg ez a feltétel is megvalósul majd, de itt ügyelni kell arra is, hogy nem maradhat köztes időszak, a szabályozást időben teljesen összhangba kell hozni. Én személy szerint rendkívül sajnálatosnak, sőt aggasztónak tartom, hogy a rendszerváltás után nyolc évvel még most is azt kell megállapítanunk, hogy a büntetőeljárás nyomozati szakában és a rendőri intézkedések során most is gyakran sérülnek alkotmányos garanciális jogok, ezért az új törvények hatályba léptetését csak az új büntetőeljárási törvénnyel összehangoltan szabad megvalósítani.
A fenti elvi feltételek megvalósulása mellett a törvényjavaslatokban vannak olyan kisebb súlyú további aggályos rendelkezések is, amelyek fennállása mellett nem tudnánk támogatni a kormányzati szándékot. Az egyik ilyen aggályos rendelkezés a benyújtott T/125. számú, az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló javaslatban a 4. § (4) bekezdésében szereplő rendelkezés, amely előírja az ügyész számára a jogellenes vagy jogszabályba ütköző utasításnak való engedelmességi kötelezettséget. Hasonló, szinte semmilyen mérlegelési lehetőséget nem biztosító megoldás szerepel a rendőrségi törvényben is, amely ott is vitatható, de végképp vitatható, sőt szerintem elfogadhatatlan, hogy egy egyetemi végzettséggel és ügyészi szakvizsgával rendelkező legfőbb ügyész ilyen módon és mértékben legyen alárendelve a miniszternek. (Dr. Dávid Ibolya: A törvény keretei között!) Ez az utasítás akár alkotmánysértő is lehet, és csak akkor tagadhatja meg a legfőbb ügyész az utasítást, ha annak teljesítésével bűncselekményt valósít meg, vagy ha saját vagy mások életét veszélyezteti az engedelmeskedésével. Semmi nem indokolja, hogy egy ilyen rendelkezés szerepeljen a törvényben, hiszen jogellenes utasítás adása egyetlen miniszternek sem lehet előjoga, egy törvény sem támogathat ilyesmit.
A másik aggályos terület az ügyészi testület felállítása és működése. E testület felállításáról a T/124. számú törvényjavaslat 3. §-a rendelkezik. A javaslat az ügyészség feladatait érintő döntések megalapozott előkészítése érdekében a miniszter mellett egy ügyészekből álló kilencfős tanácsadó testületet kíván létrehozni véleményező, döntés-előkészítő hatáskörrel. A testület ilyen módon való létrehozását és működését nem tartjuk helyesnek. A testület tagjait ne a miniszter kérje fel, még ha az az ügyészi tanács javaslatára is történik, hanem az ügyészek válasszák maguk közül. Indokolt, hogy az ügyészi szervezeten belül ennek a testületnek ne csak véleményező, döntés-előkészítő, hanem érdemi szerepe, döntési jogköre is lehessen, így különösen a törvényességi felügyelet keretében bizonyos körökben csak ez a testület adhasson utasításokat az ügyészségnek. Az érdemi jogok és feladatok törvényi megfogalmazása is indokolttá teszi, hogy a testület tagjait ne felkérjék, hanem az ügyészek válasszák meg demokratikusan maguk közül.
A testület megalakítására, az abban viselt tagsági viszony megszűnésére és a testület konkrét működésére vonatkozó rendelkezéseket elnagyoltnak és részben kidolgozatlanoknak tartjuk, indokolt lenne ennek újragondolása és a pontosabb szabályozás. A testület ilyen módon történő létrehozását - ahogy az a tervezetben szerepel - tulajdonképpen inkább feleslegesnek, mint hasznosnak tartjuk, ha nincsenek érdemi jogosítványai.
A következő aggályos területnek a pártok és az alapítványok feletti törvényességi ellenőrzés ügyét tartjuk. A javallatok ezzel kapcsolatban nem tartalmaznak világos, egyértelmű rendelkezéseket, pedig e feladat pontos törvényi rendezése indokolt. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva tudjuk, hogy szükséges lehet a pártok és az alapítványok feletti törvényességi ellenőrzés, de ez is csak megfelelő garanciális rendelkezések közbeiktatása mellett. Ezekben az ügyekben az ügyészi testület kaphatna döntéshozói jogokat, és rögzíteni lehetne, hogy az igazságügy-miniszter ezen a téren semmilyen utasítási vagy beleszólási joggal nem rendelkezik. A törvényben kell garantálni, hogy a politika itt semmilyen beleavatkozási joggal nem bír.
(11.50)
Összefoglalóan még egyszer: meg kell állapítani, hogy egy ilyen súlyú kérdésben, amely alkotmánymódosítást igényel és az állami intézményrendszer egyik lényeges elemének jelentős megváltoztatását jelenti, sokkal alaposabb előkészítésre lett volna szükség, bizonyos rendelkezéseket a javaslatokban pontosabban ki kellett volna dolgozni, és a leendő hatálybalépést jobban elő kellett volna készíteni.
Annak hangsúlyozásával, hogy az ügyészi szervezet átalakításának gondolatával elviekben ma is egyetért a Szabad Demokraták Szövetsége, a fenti hiányosságok megszüntetése és bizonyos garanciális elemek beépítése nélkül a törvényjavaslatokat ezekben a formájukban, így nem tudjuk támogatni. A bizottsági vita során tartózkodtunk, és ha a plenáris ülésen lefolytatott vita következtében ebben nem áll be lényeges változás, akkor hasonlóan fogunk állást foglalni a plenáris ülésen is.
Tisztelettel kérem tehát a miniszter asszonyt még egyszer, tegyen kísérletet arra, hogy a parlamenti frakciók és a szakma ne csak itt, ezen a fórumon tudjon vitatkozni erről az ügyről a továbbiakban, mert úgy egészen bizonyosnak látszik, hogy ez az ügy sikertelenségére utalt. Ha ezt a vitát más fórumokon is lehet folytatni, akkor talán-talán remény lesz arra, hogy a törvényjavaslatból törvény lehessen, és akkor azt szívesen támogatnánk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Bauer Tamás tapsol. - Derültség. - Dr. Dávid Ibolya is tapsol.)
