ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Tehát, ha jól értem, akkor a képviselő úrnak nincs ügyrendi javaslata, egy korábban lefolytatott vitának a - mondjuk így - utórezgése ez. Én javaslom, hogy olvassa el a jegyzőkönyvet, és abból pontosan kiderül, hogy mit mondtam.
Amennyiben pedig ezt a vitát, úgy gondolja, tisztáznunk kell, egyáltalán azt a kérdést, hogy a Házszabály rendelkezései hogyan és milyen módon értelmezhetők, akkor szívesen állok a frakcióvezető-helyettes úr rendelkezésére. Szerintem ne terheljük most ezzel a Ház munkáját. Továbbra is fenntartom, hogy mind a két értelmezés, amit adtam, helyénvaló volt, helyes volt és házszabályszerű volt, mind a privatizációs törvény kapcsán, mind pedig a költségvetés kapcsán. Szívesen elmagyarázom önnek - mondom még egyszer, négyszemközt -, hogy hogyan is kell értelmezni a Házszabályt ebben a kérdésben. (Vancsik Zoltán: Négyszemközt nem állok szóba fideszessel! Kizárt dolog!)
Nos, térjünk vissza az érdemi vitához! Keller László elállt a hozzászólás szándékától, vagy pedig fenntartja? Fenntartja? (Keller László: Persze!) Keller László képviselő úrnak adom meg a szót.
(15.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem