BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitához jutottunk ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása során, és ezt azért tartom szerencsésnek, mert a részletes vita, illetve a részletes vita tagolása a korábbinál is világosabbá teheti számunkra, hogy miről is folyik a vita. Az általános vita a múlt héten úgy tűnhetett azoknak, akik az általános vitát figyelemmel kísérték, hogy döntően a preambulum egyes mondatai köré összpontosult, és olyan félreértések keletkezhettek a vitát figyelemmel kísérőkben, mintha a preambulum egyes mondatainak megváltoztatása változtathatna a dolog lényegén.
Hogy most a részletes vitában, az első vitaszakaszban a törvénynek azokról a szakaszairól beszélünk, amelyek törvényjavaslat rendelkezéseiben szereplő legfontosabb kérdésre irányulnak, mód nyílik arra, hogy valójában arról beszéljünk, amit annak a javaslatnak, ötletnek az alapján, amit Nemeskürty István tanár úr sok-sok hónappal, talán több mint egy évvel ezelőtt megfogalmazott, a kormány elhatározott, és amit az Országgyűlés jobboldali többsége ezzel a törvényjavaslattal törvénnyé kíván változtatni. Nevezetesen, arról az elképzelésről, hogy a magyar királyok koronáját a Nemzeti Múzeumból az Országgyűlés épületébe, az Országházba helyezzék át, erről szól ugyanis a törvényjavaslat 2. és 3. §-a. Csak a rend kedvéért említem, hogy az 1. § első részével, amely magát az ezeréves államiság tényét, és annak méltatását tartalmazza, ezzel a paragrafussal egyet is értünk, ezzel nem kívánok foglalkozni a részletes vitában.
A 2. és 3. §-sal viszont kívánok foglalkozni, amely magát ezt az áthelyezést és a korona új elhelyezését rögzíti, mert szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ez a paragrafus a köztünk lévő vitának a lényege. Ezzel az áthelyezéssel kapcsolatban, a koronának az Országgyűlés épületébe hozatalával kapcsolatban két típusú ellenvetés merült fel az elmúlt hetek-hónapok vitájában, és mind a két ellenvetéssel érdemes foglalkoznunk. Az egyik ellenvetés költségek és technikai problémák felsorolása volt az elmúlt vitákban; költségeké, mert hiszen itt arról van szó, hogy a Nemzeti Múzeum épületében létrehozták a korona és a koronázási jelvények méltó és biztonságos elhelyezésének feltételeit, és ez nem ingyen volt, hanem olyan 100-150 millió forintos költséggel járt. Ezeket a költségeket az előző kormányok biztosították, és ennek megfelelően sikerült kialakítani a Nemzeti Múzeumban, a magyar nemzet történetének legfontosabb tárgyi emlékeit őrző intézményben a korona őrzésének, a korona megtekintésének, a korona látogatásának méltó feltételeit.
Ehhez képest javasolja a kormány ebben a törvényjavaslatban, a 2. és 3. §-ban, hogy a korona elhelyezésének új helye az Országgyűlés épülete legyen, ami azt jelenti, hogy mindazokat a feltételeket, amelyek a biztonságos elhelyezéshez, őrzéshez szükségesek, még egyszer létre kell itt hozni. Tegyük hozzá, hogy a bizottsági vitákban, a plenáris ülésen és a sajtóban is ismertté vált, hogy van egy további elképzelés a korona és a koronázási jelvények továbbköltöztetésére a Várba, ami azt jelenti, hogy harmadszor is létre kell hozni ezeket a feltételeket, a költségek harmadszor is felmerülnek. (Dr. Dávid Ibolya: Hol van ez a törvényben?) Azt gondolom, hogy ez önmagában véve is legalábbis meggondolkodtatóvá teszi, hogy helyes-e ez a javaslat.
Van egy második, ha úgy tetszik, technikai, de ha úgy tetszik, több mint technikai észrevétel, nevezetesen az, hogy helyes-e, biztonságos-e, jót tesz-e ezeknek az egész magyar társadalom szemében becses történelmi ereklyéknek ez a költöztetés, ez az áthelyezés; számos szakember - akik ennek a kérdésnek valódi szakemberei, muzeológusok - hangsúlyozta, hogy ez ártalmas lehet.
Aztán van egy történeti észrevétel, ez is fontos észrevétel, hiszen éppen azok szemében, akik az egész javaslatot a magyar történelem emlékeinek tiszteletére hivatkozva teszik, fontos észrevétel kell hogy legyen, hogy a koronázási jelvények közül a palást elkülönítése, olyan őrzési helyzet megteremtése, amikor a koronát és a többi koronázási jelvényt elhozzák a Nemzeti Múzeumból, és a palástot technikai okokból ott hagyják, egyszerűen történetileg hiteltelenné teszi ezt a megoldást. Azt gondolom, hogy ezek az ellenvetések, amelyeket sokszor és sokaktól hallottunk az elmúlt hetekben, önmagukban is elegendőek kellenének hogy legyenek ahhoz, hogy a kormány javaslatát az Országgyűlés ne fogadja el.
Azt gondolom azonban, hogy célszerű, ha a kérdés végiggondolásában továbbmegyünk, és feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy helyes-e az, amit ezzel a lépéssel - a koronának és a koronázási jelvényeknek az Országház épületébe való áthelyezésével - a kormánykoalíció kifejezésre akar juttatni. Azért valljuk be, hogy az igazi kérdés nem az, hogy mibe kerül ez a dolog, az igazi kérdés nem az - bár az is nagyon fontos kérdés -, hogy jó-e maguknak a szóban forgó tárgyaknak az, hogy hurcolják őket egyik épületből a másikba. Az igazi kérdés az, hogy mi a mondanivalója ennek a lépésnek, mi a mondanivalója annak, hogy a koronát és a koronázási jelvényeket kihozzák a múzeumból, mi a mondanivalója annak, hogy az Országház épületében kívánják elhelyezni. Mit is jelent ez? (Közbeszólás: Átmenetileg!) Átmenetileg, teszi hozzá egy képviselőtársam. Mi ennek a mondanivalója? Azt gondolom, hogy ebből a szempontból érdemes egy kicsit végiggondolni azt, hogy mi ennek a lépésnek a társadalmi, történeti üzenete.
(15.40)
Föltehetik persze a kérdést képviselőtársaim: miért is kell nekünk itt, az Országgyűlésben történelemmel foglalkozni? Miért is kell történeti üzenetek, a történelmi tudat különböző kérdéseiről vitatkoznunk? Én ezzel a kérdéssel egyetértek. Én is azt gondolom, nem helyes, hogy a Magyar Országgyűlésben arról vitatkozunk, hogy kinek mi a felfogása koronáról, köztársaságról, koronázási jelvényekről, Szent Istvánról, másokról. Azt gondolom, hogy ezeknek a vitáknak a történettudomány műhelyeiben, az egyetemeken, az iskolákban, az irodalomban a helye. (Csurka István: Viszont nincs rá pénz!) Mi a magunk részéről nem is hoztuk volna ide. Mi a magunk részéről megelégedtünk volna azzal, hogy szülessen egy emléktörvény a magyar állam fennállásának ezredik évfordulójára, egy olyan szöveggel, amiben előzőleg a politikai erők, a parlamenti pártok meg tudnak egyezni, úgy, ahogy ez korábban, tíz évvel ezelőtt, az 1956-os forradalom emlékét megörökítő törvénnyel történt, és akkor nincs szükség arra, hogy a vita itt, az Országgyűlés plénumán meg az Országgyűlés bizottságaiban folytatódjék.
A miniszter asszony és a kormány azonban egy másik utat választott, azt az utat választotta, hogy egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé, amelyről a sikertelen előzetes egyeztetés után pontosan tudta, hogy az Országgyűlés két ellenzéki pártjának támogatását nem fogja élvezni. Ezek után nem tehetünk mást az Országgyűlés plénumán sem, mint hogy magunk is belemegyünk azoknak a kérdéseknek a tárgyalásába, amely kérdések tárgyalását a kormány ezzel az országgyűlési lépésével ránk kényszerített. És akkor föl kell tennünk a kérdést valóban: mit is jelent ez a politikai lépés, a királyi koronának az Országgyűlés Kupolatermében való elhelyezése? Azt gondolom, hogy akkor két kérdésről kell beszélni: mi a jelentése a magyar történelemben és napjainkban az Országház épületének, és mi a jelentése az egykori királyi koronának? Ez a két kérdés.
Kezdjük az előbbivel, az Országházzal, az Országgyűlés épületével! Ezt az épületet a század első éveiben emelték az akkori, a dualizmus keretei között létező Magyarország törvényhozásának székhelyéül. Az eltelt több mint kilencven évben azonban ez az épület és az előtte lévő tér, a Kossuth tér egészen különleges szerepet játszott a magyar társadalom életében, a magyar történelemben. Ez a tér ebben a sok-sok évtizedben a magyar történelemben a forradalmak, a múlttal való szakítás, a múlttal való szembefordulás legfontosabb eseményeinek volt a székhelye. Ezen a téren kiáltották ki a köztársaságot 1918-ban, az őszirózsás forradalom idején. (Csurka István: Bizony! - Közbeszólás az MDF soraiból.) Ezen a téren kiáltották ki a köztársaságot 1946-ban, a második világháborút követően. Ezen a téren kezdődött az 1956-os forradalom, 1918 és 1946 méltó örököse, és ezen a téren kiáltotta ki az itt jelen levő Szűrös Mátyás képviselőtársunk egy társadalmi egyetértés eredményeképpen 1989-ben a harmadik Magyar Köztársaságot. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) Ez az épület, tisztelt Országgyűlés, a köztársaság legfontosabb intézményeinek a székhelye: mindenekelőtt az Országgyűlésé, de a második világháború vége óta az államfőé és a miniszterelnöké is. Tehát a köztársaság intézményeinek székhelye az Országház.
Ezek a történelmi események, amelyek 1918 óta ehhez az épülethez és ehhez a térhez kötődnek - ahhoz a térhez, ahol január 1-jén ezt a bizonyos ceremóniát a kormánytöbbség le kívánja folytatni -, világossá tették, hogy a magyar társadalom, miközben őrzi és tiszteli azokat a hagyományokat, amelyek az ezeréves magyar történelem fontos pontjai, kezdve a honfoglalástól és az államalapítástól; ezekben az eseményekben, a Kossuth térhez és az Országház épületéhez kötődő eseményekben mindig benne volt a magyar társadalomnak az a törekvése, hogy azzal, amivel ebben a magyar történelemben szakítani kell, azzal szakítani legyen képes. Hiszen szakítást jelentett a dualizmus korával, az első világháborúval, mindazokkal a folyamatokkal, amelyeket Bibó István mint a zsákutcás magyar történelem fontos fejezetét rajzolt meg ismeretes tanulmányában, szakítást jelentett 1918-ban az őszirózsás forradalom és az első köztársaság kikiáltása. Szakítást jelentett ennek a zsákutcás magyar történelemnek a következő szakaszával, a Horthy-korral, a Horthy-korszak által Magyarország számára előidézett világháborús kataklizmával a második Magyar Köztársaság kikiáltása, szintén a Kossuth téren, 1946 februárban. És szakítást jelentett '56 is, szakítást jelentett '56, amelynek nem volt ideje arra, amire '89-ben volt idő: a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltására a népköztársaság helyett; és szakítást jelentett '89 is. És '89-nek egyértelmű volt az az állásfoglalása, hogy 1989 '45-46-hoz, a második Magyar Köztársasághoz és nem '45-46 elé, a magyar királysághoz akar visszatérni. Azt gondolom tehát, egyfelől világos, hogy mit szimbolizál ez az épület és ennek az épületnek a környezete.
A másik oldalon: mit is jelent 1999-ben, az ezredfordulóhoz közeledve, az államalapítás ezredik évfordulója előtt egy évvel és két héttel, mit is jelent a korona, a királyok koronája? Sok mindent! Nem vitás, hogy a korona egy olyan ereklye - és mint ereklye, egy olyan történelmi szimbólum -, amelyben ma is velünk van a magyar állam, a magyar nemzet múltja, az államé egy híján ezeréves, a nemzeté ennél hosszabb - velünk van. Velünk van Szent István, velünk van Hunyadi Mátyás, de tegyük hozzá, hogy nemcsak a magyar állam léte és függetlensége, hanem velünk van a magyar állam függetlenségének elvesztése is, mert hiszen ez a korona évszázadokon keresztül idegen uralkodók kezében, ha úgy tetszik, idegen uralkodók fején volt. Ez egy ilyen jelkép, amiben a magyar történelem egész ellentmondásossága jelenik meg a mi szemünkben, és ezért nagyon fontos, hogy ezt az ereklyét, ezt a jelképet a múlt megtestesítőjeként és nem a magyar társadalom jelenének szimbólumaként tekintsük.
Tisztelt Országgyűlés! Tegyük hozzá, hogy úgy, mint Szent Korona, úgy, mint a magyar Szent Korona nevében, úgy mint, a magyar Szent Korona országai - emlékeznek még erre a kifejezésre -, így ez a szóösszetétel hosszú-hosszú évtizedeken keresztül, a kiegyezéstől a második világháború végéig olyan dolgokat is megtestesített az emberek gondolkodásában, mint - ismétlem - a Bibó István által zsákutcásnak nevezett magyar történelem, a társadalmi különbségeken, milliók alávetettségén, a jogkülönbségeken alapuló társadalmi berendezkedés, Bibó István kifejezésével: rendies magyar államberendezkedés és társadalomberendezkedés, amely, mint Bibó mondja, a második világháború végéig élt együtt a magyar társadalommal, és amellyel a magyar társadalom szakítani próbált már '18-ban és '46-ban, és ez a szakítás, reményeink szerint, '89-ben vált véglegessé. És benne van ebben a szóösszetételben, amikor a magyar Szent Korona országairól beszélnek, a magyarság közép-európai, kárpát-medencei felsőbbrendűségére vonatkozó elképzelés (Dr. Dávid Ibolya: Jaj, ne! Ne tegye ezt!), mert hiszen amikor Szent István-i állameszmét, Szent István-i gondolatot emlegettek évtizedeken keresztül, akkor azon ezt értették.
(15.50)
Világossá kell tennünk, amikor erről a törvényjavaslatról beszélünk, hogy miről is van szó. Világossá kell tennünk valamennyiünknek, hogy amellett, hogy látjuk a magyar történelemben a folytonosságot, vállaljuk és tiszteljük mindazt, ami ebből az ezeréves múltból ránk is tartozik, világossá kell tennünk, hogy 1918, 1946, 1956 és 1989 szakításait is a magunkénak tekintjük-e, ahogy 1989-ben ezt a szakítást a múlttal, a rendies, a zsákutcás magyar történelemmel magukénak tekintették azok a politikai erők, amelyek '89-ben mintha egyetértettek volna; vagy nem ez a helyzet, vagy a kormánytöbbség elutasítja a rendies múlttal való szakítás gondolatát, és ezzel az áthelyezéssel, a koronának, a köztársaság szimbolikus épületébe való elhelyezésével azt kívánja kifejezni, hogy ott kívánja folytatni a magyar történelmet, ahol az 1944-45-ben abbamaradt. Ez az igazi kérdése ennek a törvényjavaslatnak!
Tisztelt Országgyűlés! A kormánypárti többség elfogadott egy kormányprogramot másfél évvel ezelőtt, amelynek az volt a címe, és ma is ez van kiírva a kormányszóvivői tájékoztatókon, hogy "Az új évezred küszöbén". Ezt a törvényjavaslatot tárgyalva és vitatva nekem az a benyomásom támadt, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök elérkeztek az új évezred küszöbére, körülnéztek, és sarkon fordulnak. (Moraj a Fidesz soraiban.) Legyenek nyugodtak, tisztelt képviselőtársaim, lesz, aki továbbmegy az új évezred felé! Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
