DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azokhoz a módosító indítványokhoz szeretnék hozzászólni, amelyeket én nyújtottam be a parlamentnek, illetőleg érinteném hozzászólásomban Isépy Tamás képviselőtársam indítványát is.
Módosító indítványaimat elsősorban azért terjesztettem be, hogy az államigazgatás korszerűsítése jegyében ne egyenként, szervezetenként történjen az átalakítás, hanem egy egységes koncepció alapján menjen végbe egy új rendszer létrehozása, mely a minisztériumok alatti, úgynevezett nem minisztériumi jogállású központi államigazgatási szerveket érintené. Ennek az egységes koncepciónak az igényét a 2396/1997 (XII. 8.) számú kormányhatározat fogalmazta meg először, s ezt módosított formában a 2013/1999-es kormányhatározat is elismerte. A módosított szöveg értelmében az országos hatáskörű szervnek, illetve a központi hivatalnak minősülő központi közigazgatási szervek jogállását, irányítási és vezetési rendjét átfogó és egységesítő módon kell szabályozni. A szabályozásnak azon az elven kell alapulnia, hogy a minisztériumi szint alatti központi közigazgatási szervek egységesített típusa a központi hivatal legyen. Ez a szabályozás azonban nem jelenti azt, hogy valamennyi szervezetet vagy e szervek túlnyomó többségét központi hivatallá kell átalakítani, hanem azt célozza a hivatkozott kormányhatározat, hogy találjuk meg azokat az elvi szempontokat, amelyek alapján az országos hatáskörű szervek kategóriájába, illetőleg a központi hivatalok kategóriájába sorolható szervezeteket egymástól elkülönítsük.
A törvényjavaslat nem ezt a megoldást választja; 1., 2. és 3. §-ában három szervnek, a Magyar Bányászati Hivatalnak, az Országos Mérésügyi Hivatalnak, illetőleg a Magyar Szabadalmi Hivatalnak az átalakítását írja elő, mégpedig országos hatáskörű szervből központi hivatallá történő átalakítását. Kétségtelen, hogy a hivatkozott paragrafusok valamelyest egységesítenék is az irányítási rendet, mert azt is előírják, hogy a munkáltatói jogokat, valamint a munkaterv, illetőleg a szervezeti és a működési szabályzat jóváhagyását mindhárom szervezet esetében a kormány által kijelölt miniszternek kell gyakorolnia. Ebből következik, hogy valóban kísérlet történik egy egységes igazgatási rend megalkotására.
Azonban a hivatkozott 2396/1997-es kormányhatározat jóval több irányítási jogosítvány rendezését írja elő, ezeknek egy jelentős része a javasolt módosításokból kimarad. Ez már önmagában jelzi azt az igényt, hogy itt egységes, átfogó szabályozásra lenne szükséges. Ezen túlmenően - mint erre egyébként a Magyar Szabadalmi Hivatal esetében Isépy Tamás képviselőtársam is felhívta a figyelmet - egyes szervezetek olyan speciális feladatokat látnak el, amelyek esetében, mint egyébként a felszólalásomban már jeleztem, meg kell fontolni azt, hogy a minősítés minek alapján történjen, hogy egy szervezet országos hatáskörű szervnek vagy pedig központi hivatalnak minősüljön-e. Vitathatatlan, hogy a nem minisztériumi jogállású központi szervek esetében szükségszerű az átvizsgálás, s az is valószínű, hogy többségükben a kormány által is követett és az előző kormány által megkezdett út tekinthető járhatónak. Azonban éppen most tárgyaltuk például a pénzügyi szervezetek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslatot, melynek 1. § (1) bekezdése az újonnan létrehozandó úgynevezett szuperfelügyeletet országos hatáskörű szervként definiálja, figyelmen kívül hagyva azt is, hogy e három szervezet jogelődje közül kettő, a Pénztárfelügyelet, illetőleg az Állami Biztosításfelügyelet a jelenlegi szabályozás értelmében központi hivatalnak minősül.
Mindez egyértelműen jelzi, hogy ezen a területen ilyen részszabályozásokkal hosszabb távon eredményt elérni nem lehet. Nemcsak az újonnan létrehozandó úgynevezett szuperfelügyelet esetében, hanem például a Magyar Szabadalmi Hivatal esetében is megfontolandó az, hogy ezek a szervek továbbra is országos hatáskörűeknek minősüljenek, vagyis ne egy miniszter feladat- és hatáskörébe, felelősségi körébe tartozzanak, hanem irányításukat továbbra is a kormány lássa el, s a törvényben megjelölt miniszter csak felügyeleti jogokat gyakoroljon.
Az államigazgatás korszerűsítése tehát, mint előbb már jeleztem, egységes szabályozást igényelne. A 2396/1997-es kormányhatározat megalkotásakor még úgy tűnt, hogy elegendő lenne egy kormányrendeleti szabályozás, amely egyértelműen rendezné ezen szervezetek irányításának rendjét, illetőleg a hatósági fórumrendszerben betöltött szerepét. Éppen a most elénk kerülő törvényjavaslat jelzi azonban, hogy átfogó törvényi szintű szabályozás lenne igazán célszerű. Ezért indítványoztam azt módosító javaslataimban, hogy a kormány vonja vissza javaslatának azon részét, mely a nem minisztériumi formában működő három központi államigazgatási szerv jogállásának megváltoztatására irányul, s egyben vállalja azt, hogy viszonylag rövid, belátható időn, mondjuk, fél éven belül előterjeszt a parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, amely megoldaná ennek az államigazgatási közigazgatási szervtípusnak az átfogó szabályozását. A korszerűsítés megalapozottabb folytatása ezt igényli, s ezt igényli, mint előbb már jeleztem, az egyes szervezetek speciális helyzetének alapos, megfontolt áttekintése is.
Éppen ezért képviselőtársaim figyelmébe nemcsak saját módosító indítványaimat ajánlom, hanem Isépy Tamás javaslatát is, hiszen ez a javaslat rámutat azokra a sajátosságokra, amelyek a Magyar Szabadalmi Hivatalt jellemzik, s amelyek valószínűleg indokolják azt, hogy e szervezet továbbra is országos hatáskörű szerv kategóriába tartozzon, a kormány közvetlen irányítása alatt működjön.
A másik kérdéskör a 4. §-hoz fűzött módosító javaslatom. Ez jellegében teljesen eltér az első három paragrafushoz kapcsolt indítványoktól, mert itt valójában a vezető köztisztviselők közszolgálati viszonya megszüntetésének újraszabályozásáról van szó, tehát egy olyan témakörről, amely teljesen eltér a törvényjavaslat 1., 2. és 3. §-ától. Megítélésem szerint, szemben a kormány álláspontjával, itt nem találkozunk joghézaggal. Ugyanis egyes szervek esetében az 1997. évi LXXIX. törvény 53. §-ának (3)-(11) bekezdése megteszi a rendezést, ennek következtében itt nem beszélünk szabályozatlanságról.
Egy konkrét példát írtam le a módosító indítványomban, ezt egyébként elmondtam az általános vitában is, a Gazdasági Versenyhivatalt érintő 53. § (11) bekezdése kapcsán. Az 1997. évi LXXIX. törvény 53. §-ának (11) bekezdése értelmében ugyanis a Gazdasági Versenyhivatal elnöke az illetmény, illetőleg a juttatások szempontjából miniszternek; elnökhelyettesei közigazgatási államtitkárnak; a Versenytanács tagjai pedig helyettes államtitkárnak minősülnek.
(18.20)
Ugyanakkor az 1997. évi LXXIX. törvény változatlanul hagyta a versenyjogi törvény 35. §-ának (4)-(7) bekezdését, amely jogtételek szabályozták a Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettesei köztisztviselői jogviszonyának megszűnését. Mivel nem érintette az 1997. évi LXXIX. törvény a GVH elnökének, sem közigazgatási államtitkári besorolású elnökhelyetteseinek a státusát a megszüntetés szempontjából, ezért feltételeznem kell azt, hogy a jogalkotói szándék az volt, hogy továbbra is a jelenlegi szabályozás maradjon érvényben, amely nagyon erőteljesen korlátozza a GVH elnökének és elnökhelyetteseinek felmentését.
Ugyanakkor a törvényjavaslat 4. §-ában szereplő megoldás abba az irányba mozdul el, hogy teremtsünk a mostaninál biztosabb alapot vezető köztisztviselők funkciójának megszüntetéséhez. A köztisztviselői törvény jelenleg is lehetőséget teremt arra, hogy a vezetői megbízatást indoklás nélkül visszavonják. A javasolt módosítás azonban annyiban teremtene a mostaninál, úgymond, szilárdabb jogalapot, hogy az államtitkári, illetve helyettes államtitkári besorolású országos hatáskörű szerv vezetőik és helyetteseik, illetve központi hivatalok vezetői és helyetteseik esetében a miniszterek és államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvény alapján tenné lehetővé köztisztviselői jogviszonyuk megszüntetését. Ez a megoldás teljes mértékben szemben áll a politikai és a közigazgatási szféra elválasztására irányuló törekvésekkel, teljes mértékben szemben áll az 1992-ben elfogadott köztisztviselői törvény szellemével, s emellett az 1997. évi LXXIX. törvény személyi hatályát olyanokra kívánja kiterjeszteni, akik e törvény értelmében nem minősülnek állami vezetőnek.
Nem tűnik szerencsésnek az a gyakorlat, hogy államtitkárok és helyettes államtitkárok a gyakorlatban politikusnak minősülnek. Még kevésbé lehet támogatni azt, hogy a nem minisztériumi formában működő országos hatáskörű szervek, illetve központi hivatalok vezetőire és helyetteseikre is kiterjesszük ezt a politikai minősítést. A törvényjavaslat indoklása egyébként egyértelműen jelzi, hogy a cél valóban az, hogy e vezető köztisztviselők esetében is a bizalmi elv érvényesüljön. Nem szerencsés azonban, ha a mostani gyakorlatot, mely szintén nem felel meg a törvényekkel kapcsolatos elveknek, kiterjesztenénk erre a körre is, és így még szélesebb csoportra terjesztenénk ki a politikai tisztogatásnak, a politikai okokból történő eltávolításnak a lehetőségét.
Ezért azt javaslom, hogy a kormány a 4. §-t is vonja vissza, s fontolja meg, hogy e területen a köztisztviselői jogviszony megszüntetésére továbbra is a köztisztviselői törvény előírásait tartsa megfelelő szabályozásnak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
