DR. POKOL BÉLA
DR. POKOL BÉLA
DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A három egymáshoz kapcsolódó törvényjavaslat közül csak az alkotmánymódosításra vonatkozó T/123. számú törvényjavaslatra térek ki az ügyészség kormány alá rendeléséről folyó vitában. A változtatás részleteivel foglalkozó másik két törvényjavaslatról a Független Kisgazdapárt álláspontját majd frakciótársam, dr. Bánk Attila ismerteti.
Elsőként az ügyészség központi állami szervek között elfoglalt helyét szeretném tárgyalni, és ehhez elengedhetetlen, hogy a parlamentáris kormányforma egész szerkezetét felvillantsam, ahogy az Angliában és innen elterjedve Európa nyugati felén már az elmúlt két évszázadban, majd pedig nálunk - negyven év megszakítás után - 1989-től ismét megvalósul. Ez az átfogó, összefüggésekre kitekintő tárgyalás már csak azért is fontosnak tűnik, mert az elmúlt években - az 1989-es átmenet hónapjaiban is - aktuálpolitikai megfontolásokból egy sor téves elképzelés is meggyökeresedett néhány politikai csoport felfogásában a parlamentáris kormányforma felépítésének elveiről.
Látni kell, hogy a parlamentáris kormányforma szülőhazájában, Angliában az 1700-as és az 1800-as évek folyamán úgy alakult ki, hogy a parlamenten keresztül a társadalomnak felelős kormány egy parlamenti ciklusra az államhatalom teljességét megszerzi. E kormányforma alapelve, hogy a győztes mindent visz. Ezt a rendszert vették át az európai országok a politikai demokrácia kialakulásának menetében az elmúlt másfél évszázadban. Angliában a hatalom egységének elve és ennek az egységnek a parlamentre ruházása addig ment, hogy még a bírói szervezeti hierarchia csúcsa is befut a parlamentbe, és a felsőház, a lordok háza jelenti a legfelsőbb bírói fórumot is, élén a lord kancellárral, aki a mindenkori kormány egyik vezetőjének számít. Az angol parlamentarizmus kontinentális európai átvétele során ez a hatalmi egység annyiban enyhült, hogy a bírói hierarchiát az európai kontinens országaiban nem viszik be a parlamentbe, hanem külön szervezetben: legfelsőbb bíróságban futtatják össze. Igaz, hogy épp ezért rendszerint külön igazságügy-miniszteri posztot is létrehoznak, aki a kormány jogpolitikáját érvényesíteni tudja a bírói igazgatáson és a kinevezési rendszeren keresztül.
A hatalom egységén nyugvó angol és európai parlamentarizmussal szemben az Egyesült Államok egy teljesen eltérő alkotmányjogi intézményrendszerben biztosította a demokráciát, és kiiktatva a parlamentnek felelős kormány konstrukcióját, két külön választással hozzák létre a törvényhozást és tőle elkülönítve az Egyesült Államok elnöke alatti végrehajtó hatalmat. Ebben a megoldásban tehát a hatalmi ágak megosztása és egymás mellé rendelése jelenti az alkotmányjogi intézményrendszer lényegét.
Az európai országokban annyi elmozdulás történt az elmúlt évtizedekben a hatalom egységén nyugvó parlamentarizmus modelljéhez képest - a hatalom bizonyos fokú megosztása felé, a kormányhatalom ellensúlyaként -, hogy néhány helyen alkotmánybíróságot hoztak létre, amely a parlamenti kormánytöbbség törvényeit is meg tudja semmisíteni, illetve ezen kívül az államfő - amely ebben a kormányban fő szabályként csak szimbolikus szerepet tölt be - egy-két tényleges hatalmi jogosítványt is kapott néhány országban.
Nem vitás az sem - mivel az angol parlamentarizmuson nyugvó európai alkotmányjogi berendezkedés radikális változtatásokat is lehetővé tesz -, amennyiben egy olyan kormánypárt szerez többséget, amely mélyebb társadalmi változtatásokra is kész, hogy az elmúlt évtizedekben, a második világháborút követő évektől lábra kaptak olyan értelmezések is néhány európai alkotmányjogásznál és jogpolitikus csoportokban, amelyek erősebben hangsúlyozzák ebben a modellben is a hatalommegosztás szükségességét. Ez azonban inkább csak a hatáskörök megosztásának sürgetését jelenti, óvatos ellensúlyokat a mindenható parlamenttel szemben és nem a hatalmi ágak megosztását.
Összegezve tehát ezeket a fejtegetéseket, látni kell, hogy az európai parlamentarizmus a hatalom egységén épül fel, és csak az amerikai modell sajátja volt a hatalmi ágak megosztása. Kivételként kell itt leírni az 1830-as évekbeli francia törekvéseket, amikor a francia király hatalmával szemben a feltörekvő polgári-ipari körök a hatalommegosztás elvének beépítésével próbáltak meg az államhatalomból bizonyos részesedést szerezni. Mint tudjuk, ennek volt a teoretikusa Constant Benjamin, akit sűrűn idéztek az elmúlt nyolc évben bizonyos politikai körök és alkotmányjogászok Magyarországon.
Ha tehát az alkotmánytörténeti elemzések a hatalmi ágak megosztását és az európai parlamentarizmust egymástól idegennek mutatják, akkor magyarázatra szorul, hogy 1989 után Magyarországon miért vált mindenütt elsöprővé a hatalommegosztás és a demokrácia azonosítása.
(11.20)
Négy érvet szeretnék ennek megértésére felhozni. Először is a korábbi állampárti rendszer hatalomkoncentrációja miatt, mintegy elméleti visszacsapásként, sokan a demokráciát automatikusan azonosították a hatalommegosztással, nem gondolva arra, ha ezután már a leválthatóvá vált kormánytól is elvesszük a kormányhatalom nagy részét, akkor éppen a leválthatatlan oligarchiák hatalmát növeljük meg ezzel.
Másodszor: a hatalom megosztása és a parlamenti kormánytöbbségen nyugvó kormányhatalom gyengítése felé hatott az a félelem is a '89-es váltáskor, az átfogó alkotmánymódosítás idején, amit az alig meggyökeresedett új pártok éreztek a korábbi egy párttal szemben. Tudniillik bevett nézet volt, hogy a korábbi egy párt, az állampárt még fölényesen megnyeri az első országgyűlési választást az új pártokkal szemben, és az Ellenzéki Kerekasztal pártjait a korábbi állampárt kormánytöbbsége révén könnyedén el tudja majd nyomni az új Országgyűlésben is. Ezért minden megoldást, ami a parlamenti kormánytöbbség hatalmát gyengítette, belevettek a módosított alkotmányba. Ennek érdekében a világ legszélesebb hatáskörű alkotmánybíróságát hoztuk létre, vagy ugyanígy az összes fontos tárgykört kétharmados többséghez kötöttük, lényegében arra kényszerítve a kormányt, hogy csak az ellenzékkel együtt tudjon majd kormányozni.
Nem lehet említés nélkül hagyni azt az elméleti paradoxont, hogy miközben nagy komolyan arról vitáztunk '89 után, hogy akkor most forradalom, vértelen forradalom zajlott le nálunk, és általában a radikális átalakulás euforikus légköre volt jellemző; párhuzamosan a közjogi vitákban a többségi demokráciával szemben álló konszenzuális demokrácia erényét hangoztatták a tömegmédiumokban hangsúlyos politológusok. Ha tehát a politikai demokrácia két formája közül a radikálisabb változtatásokra szabott többségi demokrácia háttérbe szorulását láthatjuk a '89-es alkotmányjogi reform során, akkor azt kifejezetten antiforradalmi alkotásnak lehet utólag minősíteni.
A harmadik ok a hatalom megosztásának mindenekfölé emelésében és a kormányhatalom gyengítésében az előbbihez kapcsolódik. Ugyanis noha tévesnek bizonyult a '89-es félelem a korábbi állampárt fölényes győzelmétől, de az egykor győztes nemzeti konzervatív kormányzat egy olyan médiabirodalommal került szembe, amely mindent a demokrácia győzelmeként értékelt, ami az Antall-kormány cselekvési lehetőségét korlátozta. Ennek menetében srófolta fel a köztársasági elnök hatáskörét - egy esetben kifejezetten az Alkotmánybíróság döntésével szemben -, de maga az Alkotmánybíróság is a médiák hőse volt minden kormányjavaslatot megsemmisítő döntése után, és ez itt is a hatásköre további bővítéséhez vezetett.
Végül, negyedikként jött a hatalom széttagolásának és az erős, ütőképes kormányhatalom gyengítésének érvei mellé a '90-es években kialakult új tulajdonosi rendnek az érdeke a változatlanság biztosításában. A széttagolt államhatalom és a privatizáció gyakorlata révén ugyanis egyszerűen átömlött a korábbi privilegizált rétegek hatalma az új berendezkedés keretei közé, és minden ezzel szemben ütőképes államhatalom ezt fenyegette volna.
Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, hogy ezen feltételek mellett alakult ki Magyarországon egy olyan politikai légkör az elmúlt években, amelyben a parlamenti kormánytöbbségen alapuló kormány hatalmának minden leszeletelése mint a még nem teljes demokrácia kiteljesedése és jobbulása volt interpretálható. Így emelték ki a kormányhatalom és az Országgyűlés alól a társadalombiztosítást, a pénzpolitika felett rendelkező jegybankot, a jogpolitika felett rendelkező országos igazságügyi tanácsot és a büntetőpolitika felett rendelkező ügyészi hierarchiát. Emellett - Nyugat-Európától élesen eltérő módon - még a legfontosabb törvényhozási tárgyak is túlvannak a kormánytöbbség hozzáférésén, és kétharmados többséghez vannak kötve.
Ha látjuk ezeket az eltéréseket a szokásos európai parlamentarizmustól a hatalom szétdarabolása és a felelős kormányzat legyengítése felé, akkor egyszerűen csak megmosolyogtatónak kell tartani azokat a kritikákat, melyek korlátlan hatalomkoncentrációra törekvést vetnek az új kormány szemére, amikor a jogilag korábban szétszerelt felelős kormányzat alapelemeit igyekszik egy-két ponton az új kormányzat visszaszerezni.
Tudjuk, hogy alapvetően már nem lehet a mellényt újragombolni, és csak közelíteni lehet a hatalom mai széttagolásából az európai parlamentarizmusban szokásos kormányhatalom terjedelme felé. Ebben csak kis lépés volt a társadalombiztosítás parlament alá integrálása, és most ezt célozza ez a javaslat is az ügyészség kormány alá rendelésével. Én úgy gondolom, hogy becsületes demokrata, ha minimális felkészültséggel rendelkezik az alkotmányjog és az alkotmánytörténet terén, nem vádolhatja a mostani törekvéseket túlzott hatalmi koncentrációval. Hadd jelezzem rögtön, hogy én nem is a becsületességét akarom kétségbe vonni azoknak a képviselőtársaimnak, akik ezt nyilatkozták az elmúlt hetekben az ellenzék padsoraiból, hanem inkább a megfelelő információk hiányát látom ebben. Egyetlen igazán megfontolandó ellenvetést csak abban látok, amely a legfőbb ügyész igazságügy-miniszter általi egyedi utasíthatóságára vonatkozik. Igaz, hogy a sokszoros garancia ennél eloszlathatja a félelmeket, de ha csak ez lenne az akadály ahhoz, hogy a kétharmados többséget megszerezze ez a törvénycsomag, akkor én megfontolhatónak tartanám ennek esetleges törlését is.
Befejezésül jelzem, hogy a Kisgazdapárt támogatja a beterjesztett alkotmánymódosítást, és kérem az Országgyűlésben helyet foglaló többi képviselőcsoportot, hogy támogassák a kormánynak ezt a javaslatát. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
