DR. PAP JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. PAP JÁNOS
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem a vitát szeretném bővíteni, hanem azért kértem még egyszer szót két percre, mert az előbb néhány dolgot nem tudtam elmondani a két percben.
Annak idején, az első parlamenti ciklusban interpelláltam ez ügyben, és akkor a Ház nem fogadta el a miniszter válaszát, így kikerült a bizottsághoz, és azt gondolom, széles körben és a tudomány képviselői jelenlétében tárgyaltunk erről. Azt gondolom, akkor nagyon szépen megállapítottuk, hogy bizony az elektromos áram nem az az eszköz - ha szabad ezt mondani -, amely hasznos, ha az élő szervezeten keresztül áthalad. Természetesen ebben lehet vita köztünk, lehet ezen vitatkozni, én azt mondom mindenkinek, próbálja ki, hogy vajon ez olyan egyszerű dolog-e.
De a törvényhozók szándékára kérdeznék rá Orosz Sándornál, amikor azt kérdezem meg, hogy a '97-es törvénynél például a búvárszigonyt tiltott eszköznek vették, és a váltóáramot elfelejtették beletenni. Én most is megkérdezem, hogy vajon a szigony, amely egy halra esetleg roncsolásként hat, megsebzi, elpusztítja, az annyira veszélyes eszköz-e, hogy az elektromos halászatot ilyen szempontból nem kellett végül is korlátozni. Azt hiszem, az elektromos halászatnak a legnagyobb veszélye ott van - és ezt múltkor is elmondtam -, amikor tudományos célra is próbáljuk használni, mert a vízből képes kiszedni azokat az állatokat, amelyek pontosan a sokféleséget képesek fenntartani.
Tehát a hagyományos eszközök elől el tudnak menekülni partszakaszokba, különböző búvóhelyekre, de ezeket az elektromos halászattal viszont ki tudjuk szedni - szegényítjük a vizeket. Utána hiába telepítünk vissza olyan állományt, amelyet mesterségesen neveltünk fel, azok nem biztosítják azt a sokféleséget, amelyet egyébként az eredeti körülmények között szelektálódott állomány biztosítani tud.
Tehát azt mondom, hogy ez egy nagyon drasztikus, totális beavatkozás. Egyébként azok, akik ilyet már láttak, azt mondják, hogy utána a víz úgy néz ki, mintha, mondjuk, kukoricadarával beszórták volna, mert a kis halak elkábulva a víz tetején találhatók. Ezt már a múltkor elmondtam, csak vannak új képviselők, nekik megemlítem, hogy jönnek a madarak, és összegyűjtik.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem