CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Amikor felszólalásom címét megadtam az elnök úrnak - Az éhség -, nem Knut Hamsunra, a nagy norvég íróra gondoltam, még csak nem is a legnagyobb életbőségből gazdálkodó magyar íróra, Móricz Zsigmondra - aki, amikor Zilahy Lajos összehozta a népi írókat a reformokat ígérő Gömbös Gyulával, a maga hozzászólásában kommentár nélkül felolvasta egy zsellér, egy falusi szegény ember napi ételadagját -, hanem azokra a honfitársainkra, magyarokra, akiknek ma a polgári Magyarországon még ennyi sem jut, vagy még mindig csak ennyi jut; s nagyrészt ugyanúgy önhibájukon kívül, mint ahogy Móricz szegény parasztjai sem a munkakerülés miatt éheztek.
A polgári Magyarország megteremtése helyes cél. A polgár, a testileg-szellemileg jóllakott, egészséges, kiegyensúlyozott ember, tisztességes adófizető, esetleg munkásokat alkalmazó és azokat tisztességesen megfizető ember, aki meg tudja találni a helyes arányt a maga szerzése, munkája, befektetett tőkéje és a köznek járó saját szolgáltatásai, kötelezettségei között. Ahhoz azonban, hogy ő, a polgár ilyen lehessen, két tényező fennforgása szükséges: ez a polgári létezés ne az éhező nép, az üres gyomrú sokaság hátán, illetve ne az alulról felhangzó nyögések, ugyanakkor ne a felülről lefelé guruló cinizmus, röhögések, egy magát esetleg úgyszintén polgárnak tartó vékony felső réteg lenézése, élvhajhászása, hatalmi tébolya közegében valósuljon meg.
Magyarországon ma azért nem beszélhetünk polgári társadalomról, mert alulról több millió üres gyomor korgása hallatszik fel, de senki sem akarja meghallani. A médiumokban, a politikai és közéleti nyilvánosságban elnyomják, elhallgatják, meg nem történtté teszik a nyomor morajlását. Rossz alvás után arra ébredni, hogy mit adok enni a gyermekeimnek; durva civakodások közben sorba állni segélyért - ami semmire sem elég -, vagy egy valamivel magasabb nyomorszinten azon háborogni, hogy ellopják, kivágják a fát az erdőből és tehetetlen vagyok; áldozatává válni egy maffiának, amely elvitte a megtermett búzámat, de esze ágában sincs fizetni; beszállítani az árumat a globális cégnek és türelmesen várni, hogy három hónap múlva méltóztassék fizetni; levetni az egyenruhát, és elmenni maltert hordani; félni az elbocsátástól egy olyan környezetben, ahol semmi más munka nincs - ez számomra mind-mind ennek a mély morajlásnak az eleme.
Ezt a morajlást hiába tompítják, hiába beszélnek helyette a nyilvánosságban jelentéktelen kérdésekről, itt van velünk minden pillanatban. Ez a nemzethalál kezdete. Ettől lesz ideges a vékony, már polgári réteg, ettől válik vagdalkozóvá, kíméletlenné a felső tízezer, és ettől kezd kapkodni a polgári kormány, mert erre nem tud megoldást. Ez a rendszerváltás legnagyobb ellentmondása, pontosabban a rendszerváltás elmaradásának a következménye, amit most már csak nagyon határozott irányváltással, öntörvényű elhatározásokkal és intézkedésekkel lehet helyreállítani.
Advent van. Ilyenkor ezek a kérdések az adakozás és a jótékonyság bájos, szeretetre méltó hadműveleteibe torkollanak, de nem ez a megoldás, hanem a polgár lelkiismereti felébredése, szembeszállása a felső tízezerrel és a gyökeres változások: a nemzeti radikalizmus, a népfelszabadítás politikája.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP soraiban.)
