DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ma, amikor az első szabadon választott miniszterelnökünkről, a Magyar Demokrata Fórum elnökéről halálának hatodik évfordulóján megemlékezünk, bennünk kell hogy csengjenek az íróbarát alábbi mondatai: "Ilyen embert, ezt az embert várta és elfogadta az a bizonyos nép, amely a Kárpát-medencében és azon túl is magyarul beszél. Európai, kiművelt emberfőt, bizonyos ideált, erkölcsi, szellemi erőt."
Szinte hihetetlen belegondolni, hogy távozása óta immár hat év telt el, és hányszor szeretnénk hallani jelennek szóló üzeneteit, lényeglátó megoldásait, melyben egyesül a magyar az európaival, a korszerű a történelmivel, a modern a nemzetivel!
Négy év nagyon kevés. Ő azonban ezzel a homokórányi idővel is tökéletesen tudott bánni, annak minden percét, még saját egészsége rovására is, ki tudta használni. Ez is erőt kell hogy adjon nekünk, amikor magunk szerencsésebb körülményeink között néha időzavarban vagyunk, vagy úgy látjuk, hogy az előttünk álló feladatokkal nehezen birkózunk. Erőt kell hogy adjon nekünk az a sok megoldási mód is, amellyel Antall József a külpolitika hatalmas erői között, hazánk érdekében, mindig kiegyensúlyozva lelte meg a helyes irányt; a belpolitikában pedig, ha kellett, ellenfeleket ültetett le tárgyalóasztalhoz, járta a kompromisszumok útját, s kenyértörésre csak nagyon ritkán és csak akkor vitte a dolgokat, ha a legfontosabb értéket, a törékeny stabilitást és hazánk függetlenségét veszély fenyegette - csekély három és fél esztendő alatt, megszégyenítve a diktatúrákból olyanokat, akik mögött legfeljebb negyven évnyi rombolás állt; csekély három és fél esztendő alatt, maga mögött hagyva a demokráciában olyanokat, akiknek történelmi szerencséjükre nem kellett egy rendszerváltozás nyomasztó terhével szinte egyedül szembenézniük.
Az Antall-korszak rövid, de történelmi léptékkel mérten meghatározó volt: a rendszerváltozás, a polgári társadalom és a modern európai jogállam kialakulásának a kora. Antall Józsefre mérte a történelem azt a feladatot, hogy hosszú évtizedek után, egy választásokon legyőzött baloldallal küzdve, s nemegyszer saját, egykori harcostársainak támadásaitól, gyanakvásaitól kísérve, igazi államférfiként helyt álljon.
(14.30)
S hamar maga mellett tudhatta a már ismert nyugati politikusokat, mint Kohl kancellárt vagy Margaret Thatcher asszonyt. Mindennek óriási jelentősége volt Magyarország megítélése szempontjából is, hiszen a nyugat politikusai láthatták: a néha lenézett, vasfüggöny mögötti nép is képes européer államférfiakat felmutatni.
A keleti bilincsek szétverése, a Varsói Szerződés és a KGST béklyóiból szabadulás és az, hogy az utolsó orosz katona is elhagyhatta hazánkat, ezzel együtt nyugati kapcsolataink megteremtése nem csupán kollektív, társas érdem, hanem Antall József személyes érdeme is. Nem hagyhatjuk a magyar jobbközépoldaltól elvitatni azt, hogy az Észak-atlanti Szövetséghez és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk a mi magunk és kiemelkedően Antall József tevékenységével vált eldöntött ténnyé. S nem hagyhatjuk első miniszterelnökünktől elvitatni azt a többletet, amit ő a saját személyiségével, a régi nyugati demokráciákban is feltétlen tiszteletet parancsoló módon mindehhez hozzátett.
Egy nemzet halhatatlanságra emelkedő nagyjai, legyen bármilyen tragikus a vég, sohasem szerencsétlenek. De mindig szerencsétlen az a nemzet, amely nem érti meg nagyjait. Antall József vetett, hogy a nemzet arathasson.
Az Országgyűlés elnökének e búcsúbeszéde jutott eszembe az 1998-as választási eredmények kihirdetésekor, a kormányprogram megalkotásakor, a kormány megalakulásakor, s legutóbb 1999. március 16-án Brüsszelben, amikor 18. tagállamként felvonták a magyar zászlót a NATO-központban.
A Magyar Demokrata Fórum nevében és a kormány képviseletében is fejet hajtok Antall József miniszterelnök úr emléke előtt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
