DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Távollétében az az indítvány hangzott el, hogy miután a Ház jelen lévő tagjai nem ismerik pontosan a tegnapi kormány-állásfoglalás tartalmát, van-e lehetőség arra - és szeretnénk kérni, hogy legyen lehetőség -, hogy megismerjük azt, hogy a kormány milyen módon foglalt állást az eddig benyújtott módosító indítványokról. Ezt az indítványt azért fogalmazta meg Keller László képviselőtársam, és azért ismétlem most az ön jelenlétében én is, mert a múlt heti költségvetési bizottsági ülésen a kormány jelen lévő képviselői úgy foglaltak állást, hogy még nem áll módjukban nyilatkozni a tekintetben, hogy milyen módosító indítványokról a kormány milyen álláspontot fog elfoglalni, tekintettel arra, hogy akkor még nem volt meg az a kormányülés, amely tárgyalta volna a módosító indítványok tartalmát.
Az lenne a kérésünk, hogy miután a mai sajtót áttanulmányozva sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy pontosan milyen kérdésben, milyen álláspontot foglalt el a kormány, hogy a benyújtott módosító indítványok súlyát némileg változtatja az, hogy a kormány támogatja-e vagy sem, ennek megfelelően vehetnénk részt a vita további szakaszában, ezért az a kérésem, ha államtitkár úr megteheti, akkor legyen szíves, tegye meg, hogy a Ház jelen lévő tagjait és a nyilvánosságot itt most tájékoztatja arról, hogy milyen módon foglalt állást a kormány, azaz mely az a csomag, vagy melyek azok a főbb sarokpontok, amelyek a kormány támogatását bírják immár a mai nappal.
Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem