DR. SCHVARCZ TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SCHVARCZ TIBOR
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorúsággal tölt el itt egy picit a mostani részletes vita is, mint ahogy az általános vita kapcsán is annak a hangulatomnak adtam kifejezést, hogy nagyon sajnálatos, hogy ez így ebben a Házban bekövetkezhetett.
(19.20)
Az egészségügyi törvénynek néhány korszerű, előremutató és élenjáró paragrafusa volt, amit szép módszeresen igyekeztek és igyekeznek kigyomlálni ebből a törvényjavaslatból. Olyan érvrendszerre hivatkoznak itt, mint vallási meggyőződés és különféle hitéleti és szociológiai dolgok, majd amikor szeretnénk elmondani a véleményünket, akkor ezt arrogáns módon visszautasítják. Hiszen egyik oldal részéről sem tudott sok új érv elhangzani ma - és nem is hangzott el -, akkor miért nem vagyunk képesek a türelem és a megértés jegyében meghallgatni egymás véleményét? Ennek itt most ékes példáját adták szemben ülő képviselőtársaim.
Az államtitkár úr elmondta, hogy a vitában visszautasította azokat az érveléseket, hogy a tárca nem képes jogilag, jogtechnikailag megoldani ezt a kérdést, de nem erre hivatkozott elsősorban, hanem két olyan anyagra, amelyek előttünk nem ismeretesek. Ha esetleg lehetőséget kaphattunk volna arra, hogy megismerjük a Püspöki Konferencia anyagának részletes leírását, állásfoglalását, akkor lehet, hogy nem védenénk ekkora vehemenciával a dajkaterhességet, vagy ha megismerhettük volna a Legfelsőbb Bíróság elvi állásfoglalását - erre hivatkozott.
Majd hivatkozott arra az államtitkár úr, hogy a jogalkotásról szóló törvény értelmében széles körű társadalmi vitára bocsátották ezt a tervezetet (Dr. Hende Csaba: Ilyet nem mondtam!) - nem bocsátották vitára -, és ennek kapcsán két véleményt idézett. Akkor kérdezem én, miért nem tetszett idézni a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium véleményét, amelynek most csak a zárszavát szeretném önnek szó szerint felolvasni: "A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium az 1997-es egészségügyi törvény dajkaterhességre vonatkozó részeit szakmailag megalapozottnak, az európai törvénykezési gyakorlattal összhangban levőnek tartja, és az eredeti rendelkezés szerint 2000. január 1-jével történő hatálybalépését támogatja. A kollégium határozottan ellenzi a törvény rendelkezésének felfüggesztését és a dajkaterhesség betiltását."
Ugyanis nem arról van szó, mint amit el tetszett mondani, hogy nem hatályba lépni nem engedi a jogalkotó ezt a törvényt, hanem egyenesen betiltja a dajkaterhesség vonatkozó paragrafusait. Azért az nagy különbség, hogy valamit nem engedek hatályba lépni vagy egyenesen tiltom, mert a tiltásból következik az, hogy ha megtiltottam, utána büntetni is lehet ennek megfelelően.
Egy dolgot vegyenek figyelembe: ez egy az asszisztált reprodukciós eljárások repertoárjából, és ez lehetőséget ad arra, hogy örökbefogadás helyett valakinek genetikailag saját gyermeke legyen. Azt mindenki tudja, hogy azokban az országokban, ahol nem engedik a dajkaterhességet - és érdekes módon az általános vitában csak azok az országok hangzottak el először, ahol tiltják, sőt nem engedik a dajkaterhességet vagy hallgatnak róla, míg kevés szó esett arról, ahol megengedik -, tehát azokban az országokban, ahol tiltják a dajkaterhességet, milyen módot választanak arra azok a házaspárok, akik gyermeket szeretnének, hogy mégis meglegyen a genetikailag saját gyerekük: elutaznak azokba az országokba, ahol ezt az eljárást megengedik, és ott megcsinálják mindazt a beavatkozást, ami orvosilag, orvostechnikailag nem nehéz eljárás.
Mi is erre akarjuk majd kényszeríteni azt az harminc-negyven párt Magyarországon, hogy utazzanak külföldre, azokba az országokba, ahol ez jogilag megengedett? Akkor, amikor erre a jogszabály lehetőséget adott volna 2000. január 1-jétől?!
Még egy dolog, amit el szeretnék mondani, és ami miatt szomorúsággal tölt el ez a dolog, hogy az érveink abszolút süket fülekre találnak olyan szempontból, hogy lehetőleg ezt a törvényrészt, az egészségügyről szóló törvényt ne ezzel a törvénycsomaggal együtt tárgyalják, hanem valamilyen külön módon próbálják meg szabályozni, hogy próbálják meg a hatálybalépést egy más rendelkezéssel megtiltani, elodázni, hiszen most már kiderült, hogy ezek között csak egy a közös: hogy január 1-jével lép hatályba. Akkor, ha hasonló jogtechnikai megoldásokat alkalmazunk, számos dolgot meg lehet tiltani azok között, amik között van néhány közös dolog. Nem akarok itt abszurd és cinikus példákat említeni, de ezen az alapon bármit össze lehetne egy csomagba hozni és megtiltani, illetve a hatálybalépését nem megengedni.
Még egyszer azt szeretném kérni, hogy a bizottsági vitában adjon lehetőséget a tárca arra, hogy valamilyen módon, egy kapcsolódó módosító javaslattal ennek hatálybalépését elhúzzuk, és próbálja meg a tárca megtalálni azokat a jogi megoldásokat, melyek állítólag megvannak, amelyek lehetővé teszik azt, hogy néhány törvénymódosításon keresztül Magyarországon néhány olyan pár, akiknek ez lenne az utolsó lehetőségük arra, hogy genetikailag - ismétlem és aláhúzva mondom: genetikailag - saját gyerekük legyen, élhessen ezzel a lehetőséggel.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem