DR. BOROS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. BOROS IMRE
DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt hiszem, hogy a kétperces időterjedelem elég lesz ahhoz a két dologhoz, amit most el akarok mondani: az egyik a törvény hiánypótló jellege, a másik a vita obstruktív jellege.
A területfejlesztési törvényt 1996-ban fogadta el a Ház, de sajnos nem végzett teljes munkát abban a tekintetben, hogy az Európai Unió forrásait ide kanalizálja, és azokat felhasználható forrásokká tegye. Ennek a hátrányát, az ódiumát a mai napig szenvedjük, sőt - ezt tisztelt ellenzéki képviselőtársaimnak el kell mondani - ennek következtében az 1998-1999. évre az Uniótól e célra rendelkezésre álló források teljesen elapadtak. A törvény azért hiánypótló, hogy ezek a források újra meginduljanak, még abban az esetben is, ha nyilvánvaló, hogy minden ilyen törvény a jövőben különféle módosításokon fog átesni, továbbfejlődik akár a gazdasági régió irányába, akár politikai és közigazgatási irányba is fejlődhet, de ez a jövő kérdése. Tulajdonképpen eddig is forrásoktól estünk el, de ha ennek tükrében, ezt tudva két évben számszerűsítjük, akkor legalább 20-25, de lehet, hogy 30 millió eurótól esünk el.
A magam részéről inkább lényegre törő hozzászólásokat várnék - nem vagyok a vita ellen -, nem pedig olyan dolgoknak az előrevetítését, amelyek egyrészt a jövőben megoldódhatnak, viszont hátráltatják annak a hiánynak a gyors pótlását, ami például azt akadályozza, hogy az év végén Brüsszelnek leadandó nemzeti terv jól felkészült regionális fejezetekkel egészüljön ki, hiszen ha a vita nem fejeződik be, akkor a régiók feltehetően elbizonytalanodnak, gyenge munkát produkálnak, és ez alapján tényleg nem lehet forrásokhoz jutni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem