DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC
DR. BAJA FERENC (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Kovács képviselőtársamhoz szeretnék csatlakozni a szomorúságát illetően. Nem véletlenül és tudatosan egy késői órán állok ezen a pulpituson. Tudatosan választottam ezt az időpontot, nehogy véletlenül olyan típusú politikai vita keletkezzék, amely árthat a területfejlesztés ügyének. Az előző kormány területfejlesztési minisztereként direkt nem úgynevezett televíziós időben, és kifejezetten szakmai hozzászólásra készültem. Szomorúan láttam azt a javaslatot, amely arról szólt, hogy zárjuk le ezt a vitát.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy nem vitatkozhatunk, mert a vita soha nem önmagáért való, hanem azt jelenti, hogy vélhetően a kormánykoalíció oldala nem hallgatta meg azokat az egyébként egyértelműen jó irányú javaslatokat, amelyek arra szólították fel a kormányzatot, és én ebben a hozzászólásban ezt szeretném megismételni, hogy vonja vissza ezt a javaslatot, és az ősz folyamán terjesszen elő egy lényegesen jelentősebb, szakmai konszenzussal, nagyobb politikai konszenzussal, és ugyanakkor - és ez a lényeg - az eddigieknél, az előttünk fekvő javaslatnál egy jóval szélesebb szabályozást.
A képviselőtársaim elmondották, hogy mi a probléma ezzel a jelenlegivel. Sok helyen vitatkoztak ezzel. Nem szeretném megismételni azokat a véleményeket, amelyek arról szólnak, és amelyekkel egyébként egyetértek, hogy egy önkormányzatbarát, és nemcsak települési, hanem kamarai önkormányzatbarát és alulról építkező rendszer folyamatában egy ellentétes szabályozási irányt szeretne megjeleníteni ez a javaslat. Ezzel együtt is azt gondolom, nem ez a legnagyobb hibája, hanem az, hogy érdemben a szituációhoz nem méltó. Nem méltó ahhoz a kihíváshoz ez a javaslat, amely előtt Magyarország áll a következő évtizedekben. Nem méltó ahhoz, hogy e törvénytervezetnek, e törvénymódosításnak jóval szélesebb erővel kellene átalakítania az elkövetkezendő időszakban a területfejlesztés intézményrendszerét azért, hogy Magyarország alkalmas legyen arra, hogy évente több tíz, esetenként több száz milliárd forintnyi fejlesztési forrást integráljon a strukturális alapokon keresztül Magyarország gazdaságába, Magyarország infrastruktúrájába és fejlesztési lehetőségeibe.
Ez a javaslat messze alulmarad, hiszen nem vázolja számunkra azokat az egyébként rendkívül sürgető törvényszerűségeket, amelyeket ezen kihívás érdekében a magyar társadalomnak, a magyar kormányzatnak és a magyar parlamentnek meg kellene tennie.
(20.30)
Ebben az értelemben az igazi kérdéseket és az igazi lényegi problémákat ez a törvényjavaslat sajnos nem taglalja, helyette álvitákat nyit, helyette bedobja a viszály almáját azok közé a települések, kistérségek, régiók, megyék és szakmai csoportok közé, amelyek nem alkalmasak arra, hogy ezt a koncepciót érdemben átalakítva egy olyan közös összefogás intézményrendszerét alakítsák ki, amellyel lehetőség nyílna alkalmazni Magyarországon is a területfejlesztési és a strukturális alapokhoz kötődő intézményrendszer új kialakítását.
Többször elmondtuk, és nem akarom itt megismételni azt, hogy eleve elhibázott volt a területfejlesztés és a vidékfejlesztés összekapcsolása, de ez a törvényjavaslat még a mostani konstrukciójában is szerény ahhoz képest, hogy egy összkormányzati terület- és térségfejlesztés megjelenítésében egyetlen új elemet, egyetlen, a kormányzaton belüli integráns erő megjelenítését sem hozza a tisztelt Ház elé.
Valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarország egyik legnagyobb problémája ma - az előző kormány idején is jelentősen az volt a területfejlesztés szempontjából -, hogy a Magyarországon a kormányzat szerkezete ágazatcentrikus és nem területspecifikus.
A területfejlesztési törvény módosításának egyik legfontosabb előrelépése lehetne az, hogy egy összkormányzati területfejlesztési intézményrendszer feltételeit megteremti. Ma már látjuk, hogy a vidékfejlesztési csúcsminisztérium nem volt képes megteremteni ezt az összkormányzati súlyt, és úgy tűnik, hogy bizony a miniszterelnöki kabinet szétválasztásával, és a két terület kommunikációs zavaraival pláne nem alkalmas arra, hogy ebben a kormányzatban egy egységes, integrált, összkormányzati területfejlesztési politikát valósítson meg.
Erre vonatkozóan ez a javaslat semmilyen módon nem jeleníti meg ezt a problémát. Ennek egyébként sokféle módja van, akár területfejlesztési kabinet létrehozása, akár más típusú kormányzaton belüli intézményrendszer létrehozása kezelhetné azt a kérdést, amelyben a kormányzaton belül a területfejlesztés súlya megnövekszik. Nem történik meg, ilyen javaslat nincs a törvénytervezetben, és úgy tűnik - mivel a kormánykoalíció oldala le szeretné zárni ezt a vitát -, nem is fogják meghallgatni azokat a módosító javaslatokat, amelyek e célt szolgálnák.
Nem öncélú a kormányzaton belül egy területfejlesztési kabinet, vagy egy erőteljesebb összkormányzati területfejlesztés kialakítása. Ez a cél azért lenne üdvös, mert ezen keresztül lehetne a források koncentrációját elérni a különféle ágazatok között arra vonatkozóan, hogy a területfejlesztési programokat egységesebben és hatékonyabban finanszírozza ez az intézményrendszer.
Ez a törvényjavaslat a forrásokról egyáltalán semmilyen formában nem beszél. Megmarad abban az intézményrendszeri átalakításban, amely nem előrelépés, hanem visszalépés. De ezzel együtt is a legnagyobb hibája, hogy nem kényszeríti ki, hogy jóval jelentősebb forrásokat kapjon a területfejlesztés az elkövetkezendő időszakban.
A területfejlesztés forrásainak integrálása az előző kormányzat számára is egyik lépésről a másikra haladt. Nem volt maradéktalanul sikeres, ezt őszintén mondhatom. Éppen ezért sajnálom, hogy pontosan azt az eszközrendszert, amely, egy parlamenti többpárti demokráciában igenis a pozitív nyomásgyakorlás eszközrendszerét jelenítheti meg az ágazati kormányzással szemben. Egy területspecifikus progresszív gondolkodásmód, egy alulról építkező finanszírozási rendszer megjelenítéséhez nem nyújt segítséget ez a törvénytervezet, nem kéri a parlamenti demokrácia pozitív eszközrendszerét. Hiszen, mondjuk meg őszintén, a kormányzat ágazatközpontú gondolkodásmódjával szemben igenis a parlament az, amely sokkal inkább területspecifikus elképzelésekben tud gondolkodni, és sokkal inkább a parlament az, ahol a térségben, területen megválasztott képviselők szövetségesei lehetnek egy ilyen rendkívül progresszív, és az Európai Unióban egyébként már akár a tartományi rendszerben, akár a térségi rendszerben megszokott és gyakorlott gondolkodásmódnak.
Tehát hiányolom azt, hogy ebben a területfejlesztéshez kötődő finanszírozási rendszerben nincs olyan javaslat, amelyet támogathatnánk, amely pozitív módon akár a Vidékfejlesztési Minisztérium égisze alatt, akár egy területfejlesztési kabinet égisze alatt az elkövetkezendő időszakban növekvő forrásokat jelenthetne a területfejlesztés számára.
Ebben a törvénytervezetben nem jelenik meg kiemelten a területrendezés problematikája, márpedig az egyik legkomolyabb lemaradás e területen van; nem annyira az intézményrendszer kiépítésében, mint abban, hogy nem világos a területrendezési tervek integrációja, és bizony késésben van az országos területrendezési terv elfogadása is. Ennek a törvényjavaslatnak pozitív prioritást kellene adnia e területen, és szembe kellene néznie azzal a kihívással, hogy vajon ezek a területrendezési tervek egyrészt mikorra készülnek el, másrészt hogyan integrálódnak az önkormányzatok és a parlament területrendezéshez kötődő jogalkotási rendszerében. Mi a kétharmados és mi az egyszerű többségű, és hogyan jön létre az a tervhierarchia, amelyet immáron az Alkotmánybíróság döntése után a kormánykoalíció és a tisztelt kormány a parlament számára rendelkezésre bocsáthatna?
Márpedig ez lenne a kivezető út egy olyan típusú területfejlesztés számára, amely nem annyira projekt-, mint programcentrikus. Ezek a programcentrikus területfejlesztések csak területrendezési terveken alapulhatnak. Ezeknek a területrendezési terveknek az elfogadása, egyeztetési mechanizmusa hiányzik, és ha ebben a törvénymódosításban nem rendezzük, akkor a későbbiekben olyan partikuláris részvitákat fog eredményezni, amelyek lehetetlenné teszik, hogy szakmai, szakmapolitikai és finanszírozási konszenzus keretében eljussunk végre a programelvű területfejlesztés irányába.
Egyáltalán nagyon kevéssé foglalkozik ez a javaslat az Európai Unió azon szakmai igényeivel, amelyek nem elsősorban a regionális intézmények kialakítását, hanem azokat az igényeket jelenítik meg, amelyek a programfinanszírozáshoz, a tervelfogadáshoz és az úgynevezett kofinanszírozási területhez kötődnek.
Ha ezt a javaslat a tisztelt Ház elfogadja, ugyanakkor vélhetően az elkövetkezendő időszakban más ilyen típusú javaslatot nem fog elfogadni - hiszen nem gondolom, hogy ha most ez a javaslat átmegy a Házon, akkor majd egy év múlva egy új területfejlesztési törvényt fogunk elfogadni. Nyilvánvalóan ezzel lényegében a ciklus végéig megszűnik az a lehetőség, hogy még egyszer területfejlesztéssel foglalkozzon a tisztelt képviselő hölgyek és urak közössége; akkor ebben a törvényjavaslatban, és a törvény elfogadása után nem teremtődnek meg azok a szervezeti, személyi és pénzügyi garanciák, amelyek kikényszeríthetik a következő ciklusig, vagyis 2002-ig azt, hogy Magyarországon az európai uniós finanszírozásnak megfelelő tervhierarchia és intézményrendszer épüljön ki.
Ennek ugyanis nemcsak a statisztikai régiók kialakítása a feltételrendszere, hanem olyan típusú tervhierarchia, forrásfinanszírozási rendszer kialakítása, amelynek kialakítását ez a törvénytervezet nem taglalja, nem kellő szigorral alakítja ki ezt az intézményrendszert.
Úgy érzékelem, hogy ez a javaslat kicsit elvérzett a kormányzaton belüli egyeztetések asztalán, és azt is problémának látom, hogy azt a döntő kérdést, hogy tulajdonképpen Magyarország az európai uniós csatlakozás során hogyan fog pályázni a strukturális alapok forrásaira, nem rendezi. Nem rendezi azt, hogy egy egységes nemzeti fejlesztési koncepció keretében, vagy pedig a különálló régiók keretében folyik majd a tervtárgyalás. Márpedig, ha ezt ebben a törvényben nem rendezzük, akkor nem tudunk szakmailag felkészülni az elkövetkezendő időszakban.
(20.40)
Szembe kell nézni azzal, hogy ennek a Háznak és a kormánynak döntenie kell erről. A kormány fogja benyújtani a nemzeti fejlesztési programot, és ennek alá lesznek rendelve a régiók, vagy pedig a régiók önállóan nyújthatják be ezeket a programokat.
Ráadásul ez a törvénytervezet nem néz szembe azzal a dilemmával, hogy miközben a vidékfejlesztési csúcsminisztérium a területfejlesztés gazdája, aközben a Miniszterelnöki Hivatal a koordinációs gazdája, aközben külön Phare-minisztérium van, amelyik egyébként az előcsatlakozási forrásokhoz kötődően külön forráskasszával rendelkezik, és mindeközben jelen pillanatban az ipari minisztérium az, amelyik hivatott az úgynevezett nemzeti fejlesztési program kidolgozására, ahol a regionális metszethez kötődő kutatásokat nem látja a tisztelt Ház.
Mindezek alapján én úgy érzékelem, hogy nagyon kis léptékű ez a módosítás. Maga a helyzet, maga az igény és maga az ország lehetősége, amivel az elkövetkezendő időszakban az európai uniós forrásokhoz hozzájuthatunk, egy szigorúbb, határozottabb és keményebb változtatást igényel.
Nemcsak az a problémám tehát ezzel a tervezettel, hogy rossz irányú, hanem az is, hogy kis léptékű. Nem számol azzal, hogy ha most nem egy jelentősebb változtatással nézünk szembe szakmai, szakmapolitikai konszenzus alapján, akkor nem jön létre az a törvényi kényszerítő erő, amely új esélyt adhat valamennyi politikai párt támogatásával ennek az országnak, és valóban az európai uniós finanszírozásnak megfelelő, szakmailag jól elfogadott területfejlesztési törvény állhat elő.
Éppen ezért tisztelettel szeretném kérni azt, miniszter úr, hogy fontolja meg nemcsak az ellenzék oldaláról, hanem a kormánykoalíció képviselőinek is a jó szándékú javaslatát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Annak idején is szó volt arról, hogy ilyen típusú konszenzussal...
