KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontolgattam, hogy ismét elmondjam-e az előbbieket ennek a kérdésnek a kapcsán, de Mádi László képviselőtársam felszólalása mindenesetre megerősített abban, hogy szóljak az ügyben. Mádi képviselőtársam azt mondta, hogy milyen méltányos volt a kormánytöbbség akkor, amikor ötórás időkeretet biztosított a tárgyaláshoz, ami bőven meghaladja a korábbi időszakok tárgyalási rendjét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az állítás persze megint csak nem felel meg a valóságnak, több olyan részletes vita volt a Házban, tisztelt képviselőtársaim, ami lényegesen meghaladta ennek az időkeretnek a biztosítását. Hozzáteszem, nem biztos, hogy most is előfordulhat ez, mert lehet, hogy korábban befejeződik, lehet, hogy később, én azonban arról beszélek, hogy ne korlátozzuk a képviselőket a parlamenti vita során.
Mádi képviselőtársam azt mondta, hogy sokszor az ellenzék nem használta ki az időkeretét. Ez igaz az előző ciklusra, amikor például a Fidesz vitanapot javasolt, majd hazament a Parlamentből, és a rendelkezésére álló időnek valóban a felét sem használta ki. Attól kezdve, hogy a televíziós közvetítés befejeződött, fideszest itt nem lehetett látni; megjegyzem, ez időnként most is elfordul, tisztelt képviselőtársam. (Zaj, moraj a Fidesz soraiban.) Hozzáteszem, hogy esetleg tessék megvenni a múlt heti Népszabadságnak azon számát, tisztelt képviselőtársaim, amikor a pénzügyminiszter úr beszél a székéből. Meg lehet számolni, hogy hányan vannak mögötte - egyet sem fognak találni a képviselőtársaim. (Közbekiabálások a Fidesz soraiból. - Varga Mihály: Hány SZDSZ-es volt bent? Most nézzél hátra!)
Elnök Úr! Úgy látom, itt többen szólni kívánnak, majd adja meg nekik a szót, ha én befejeztem. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Köszönöm szépen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ráadásul Mádi képviselőtársunk úgy állította be, mintha az egy kegy lenne, hogy ki mennyi időt beszélhet a parlamentben a javaslat szerint. Ez nem kegy, hanem a Házszabály biztosítja általában a lehetőséget az időkeretek felosztására, de egyébként sem helyes, ha a parlamenti többség úgy csinál, mintha az ő kegyelméből szólalhatnának meg itt, a parlamentben az ellenzéki pártok. Ezzel szemben az ellenzéki pártok a választópolgárok akaratából vannak itt és szólalnak meg, ezt kéretik nem elfelejteni a jövőre nézve! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Végül, tisztelt képviselőtársaim, ne felejtsük el, hogy egy olyan törvény tárgyalását akarja megint csak keretekbe szorítani a kormánytöbbség, ami rendkívüli horderejű; rendkívüli horderejű akár a gazdaság működését, akár a gazdaság autonóm működését illetően, különösen olyan körülmények között, amikor a kormány, ismereteink szerint - ellentétben azzal is, ami a most tárgyalt törvényjavaslatban le van írva - a kamarák megszüntetése mellett döntött. Azt gondolom, ilyen körülmények között ezt a kérdést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) valóban részletesen meg kellett volna vitatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem