ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Képviselő úr, az ön felszólalása megalapozott. Ezért elnézést kérek, itt valóban tévedés történt, a forgatókönyvben két oldal megcserélése következett be (Bauer Tamás: Ezt is megértük!), úgyhogy teljesen helyénvaló az ön felszólalása, és valóban így is ismertettem előzetesen a vita szerkezetét, tehát valóban ez a helyes rend, amit ön megfogalmazott. Így fogjuk elkezdeni a vitaszakaszt.
Ezért, a további viták elkerülése végett, a részletes vita korábban elfogadott szerkezetének megfelelően, a költségvetési bizottság által kiadott T/1658/607. számú tájékoztatóban foglaltak alapján kialakult törvényjavaslat szerkezeti rendjét követve, a normaszövegre és a hozzá kapcsolódó mellékletekre, továbbá az egyes fejezetekre vonatkozóan külön-külön nyílik meg a vita.
Valóban, most az első vitaszakaszra a normaszöveg és a hozzákapcsolódó mellékletek alapján kerül sor. Ezt a vitaszakaszt nyitom meg: a normaszöveg és hozzá kapcsolódó mellékletek. Megkérdezem, hogy kíván-e ehhez a vitaszakaszhoz valaki hozzászólni. Többen is jelentkeztek.
Elsőként megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem