DR. HORVÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Az önök módosító javaslata, mivel magának a törvényben beterjesztett módosításnak az elhagyását jelenti, így értelemszerűen az erről való vita egy megismételt általános vitát eredményez. Logikailag csak ez következhet belőle. Ugyanis itt most az a kérdés, hogy legyen vagy ne legyen.
Ön igen derekasan próbálta összeszedni az általános vitában elhangzott érvrendszereket, ezeket csoportba szedni, és ennek megfelelően érvelni a mellett, hogy miért váljon ez lehetségessé. Engedje meg, hogy annyiban egészítsem ki az ön mondatait, ami a saját elmondott részemre vonatkozik. Én pedig azt hiszem, ebben arról próbáltam meggyőzni a Házat, hogy ez a kérdéskör azért nem elsősorban orvosi kérdés, mert ennek a technológiai része közel húsz éve ismert az orvostudományban, különböző megoldási módozatokkal tíz éve gyakorlat is, hogy ez lehetséges. A szabályozás sokkal később született meg, maga a gyakorlat is ennél sokkal-sokkal később terjedt el.
(18.50)
Részletesen elmondtam az általános vitában, hogy melyek azok az okok, amelyek miatt a törvényjavaslatot ebben az eredeti, tehát az egészségügyi törvényben szabályozott módon semmiképpen nem tartom elfogadhatónak és bevezethetőnek. Ezek az okok elsősorban szociológiai szempontok voltak, a családok életébe jelent nagyon durva beavatkozást, azoknak a családoknak az életébe, akik ezt önként teszik meg. Ezeken el kell gondolkodni, hogy ezek lehetségesek-e, szabad-e, és elegendő ok-e arra, hogy ezért ezt megtegyük.
Később folytatni fogom. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem