KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten napirend előtt rendkívüli bejelentés hangzott el a Házban. Frajna képviselő úr elsorolta azt, hogy a társadalombiztosításnál milyen ügyekben tettek büntető feljelentéseket. Szóba került ennek kapcsán a tb-önkormányzatok felállása előtt meghozott döntés felülvizsgálata is, és szóba került, hogy a Miniszterelnöki Hivatal illetékese büntető feljelentést tett az E-alap tulajdonába került Wesselényi utcai székházzal kapcsolatban.
Ön által is ismert, hogy ezzel kapcsolatban - igaz, nem ismeretlen tettes ellen - már az előző kormány illetékese is tett feljelentést, sőt, a nyomozás megtagadását követően az ügyészség elutasítása is regisztrálható volt. Azért nem ismeretlen tettes ellen tett az akkori tárca feljelentést, mert el tudtuk olvasni a szerződésen azt a nevet, aki a szerződést aláírta. Az üggyel kapcsolatban a Népjóléti Minisztérium közigazgatási és polgári pert is indított. A büntetőeljárás mellett jelentősége van annak, hogy ezek a perek milyen kimenettel zárulnak. A polgári peres eljárást egyébként az Egészségbiztosítási Pénztár is megindította.
A Wesselényi utcai székház ügye megítélésem szerint akkor zárul megfelelően, ha az akkori alelnök által aláírt szerződés semmissége kimondásra kerül, és az eredeti állapot visszaáll. Erről pedig önök fél éve hallgatnak. Éppen ezért kérdezem a miniszter úrtól: hol tart az elhíresült Wesselényi utcai székház közigazgatási és polgári peres eljárásának az ügye.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem