DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Minősíthetetlen, ami az előbb történt a Magyar Országgyűlésben. (Közbeszólások minden oldalról: Úgy van! Úgy van! - Az elnök a csengő megkocogtatásával kér csendet.) A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja a házbizottság ülésén kezdeményezte, hogy ennek az egyébként rendkívül fontos törvénynek az általános vitáját ezen az ülésszakon ne zárjuk le.
Képviselőcsoportunk kezdeményezte, hogy ősszel folytatódjon az általános vita, hiszen nemcsak az ellenzéki pártok soraiban, hanem a kormánypárti képviselők soraiban is megfogalmazódott olyan javaslat, amely szerint bizonyos kérdésekben alapjaiban át kellene ezt a törvényt alakítani. Ha a fideszes képviselő hölgyek és urak délelőtt itt lettek volna, és figyelemmel kísérték volna a vitát, akkor ezt saját maguk is megtapasztalhatták volna. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Itt voltunk!)
(20.00)
Tehát mi arra készültünk, hogy az a 18, egyébként írásban bejelentett hozzászóló, akinek a neve itt szerepel a kiosztott lapon és aki nem tudott délelőtt szót kapni, ma este még elmondhatja az észrevételeit, és kísérletet tesz arra egyébként, hogy a törvényt jó irányba, az államosított területfejlesztés helyett egy valóban alulról építkező területfejlesztési intézményrendszer irányába befolyásolja.
Nos, nemhogy azt a javaslatunkat nem hallgatta nyitott fülekkel Torgyán miniszter úr, amely szerint mi azt kértük volna ma ügyrendi javaslattal, hogy ne záruljon le az általános vita és a nyáron még legyen mód dolgozni ezen a törvényjavaslaton, nos, ehhez képest érkezett egy ügyrendi javaslat, hogy már most zárjuk le a vitát, és semmi szükség azokra a hozzászólásokra, amelyeket még előzetesen bejelentettek.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Magyar Szocialista Párt és (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a Szabad Demokraták Szövetsége élt az ellenzéknek adott lehetőséggel...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem