DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A téma tehát az, hogy a gazdasági kamarákat időkeretben vitassuk-e, és ehhez hozott fel fontos tapasztalatokat mind Kuncze, mind Mádi képviselő úr. Ezek azt igazolják, hogy ne időkeretben - mert az, amiről Mádi képviselő úr beszélt, nem volt igaz.
Mert bizony azon a költségvetési szavazáson - és ez fontos információ most a gazdasági kamarákra vonatkozóan is - az ellenzék itt volt, és minden egyes módosító javaslatról szavazott. Azonban előállt az a furcsa eset, amely csak az önök kormányzása alatt fordul elő, hogy az 1054 beadott módosító javaslat közül egyetlenegy ellenzéki képviselő által beadott módosító javaslatot sem fogadtak el. (Moraj, közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Még azokat sem, amelyekkel a bizottsági üléseken önök is egyetértettek. Az ellenzéknek nem maradt tehát más, mint hogy jelen volt a teremben, amikor erre a bizonyos szavazásra sor került (Közbeszólások a kormánypártok soraiban.) - ha emlékszik rá a képviselő úr, még én terjesztettem elő (Az elnök csenget.) a költségvetési bizottság nevében -, de azzal az eljárással szemben, amelyet önök alkalmaztak, egy módja volt tiltakozni: hogy nem szavazott.
Önökön múlik tehát: ha és amennyiben most, Kuncze képviselő úr javaslatára, a gazdasági kamarákról szóló törvényt nem időkeretben tárgyaljuk, ha önök a módosító javaslatainkat, amelyek ésszerűek és megalapozottak (Közbeszólások a kormánypártok soraiban.), elfogadják, mindig szavazni fogunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem