DR. TOLLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció nevében az alábbi indokok alapján kezdeményezem a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását a szünetben:
Szalay Gábor képviselő úr azonnali kérdést intézett Kövér László miniszterhez. Úgy érzem, hogy a kérdés elhangzása és a válaszadás során az elnök úr átlépte azt a határt, amit a Házszabály 19. §-a, valamint 119. §-a tartalmaz, illetve megenged. Átlépte azért, mert láthatóan gyenge idegzetű miniszterét úgy próbálta védeni, hogy a Házszabály vonatkozó szabályain túlmutatóan ön érdemben hozzászólt a vitához. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!) Erre önnek módja van abban az esetben, ha lejön az elnöki pulpitusról és a Ház hozzájárulásával szót kér a tárgyban. Nem ezt tette, de nem is tehette - teljesen természetesen. A Házszabály ezt kizárja az azonnali kérdések körében, de ön érdemben nyilatkozott, és ez számunkra elfogadhatatlan.
A másik ilyen észrevétel az, hogy kétperces lehetőség helyett három percet biztosított a miniszter úrnak. Jobban tette volna talán, ha a két percnél marad, mert akkor a kérdés kapcsán kevésbé fokozódott volna az idegállapota.
A házbizottság ülését azért kezdeményezzük, mert szeretnénk tisztázni, hogy ez lesz-e a követendő elnöki magatartás a jövőben, ezt a magatartást kívánják-e az alelnökök követni, vagy pedig visszatérünk a Ház demokratikus stílusához, ahol az elnöknek saját jogai vannak, a minisztereknek, a képviselőiknek pedig azonos jogaik és kötelezettségeik vannak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem