KÉKKŐI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN
KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Ormánság Magyarország egyik történelmi kis tája, halmozottan hátrányos helyzetéből adódóan, valamint politikai okok miatt nem fejlődhetett kellőképpen. Az elzártság feloldása talán a legégetőbb feladat az ott élők életminőségének javítása érdekében.
A kilencvenes években megindult gazdasági, társadalmi átalakulás a térségben lakók helyzetét, megélhetését tovább nehezítette, és beindította a gazdasági válság és a munkanélküliség örvényét. Ez év elején a helyi munkaügyi kirendeltségen 28-30 százalék körüli munkanélküliségi rátát regisztráltak.
A kormány idén október 14-én határozatban rögzítette, hogy a MÁV átfogó reformjának keretében a 2000. évben ezer kilométer vonalszakaszon mentesüljön a társaság az üzemeltetési kötelezettség alól. Ez az jelenti, hogy a cég megszüntetheti tevékenységét az érintett szakaszokon. Az Ormánságot kelet-nyugati irányban átszelő Középrigóc-Harkány 68 kilométer hosszú vonalszakasz léte került veszélybe, illetve a kistérség északi összekötését jelentő Sellye-Szentlőrinc 24 kilométer vonatkozásában járatritkításra lehet számítani.
Az érintett települések aggódnak az esetleges vonalfelszámolás, járattörlés következményei miatt. A felszámolásra jelölt Középrigóc-Harkány vasúti vonalszakasz alacsony felépítményű, azaz tengelynyomás- és sebességkorlátozással tarkított, javarészt 1912-ben épült. A tengelynyomás-korlátozás oka a hidak és a vasúti sín műszaki állapota.
Az elmúlt évtizedekben ezen vonalszakasz gazdasági súlya jelentős volt, a MÁV szempontjából is gazdaságosan működött. Így kerültek átépítésre bizonyos szakaszok, ahol jelenleg sincs tengelynyomás-korlátozás. Ez a folyamat 1990-ben megszakadt. A MÁV gazdasági helyzete miatt ezen mellékvonal fenntartására évek óta alig költ, a teljes felújításra semmi remény, holott egy kilométer vasútvonal bontott anyagból történő felújítása mintegy 50 millió forintba kerül.
A kormány 1994. november 8-i határozata után került szóba először a járatok ritkítása, megszüntetése. Akkor az érintett polgármesterek és az Ormánság-fejlesztő Társulás a tárgyalásokon érvényre tudta juttatni a térség érdekeit, és sikerült elhalasztania a vasúti közlekedés leépítését.
A vonalszakasz jelenleg egyértelműen ráfizetéses, de nem szabad csak gazdasági szempontokat figyelembe véve dönteni a megszüntetésről.
(15.40)
Ésszerű, a lakosság igényeit kielégítő menetrenddel és járatgyakorisággal növelni lehetne a vonal kihasználtságát. A kormány lehetőséget teremt arra, hogy az említett vonalszakaszon a MÁV Rt. helyett más vegye át az üzemeltetést. Bár még nincs meg a törvényi szabályozás, előre látható, hogy egy profitorientált vállalkozó vagy a térség forráshiányos önkormányzatai nem fogják üzemeltetni az említett vonalszakaszt. Ha a közhasznú személyszállítási kötelezettségre a Volán kap megbízást, az egyrészt megdrágítja az utazást, másrészt nem biztos, hogy az autóbusz elmegy az addigi állomásokhoz, harmadrészt a munkanélküliség felszívásában is szerepet játszó vasúti állások szűnnének meg a térségben. Kedvezőbb esetben, ha a MÁV végzi a közhasznú személyszállítást, ez utóbbi gazdaságosabb, de azon túl, hogy így is szűnnének meg vasúti állások, a leromlott közúthálózaton folyna tovább a személyszállítás.
Az Ormánságban még kétszámjegyű úthálózat sincs. Múltkori felszólalásomban kérdeztem, hogy mikorra várható a 67-es számú főút megépítése. A válaszból kiderült, hogy az a közeljövőben nem is esedékes. Az Ormánság nemcsak leromlott vasúthálózattal, hanem még annál is rosszabb állapotú közúthálózattal rendelkezik. Ebből is látszik, hogy ez a térség nem sorolható azok közé, ahol a vasúti vonalszakaszok megszüntetése esetén a közlekedés egy fejlettebb közúti hálózatra irányítható át.
Kérdezem az államtitkár urat, milyen jövő vár az Ormánságban a vasútvonalakra.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az FKGP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem