DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napirenden korábban szereplő vitától eltérően meglehetősen nyugalmas vita a mostani törvény vitája, egy olyan vita, amelyben a felszólalók pártállástól függetlenül érthetnek egyet egymással, így én is jelenthetem, hogy az SZDSZ képviselőcsoportja a törvényjavaslatot támogatja, annak az általános vitára bocsátását is támogatta, és vélhetően a végszavazásnál is igennel fogunk szavazni.
Nyilvánvaló, hogy az Alkotmánybíróság döntéséből eredő szükségszerű technikai módosítások nem váltanak ki vitát; az eddigi vezérszónokok sem ezt a részét vitatták a törvényjavaslatnak, inkább azt az elemét, amely túlmegy az Alkotmánybíróság döntéséből fakadó módosítási szükségességen, nevezetesen: a népszavazás kérdésének rendezésén.
Én is ehhez szeretnék néhány szót hozzáfűzni, előrebocsátva azt, hogy természetesen ez a törvényjavaslat valóban csak egy technikai módosításra vállalkozik, és ilyen értelemben vitatható, hogy érdemes volt-e ehhez a javaslathoz hozzákapcsolni ezt az egészen komoly elvi kérdést, amiben sok érv és ellenérv hangzott el a korábbi hozzászólók részéről is. Legutóbb éppen Pokol Béla mondott szerintem is nagyon megfontolandó szempontokat a szabályozás mellett.
Ha pedig ezt az előterjesztő beletette a törvénybe, akkor megkérdezhetjük, hogy miért nem tett bele még néhány olyan elemet, amiről célszerűbb lenne most dönteni, és nem közelebb a választási időponthoz. Úgy gondolom, hogy minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál kisebb az esélye annak, hogy létrejön a kétharmados többség a választójogi törvény módosítására.
Milyen pontokra gondolok? Csak példálózva: ilyen lehetséges szabályozás, amiben konszenzust lehetne kialakítani, az egyik elem, amire Pokol Béla is utalt az imént, a kampányfinanszírozás újragondolása. Ezt lehet szélesebb körben, az egész pártfinanszírozás kérdéskörében, de lehet szűkebb körben, kizárólag a kampányfinanszírozás szigorítása, az összeghatárok változtatása, esetleg a szankciók vagy a számonkérés hatékonyabbá tétele útján.
Ilyen pont lehet, amit az SZDSZ képviselőcsoportja örömmel látna, a kampányidőszak időbeli korlátainak változtatása, nevezetesen: a kampányidőszak rövidítése, csökkentése, amely a kampányköltségek csökkentését is eredményezi. Hiszen míg 1990-ben az addig a magyar társadalom előtt teljességgel ismeretlen politikai tényezők versenyéhez egy viszonylag hosszú, akkor közel 90 napos kampányidőt tett lehetővé a törvény, ezt az időközben bekövetkezett változások némileg rövidítették, de még így is sok európai ország gyakorlatához képest nagyon hosszú a kampányidőszak.
Minden egyes nap tízmilliókban számítható reklámköltség, hirdetési költség, plakátköltség s a többi megtakarítást eredményezhet. Azt gondolom tehát, hogy érdemes lenne a választási eljárási törvény módosításánál azon gondolkodni, hogy ez a kampányidőszak hogyan legyen csökkenthető, és bizonyos értelemben tanulni az előző módosítás hibájából. Őszintén be kell ismerni, hogy az előző ciklusban az erre irányuló törekvés nem volt igazán sikeres, mivel nem korlátozta a kopogtatócédula gyűjtésének idejét. A törvény értelmében tehát lehetővé vált, hogy azon a napon, amikor megkapják az állampolgárok a kopogtatócédulát, már gyűjthető is lett ez a kopogtatócédula. Így hiába volt benne a törvényben az, hogy a kopogtatócédula-gyűjtési időszak bizonyos hetet vesz igénybe, az ez előtt kézhez kapott kopogtatócédulákat szankció nélkül lehetett gyűjteni, tehát végső soron nem rövidült a kampányidőszak.
Lehetne még sorolni ezeket az ötleteket, amelyek mindenekelőtt technikai módosítások, tehát nem igazán koncepcionális módosítások, hiszen azt gondolom, azt be kell látni, hogy az a nagy, átfogó választási eljárási vagy választójogi törvénymódosítási szándék, aminek nekifogott a hat párt, nem ért el sikert. Mondhatnám úgy is - a felelősséget senkire nem hárítva -, hogy kudarcot vallott ez a kísérlet. Akkor meg kellene nézni, hogy mik azok a technikai kérdések, amelyek erőteljesebben a választási eljárási kódexhez kötődnek, és amelyekben változtatást lehet elérni.
Úgy gondolom, hogy szerencsésebb lenne a népszavazás kapcsán most beterjesztett változásokat egy ilyen törvény keretében rendezni, ugyanis a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a dolognak két oldala van: előnyök és hátrányok számbavétele a mi feladatunk.
A népszavazási kezdeményezés egyik előnye, hogy megnyitja a lehetőséget a közvetlen demokrácia gyakorlásához, megnyitja a lehetőséget ahhoz, hogy az aláírásgyűjtő polgárok tematizálják a politikát, és ne a politika határozza meg azokat a kérdéseket, amelyekről dönteni kell; megnyitja a lehetőséget a közvetlen választópolgári kezdeményezésre.
Ez a lehetőség a magyar törvényben hosszú ideig egészen unikális, egyedülálló volt a nemzetközi gyakorlatban, hiszen olyan népszavazási törvényünk volt, amely a népszavazási kezdeményezést rendkívül könnyűvé tette, tehát viszonylag alacsony, százezres aláírási küszöbhöz kötve, nagyon könnyűvé tette azt, hogy elinduljon egy népszavazási kezdeményezés, ugyanakkor az érvényességi és eredményességi szabályokkal rendkívül nehézzé tette a sikeres népszavazás lebonyolítását.
Ez a törvény tulajdonképpen lényegesen lecsökkenti a népszavazási időszakokat, hiszen minden negyedik évben az általános választások - úgy országgyűlési, mint önkormányzati választások - idejében praktikusan lehetetlenné teszi a népszavazási kezdeményezés lebonyolítását.
Ezt a fajta lehetetlenné tételt az indokolná elvi szinten, ha azt mondanánk, hogy túl sok olyan kezdeményezés van, amely elvitte az általános választások témájától a politikai közfigyelmet, és túl sok népszavazási kezdeményezés darabolta volna fel az elmúlt tíz esztendő normális, közvetett demokráciájának működését.
(19.40)
Ugyanakkor azonban azt kell látnunk, hogy ez nem így volt. Az összesen több mint 10 év alatt három sikeres - bocsánat, két eredményes - népszavazásra került sor, 1989 őszén, majd 1997-ben. Volt még egy eredménytelen kezdeményezés 1990 nyarán, ezt leszámítva csak kezdeményezések voltak, de olyan, amelyből népszavazást tartottak, nem volt. Tehát én úgy gondolom, hogy azoknak az érve, akik azt mondják, hogy nem kellene tovább szűkíteni a népszavazási lehetőségeket, súlyos érv. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy a magam részéről engem meggyőznek azok az érvek, amelyeket Pokol Béla felsorolt, mindenekelőtt a kampányfinanszírozás érvei.
Én azt gondolom, hogy ezek nagyon súlyos érvek és figyelemre méltó érvek, tehát ha végül is úgy alakul ennek a törvénynek a sorsa, hogy ezen pontokban nem lesz meg a szükséges támogatás, és marad a népszavazási kezdeményezés, úgy, ahogy a jelenlegi szabályok ezt előírják, akkor mindenképpen szükség van egy olyan korlátozó rendelkezésre, amelyre Pokol Béla utalt, hogy ne lehessen ezeken keresztül kijátszani a kampányfinanszírozási törvényeket, ne lehessen egy népszavazási kezdeményezéssel és annak folytán lefolytatott kampánnyal kibújni a szigorú kampányfinanszírozási törvények alól.
Ha pedig ezt a szempontot vesszük figyelembe, én a magam részéről nyitott vagyok arra, hogy egyszerűbb megoldás az itt előterjesztett törvénynek a támogatása, tehát ilyen technikai módon kerüljük ki a bonyodalmakat. Ráadásul politikailag is tisztábbá tehető úgy, mind az önkormányzati választás, mind az országgyűlési választás, ha nem egy nagyon népszerű, de ugyanakkor az ország egész jövője és sorsa szempontjából nem perdöntő kérdés helyett valóban a választási programok vitájára koncentrálódik az országgyűlési választás, illetőleg az önkormányzati választás, mint ahogy erre Salamon László a felszólalásában utalt.
Tehát én a magam részéről a további tárgyalásokra a nyitottságunkat szeretném kifejezni. Mindkét érv és mindkét oldal érvei mellett vannak súlyos érvek, a lényegi kérdésekben, az alapkérdésekben azonban - ahogy a bevezetőben is említettem - mi is támogatjuk a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és a Fidesz soraiban.)
