DR. DÁN JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. DÁN JÁNOS
DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Makó és a hagyma évszázadok óta összetartozik. Azonban Makón a kutatóállomás az elmúlt évtizedekben a fejlesztési támogatások szűkössége, illetve hiánya miatt feladatának csak alig tudott megfelelni. A nehéz körülmények ellenére nemesítő munkájuk eredményeként az itt kinemesített vöröshagymafajták foglalják el az ország hagymavetési területének nagyobb részét. Évekkel ezelőtt fokozatosan le kellett építeni a kutatási segéderő létszámát. A gyakorlat számára fontos kutatási témákat - agrotechnika, tárolás, növényvédelem, rezisztencia, nemesítés - meg kellett szüntetni, mivel nem volt rá fedezet. Épületeik, erő- és munkagépeik, egyéb eszközeik elavultak, felújításuk saját erőből lehetetlen. Bevételeik képződnek ugyan, de azok a kutatás szinten tartására sem elengedőek, fejlesztésre pedig gondolni sem lehet.
A tájkörzet hungarikumáról, sőt az ország egyik legfontosabb hungarikumáról van szó. Termesztésére a termékeny, kiváló szerkezetű talaj, az országos átlagnál nagyobb napfénytartalom és hőösszeg ad lehetőséget. Azonban az utóbbi évek termésátlagai azt bizonyítják, hogy a termesztéstechnológiában, a növényvédelemben, a fajtahasználatban nem alkalmazzák a legújabb kutatási eredményeket, ebben a témában a termelők nagyobb segítségre szorulnak.
Legfontosabb rövid távú fejlesztési célként a hagyma imázsának, a helyi fajta erősítésének a megtételét tartjuk. A piac a jó minőséget, a különlegességet, valamint az egyedülálló beltartalomértéket, íz- és zamatanyagokat értékeli a makói hagymában. Ebben a munkában a kutatóállomás élenjáró szerepet kell hogy kapjon. Tudott dolog, hogy az új fajták előállítása, bevezetése sokéves, állandó befektetést igénylő feladat. Azonnali cselekvésre van szükség, mert az egyik olyan hungarikumról van szó, amellyel bizakodva kopogtatunk az EU kapuján.
Kérdem tehát a miniszter urat, hogyan látja biztosítottnak a hagymakutatás jövőjét Makón. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem