DR. ŐRY CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. ŐRY CSABA
DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Elnök úr! Tisztelt Ház! Valami probléma lehet a mikrofonnal, mert már az előző hozzászólás kapcsán jeleztem, hogy szeretnék reagálni, és valójában Nagy Sándor képviselőtársunk hozzászólásához szeretnék néhány megjegyzést fűzni.
Azzal kezdte képviselőtársunk, hogy méltatlannak tartja ezt a mostani vitát, és azt kell mondanom, hogy ezzel a megállapítással teljes mértékben egyetértek. Nagy Sándor úgy emlí... - úgy említett elégedetlenségéről (Vargáné Kerékgyártó Ildikó: Nyögd már ki!), úgy szólt elégedetlenségéről, mintha nem ismerné azt, hogyan folyik, hogyan működik a kormányzati előkészítő munka, mintha nem tudná azt, hogy egy műhelymunka kereteiben újabb és újabb számok jelenhetnek meg, és a végső szót még nem mondták ki. Ennek ellenére kész tényként, ha úgy tetszik, kampányszerűen kifogásolja, a még nem ismert végeredményt megelőlegezve.
Ugyanúgy reagált és felemlítette a nyugdíj-megállapítási szabályokat és a nyugdíjreformokat. Nem szólt arról, pedig valamennyien tudjuk, hiszen követtük az elmúlt négy évben is a parlament munkáját, és követtük a döntéseket, hogy az a nyugdíjreform és azok a szabályok, amelyek máig érvényben voltak, az akkori legérintettebbek, tehát a nyugdíj-biztosítási önkormányzatok ellenkezésével fogadtattak el, és sokkal inkább szolgálták a mögöttük álló biztosítótársaságok érdekeit, mintsem a nyugdíjasok érdekeit.
Méltatlannak tűnik a vita azért is, mert noha a miniszterelnöki expozéban is elhangzott, világosan, sokszor, újra és újra elmondjuk, hogy a kormány nem a családok szembeállításában, nem a családok egyes tagjainak szembeállításában, nem a társadalom tagjainak szembeállításában, hanem a családok és nemzedékek közötti szolidaritásban érdekelt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Szó volt a nyugdíjemelések, tényleges és valóságos emelések mellett kompenzációkról (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), gyógyszerárakról, mintha ezekről nem lett volna említés.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem