DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kétfajta érv vitáját és összecsapását tapintottam ki eddig a parlamenti vitában; az egyik a szakmai érvekre is hivatkozik, a másik a politikai érveket helyezi előtérbe.
Szeretném elmondani, hogy a Fidesz-frakció egy harmadik érvet szeretne megvalósítani, és az egész törvény részletes vitája, általános vitája, valamint a beadott módosító indítványok során is ezt képviselte: a magyar vállalkozói társadalom érdekét szeretné képviselni.
Képviselőtársaim! Megdöbbentő, hogy önök komoly politikus létükre vitatkoznak azon, hogy melyik szakmai, melyik politikai érv legyen prioritásban. Meg kell nézni, hogy a magyar vállalkozói társadalom hogyan áll ehhez a kérdéshez. Meg kell nézni, hogy nemcsak a magyar kisvállalkozók, hanem amikor az első kamarai törvénnyel kapcsolatos határozatijavaslat-tervezet megjelent a parlamentben, a legnagyobb magyar munkaadói szervezet, a Magyar Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöksége üdvözölte a kötelező kamarai tagság megszüntetését, és olyan elsöprő fölénnyel, hogy összesen egy tartózkodással határozott így az elnökség. Több tévé-, rádióvitában volt szerencsém részt venni ellenzéki képviselőkkel, egyedül is, ahol a hallgatóknak lehetősége volt kérdéseket föltenni vagy véleményt formálni. Higgyék el, képviselőtársaim, hihetetlen szerencsés helyzetben voltam. Egyetlenegy vállalkozó nem jelentkezett, aki a kötelező kamarai tagság mellett érvelő képviselőtársak véleményét erősítette volna.
Én úgy gondolom, ha mi politikusok vagyunk, és valamit képviselünk, akkor ez el kell hogy gondolkoztasson minket, és el kell jutnunk arra a következtetésre, hogy bizony, a magyar vállalkozói társadalom és a kamarai mai rendszer között oly nagy az ellentét és oly nagy a bizalomvesztés, hogy ez a jelenlegi formában nem oldható föl. Ezért nyilvánvalóan más megoldást kell találni, és ezért át kell tekinteni az egész kamarai rendszert a-tól a z-ig.
Utaltam a vezérszónoki beszédemben arra, hogy 1994-ben, amikor a XVI. kamarai törvényt megalkották, nem volt a kormánynak más lehetősége, mint hogy kötelező kamarai tagságot vezessen be. Hiszen a magyar gazdaság akkor romjaiban volt, csődeljárások, felszámolási eljárások hulláma söpört az országon keresztül. Nyilvánvaló, hogy ekkor önkéntes tagságról beszélni és úgy alakítani kamarát naivitás lett volna.
Azonban a '94-97-es mulasztás, amelyet az előző kormány elkövetett a kamarák igazi jogkörének a feltöltésével, azt eredményezte, hogy gyakorlatilag a magyar vállalkozó a kamarai tagdíjat és a kötelezőséget mint kötelező adót élte meg, hogy a kamarai szolgáltatások - amelyeket egyébként Göndör képviselőtársam kiválóan ecsetel, és T. Asztalos Ildikó is ezt fejtegette beszédében, hogy igen szélesek ezek a kamarai szolgáltatások - egyre nagyobb kört fognak át.
(11.00)
Igen, csak ki veszi őket igénybe? Itt kezdődik a probléma. Hisz ezt a szélesedő kamarai szolgáltatást, amire rengeteg pénzt költenek, ezt elismerem, a hasznossága megkérdőjelezhető, egy hihetetlenül szűk réteg veszi csak igénybe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor nagyon elgondolkoztató, hogy egy adóként viselkedő és az egész magyar társadalmat érintő, mármint vállalkozói társadalmat érintő rendszerhez hozzá lehet-e nyúlni vagy hozzá kell-e nyúlni úgy, hogy ne csak egy szűk réteg legyen a haszonélvezője, hanem az egész magyar vállalkozói társadalom élvezhesse ezt. Igen, hozzá kell nyúlni ehhez. Mert hozzáteszem, hogy jelen pillanatban ez a bizalomvesztés, ami a jelenlegi kamarák részéről megvan, olyan mértékű, hogy megítélésünk szerint kötelező kamarai tagság mellett ez fel nem oldható.
Hozzáteszem, hogy nem a mai kamarai vezetéssel van nekünk gondunk, hisz ennek döntő többsége tehetséges, rátermett ember, azonban kétségtelen, hogy az élet olyan helyzetbe hozta őket, hogy a kötelező tagdíj befolyása, az egyéb pénzeknek a kötelezően kamarákhoz való bejövése miatt egyáltalán nem voltak abban a helyzetben, hogy a szolgáltatásokat a vállalkozók felé bővítsék, hogy a vállalkozók kegyeit keressék, hogy az egész magyar vállalkozói társadalmat próbálják kiszolgálni. Megmondom őszintén, én se, önök se lennénk hasonló helyzetben, amikor biztos pénzforrásaink vannak és biztos megélhetésünk, és ezért én úgy gondolom, hogy ez a mostani dolog egy pótcselekvés.
Hangsúlyoztam, olyan nagy a bizalomvesztés, képviselőtársaim, hogy kötelező formában ez nem oldható föl. Ezért igenis, önkéntessé kell tenni a kamarai tagságot valamennyi magyar vállalkozó számára, és igenis, az új kamaráknak és az új kamarai vezetésnek olyan politikát kell folytatni és olyan új kamarát kell fölépíteni, amelyik fokozatosan nyeri vissza a bizalmat. Hiszen pontosan ellenzéki képviselőtársam mondta el az általános vitában, hogy az úgynevezett angolszász modellben, amihez egyébként hozzáteszem, hogy ez a törvény nem az, a kamarai tagok létszáma jóformán semmivel nem kisebb, mint a német modellben lévő kötelező kamarai tagságnál, hiszen olyan nagyfokú már a bizalom mértéke, hogy ezek az emberek várják, igénylik a kamarai szolgáltatásokat, mennek elébe, és viszonozzák ezt nekik a kamarai vezetés részéről.
Uraim! Ez a dolog, ami elgondolkoztatta a Fideszt, amikor hozzákezdett e törvénytervezet módosításának a kezdeményezéséhez, és én úgy gondolom, hogy önök lelkük mélyén teljesen azonosulnak ezzel a felfogással, és egyetértenek velem. Tulajdonképpen érthetetlen számomra a motívum, amiért nem akarják ezt a feladatot úgy megoldani, hogy eleget tegyenek a magyar vállalkozói rétegeknek, ugyanakkor ne sérüljenek alapvetően a kamarák érdekei, hisz igaz, kétperces felszólalásokban elmondták képviselőtársaim, nem akarja senki a kamarák köztestületi jellegét megszüntetni, nem akarja senki a meglévő nemzetközi szerződéseket fölrúgni; komoly, normális, a kormánnyal partner kamarákat akarunk a jövőben is.
Hölgyeim, uraim, pótcselekvésekre ne ragadtassák magukat! Én hihetetlen mértékben tisztelem mindenki véleményét, az ellenzékét is, és különösen a koalíciós partnerként mellettem ülő MDF véleményét is, de higgyék el, hogy azok nem megoldások, amiből fából vaskarikát akarunk csinálni, és tulajdonképpen kimondjuk, hogy bizonyos értékhatárig nem kell kamarai tagdíjat fizetni, mert...
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a kamaráknak jelenleg is fönnálló lehetősége. Egyetlen kamarát senki nem gátolt meg abban, hogy tagdíjat elengedjen bizonyos összegig, a felső határ van kamarai tagdíjként megszabva a törvény által, más nincs megszabva. Egyébiránt hozzáteszem, hogy szeretném megkérdezni, hogyan képviselik önök a vállalkozók érdekét, mondjuk, miért van az, hogy négymillió forintig ne kelljen, ötmillió után kell. Miért nem tízmillió után, miért nem százmillió után? Ne haragudjanak, ez alapvetően alkotmányellenes, megítélésem szerint, mert a versenysemlegesség elvét alapvetően sérti. Nem lehet a vállalkozók között úgy különbséget tenni, hogy neked, mert bizonyos árbevételed van, kötelező fizetni, neked, mert nincs, nem.
Összefoglalom, nem akarom az időt agyonbeszélni, hagyni szeretnék másnak is; kérem, összefoglalom még egyszer a dolgot. Ezt a bizalomvesztést csak olyan mértékben és csak úgy lehet megoldani, ha a kötelező kamarai tagságot magyar vállalkozók részére megszüntetjük, egy új, a régi, hasznos, jó dolgain, vagyoni alapján, eszközein alapuló kamarát szervezünk, ezzel eleget teszünk a magyar társadalom igényének, és azok a vállalkozók igenis, akik a kamarába be akarnak lépni, állítom, hogy önkéntesen, fölhasználva a szellemi kapacitásokat, sokkal jobb, mozgékonyabb, hatékonyabb és főleg szolgáltatókész kamarákat fognak létrehozni, mint amilyenek jelenleg működnek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
